MAGATARTÁSI NORMÁK

Teljes szövegű keresés

MAGATARTÁSI NORMÁK
A normák olyan értékek, amelyek a magatartást és a közösségi együttélést szabályozzák. Fontos tudni, hogy ezek nem egyetemes érvényű szabályok, bennük a hagyomány önmaga garanciája, amit nem szükséges, hogy a tapasztalat igazoljon (Sumner, W. G. 1978: 58). Az érték és az erkölcs a szükségletek és érdekek kielégítésében bizonyos preferenciákat állapít meg. Azt azonban, hogy egy konkrét helyzetet hogyan kell úgy megoldani, hogy az egyén ne kerüljön konfliktusba másokkal, ezt a magatartási minták döntik el. Ezek tulajdonképpen meghatározott helyzetekben alkalmazott sémák (Szczepanski, J. 1968: 57).
Az emberi, közösségi együttélést szabályozó erkölcsi normák egy része független a társadalmi szereptől, ezeket viselkedési norma néven vizsgáljuk. A legtöbb előírás az egyént társadalmi szerepeiben szólítja meg, ezeket a következőkben magatartási mintáknak nevezzük. Ebben a fejezetben tehát a szerepektől függő magatartási normákról, illetve a szerepek felett álló viselkedési normákról lesz szó.
A magatartási minták a falu két univerzális szerepéhez, a nemi, illetve korosztályi szerephez kötve közvetítik a tabuk, illetve előírások bizonyos hagyományosan előírt készletét. E mintáknak megfelelő magatartás igen fontos, mivel az egyén cselekedeteinek 610kiértékelése nem az egyén karaktere vagy viszonyai alapján, hanem életkora, de még inkább „a férfiasság és nőiesség ideálja alapján történik” (Peristiany, J. G. 1965: 189). Hogy mit tartanak ideálisnak e szerepekben, az természetesen kulturálisan meghatározott, s korántsem változatlan.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem