A KÖZVETÍTŐK
A KÖZVETÍTŐK
A társadalom minőségekre tagolt, ritualizált rendi felfogása, s mindaz, ami ebből az egyén társadalmi állására nézve következik, nyilván, mint utaltunk is rá, nem a világi rendi jogban gyökerezik, hanem a jog is, a szokás is a hagyományos világképben.
Mivel a világi és az egyházi rendiség esetében is hatalomról volt szó, elkerülhetetlen volt a kétféle rendiség rangsorolása is. A rangsor eldöntése szinte készen következett legitimációs alapjukból.
A túlvilági tényezők elvi elsőbbsége nem volt „hit dolga”, hanem a rendi és a polgári szervezetnek egyként hagyományos és alkotmányos alapelve. Ezt rögzítette a polgári konstitúciók előképe, az „ostoba ateizmust” elvető andersoni szabadkőműves alkotmány (1723), az amerikai philadelphiai alkotmány s a „legfelsőbb lényre” hivatkozó francia Emberi Jogok Deklarációja.
Az egyén és közösségei viszonyának szabályozása szempontjából az itt is megtalálható különböző hagyományok közt a döntő eltérés a túlvilági erőkkel való kapcsolattartás módjában van, ahogy előbb Révész álláspontjából is kitűnt: az egyén közvetlen, személyes vagy közvetett kapcsolatot tart-e fenn velük. Amennyiben a kapcsolattartást evilági személyek végzik, amit általában a római katolikus Európa középkora képviselt, ezzel el is dőlt volna a szervezet hierarchikus jellege, s benne a hierarchia csúcsa is, a szerepre leginkább méltó közvetítő, illetve a közvetítők személyében.
