A VILÁGLÁTOTT SZEMÉLYEK KÖZÖSSÉGI MEGÍTÉLÉSÉNEK MÓDOSULÁSAI

Teljes szövegű keresés

A VILÁGLÁTOTT SZEMÉLYEK KÖZÖSSÉGI MEGÍTÉLÉSÉNEK
MÓDOSULÁSAI
Abból, amit a belső vándorlásokról és kereskedelmi kapcsolatokról mondottunk, logikailag az következik, hogy a más-más faluközösségekben igen különbözőnek kellett lennie a világlátott emberekről alkotott közösségi véleménynek. Ha a más vidékiekkel való kapcsolatteremtés készségét, mint a rendszeres árucsere vagy munkavállalás feltételét a közösség szinte minden férfi tagjának elemi érdeke volt elsajátítani, az utazás és az idegenekkel való szóértés napi gyakorlatának megtanulása hozzá tartozott a felnövekvő egyén szocializációjához. Ahogy a technikai ismereteket, a kapcsolatépítés készségét is főképp személyes közreműködéssel, folyamatos belenevelődéssel lehetett és kellett megtanulni. Az így szerezhető tudást a folklórrá szerveződő tapasztalatok készítették elő és egészítették ki: az úti kalandok – a nehézségek legyőzésének apróbb-nagyobb hőstettei, az idegenek megnyerésének vagy rászedésének sikerei és kudarcai – „élményelbeszélésként” kerültek bele az epikus 861folklórba. A személyes élmények, ha a tanúságtétel szándékával, az okulás érdekében folklórszöveggé csiszolódtak, persze aligha emelték az „emberfeletti” szférájába, inkább izgalmas kalandok sorának láttatták azt a kockázatot, melyet az otthonról kimozdulás az egyén számára jelentett. Célszerű volt ugyanis azt sugallni az apák útját járó ifjabb nemzedéknek, hogy az utazás, ha rendkívüli esemény is, a mindennapok része. A kockázat pedig, ha az egyén felkészül rá, nem nagyobb annál, mint amennyit a közösségi tapasztalatokon edződött tudással vállalni lehet.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem