SZOKÁSOK, KONFLIKTUSOK, VÁLASZTÁSOK
SZOKÁSOK, KONFLIKTUSOK, VÁLASZTÁSOK
Az élettörténetek látótérbe kerülésével a néprajz számára régi témák új dimenziói és új témák nyíltak meg. Ilyenek például a „népszokások”, amibe hagyományosan főként ünnepi alkalmak közösségi szokáscselekvései (illetve ennek emlékanyaga) kapcsolódtak. Az életrajzok két vonatkozásban egészítik ki reálisabb színekkel a népszokásokról tudottakat. Egyfelől azzal, hogy kitűnhet belőlük valódi jelentőségük: nagyon sokban alig esik szó népszokásokról, másokban csak egészen kevésről és mellékesen; például alig ír „lakodalmáról” Csibi Istvánné (1985) vagy idős Váci Mihályné (1981). Több és részletesebb népszokásleírás inkább azokban a munkákban található, amelyek kifejezetten néprajzi pályázatokra, a megfelelő útmutatók felhasználásával, a néprajzi népszokásfogalom valamelyes (általában kissé felületes) ismeretében készültek (például Vankóné Dudás J. 1983). A reálisabb képhez járul hozzá másfelől az is, hogy az emlékezésekben van esély rá, hogy a maguk valóságos összefüggésrendszerében mutatkozzanak meg a szokások, beágyazódva a hétköznapi életbe, a vélemények és ítéletek gazdag rendszerébe. Eközben – egyes esetek felidézése révén – a szokásoknak nemcsak a „csontváza”, modellszerű képe, hanem konkrét valósága, változó megvalósulása jelenik meg, így például a múlt századi búcsújárásoké Orosz Istvánnál (Bálint S. 1942) vagy a harmincas évek aratóbáljáé Koós Imrénél (1960).
Az emlékezésekben a népszokásoknál fontosabbak és gyakoribbak azok a konfliktus- és krízishelyzetek, amelyeket parasztemberek a saját életükben meg kellett hogy oldjanak. Az egyik leggyakoribb, férfiak és nők élettörténetében újfent visszatérő konfliktusforrás a házasodás: megannyi történet szól kikényszerített házasságokról, szülők erőteljes elvárásairól, hosszú haragokról, békétlenségekről. Idős Váci Mihályné szegényen ment férjhez szülei szándéka ellenére 1922-ben, anyja el sem ment esküvőjére (Váci M.-né 1981); a széki Győri Klárának szinte egész házasélete pokol volt italos, erőszakos férje mellett (Győri K. 1975), akárcsak Csobot Borbáláé Andrásfalván és Déván (Salamon A. 1979); Berényi Andrásnét a szándéka ellenére adták férjhez, rossz házasságában sorban születtek gyermekei (Berényi A.-né 1975). Rövid ismeretségeket (és gyors döntéseket) viszont éppúgy követhettek kiegyensúlyozott, boldog házasságok, mint hosszú udvarlásokat boldogtalanok.
Sehol olyan közel nem kerülhetünk megalázott, testileg-lelkileg megcsúfolt gyerekek, 785asszonyok, öregek életének és nehézségeinek megismeréséhez, mint éppen az emlékezések révén (Salamon A. 1979). Az életút folyamán sok egyéb között meg kell birkózni a szegénységgel, a nélkülözéssel, éhezéssel, adósságok terhével, a pénz elértéktelenedésével. Meghalnak a gyermekek néhány hetes-hónapos vagy nagyobb korukban; nehéz őket felnevelni, taníttatni; megbetegszenek és meghalnak a szülők, a rokonok, a házastárs. Pusztulnak az állatok, váratlan természeti csapások, balesetek, perek, pénzromlások következnek. Meg kell küzdeni a falu szájával, a rokonok megszólásával, a szokásoknak és a hagyományoknak sokszor szinte megfoghatatlan, mégis nagyon valódi szorításával, hogy a történelmi kataklizmákat ne is említsük. Különösen nehéz sorsa volt az árváknak, akik testvéreiktől sokszor távol, mostohák keze alatt cseperedtek, s élettörténetük sokszor az önsorsrontás iskolapéldája lehetne. Ezek a nehézségek minduntalan kitérítik az életvezetést a megszokott vagy az elképzelt medréből; az élni akarásnak, a talpra állás és a felemelkedés vágyának, a vallásos hitnek vagy a tradíció erejének számos élő példája éppen élettörténetekben van meg.
Természetesen a hétköznapi örömök és reménységek, a vallásos hit olykor meglepő mélységei, a művelődés iránti igény és fogékonyság, a közmondásos paraszti józanság, olykor szinte életbölcsesség is feltalálható az élettörténetek szóbeli vagy írásbeli változataiban.
Az élettörténetekből lehet fényt deríteni arra, hogy a hagyományos falusi világban élők vagy az onnan kilépők milyen választási és döntési helyzetek elé kerülnek, egyáltalán: milyen helyzetekben tudatosítják magukban a döntések lehetőségét vagy csupán a körülmények kényszerének engednek. A meghozott döntések vagy azok indoklásai látni engednek erkölcsi értékeket, magatartási mintákat: sokszor nem is annyira norma mivoltukban, mint inkább valóságos működésükben. Az is igaz, hogy koherens értékvilággal mint kifejtett rendszerrel ritkán találkozhatunk, inkább elemek, végletes helyzetekben megfogalmazott hangsúlyok jelentkeznek. Nemcsak a fentebb említett kritikus helyzetek, hanem a hétköznapi élet is számos kisebb-nagyobb döntési helyzet elé állította a falusiakat. Az öröklési szokásokról például sok általánosság mondható a hagyományos néprajzi módszerekkel gyűjtött adatokra támaszkodva, amelyek kétségtelenül egyfajta normát közvetítenek – az élettörténetek viszont bepillantást engednek a másképp rejtve maradó részletekbe is, a vagyoni viták során keletkezett neheztelésekbe, az egyensúlykeresésnek, a kifizetésnek számos módozatába és ezek hosszú időn keresztül történő számon tartásába (Tamás K.–Sófalviné Tamás M. 1990). A hétköznapi döntések és választások vizsgálatához a legjobb alapot az adja, amikor egy életút vizsgálatához nemcsak a visszatekintő emlékezés szolgál alapul, hanem rendelkezésre állnak az emlékezet torzításaitól többé-kevésbé mentes, folyamatosan vezetett naplók és egyéb írások, valamint szélesebb körben gyűjthető emlékanyag is. Ilyen vizsgálatot Nagy Sándorral, egy szlovákiai magyar parasztgazdával kapcsolatban e fejezet szerzője végzett (Mohay T. 1994): ez derített például fényt arra, milyen változatos eszközökkel igyekezett alkalmazkodni a családban, a faluban, a régióban és a történelmi környezetben bekövetkezett változásokhoz egy maga lábán megálló kisbirtokos parasztgazda az első világháborút követő évtizedekben. Ezek között ott volt a birtok vásárlással és bérlettel történő gyarapítása, a kölcsönmunkák hálózatának összetett rendszere, a termékek rendszeres 786piaci értékesítése, a település magasabb társadalmi rétegeivel fenntartott barátságos kapcsolatrendszer, a gyermekek iskoláztatása, a műveltség és világlátottság hasznosítása, a megbecsülést szerző egyházi és olvasóköri tisztségek betöltése egyaránt.
