A SZOCIALIZÁCIÓ INFORMÁLIS INTÉZMÉNYEI
A SZOCIALIZÁCIÓ INFORMÁLIS INTÉZMÉNYEI
A paraszti kultúrát a hagyományos elemek túlsúlya jellemzi, ami a fejlődés lassú ütemének velejárója. Ez pedig az intézmények tartósságát, s az azokat szavatoló tekintélyi elv uralmát is jelentette (Dobrowolski, K. 1972: 10). A hagyományos értékek közvetítésében kiemelkedő szerep jutott a család intézményének, a viselkedés mércéinek „mint szokásszerű viselkedéseknek a megerősítésében” (Service, E. R.–Sahlins, M. D.–Wolf, E. R. 1973: 61).
A családon belül az apa tekintélye szavatolta az értékek reprodukcióját a fiatalabb nemzedék felé. Ez a tekintély döntően hatalmi helyzetére és nem személyes erényeire támaszkodott: „Amíg én élek, addig itt nem parancsol senki.” Hatalmi helyzetük állandó hangsúlyozásával belenevelték gyermekeikbe függőségük tudatát s a feltétel nélküli engedelmességet: „Ha nem tetszik, mehetsz” (Király Gy. 1979: 74).
Az apai hatalom erősen nehezedett az egész házra, mégsem jelentett „zsarnoki uralmat” (Papp L. 1941: 24). Legtöbben inkább hálával emlegetik: „Apám is volt, aki röndre nevelt” (Lele J. 1969: 93). Még a szavajárását is átvették: „Mindig azon kapom magam, hogy megint apám szavait használom” (Nagyrákos, Vas m. 1990).
Az apai hatalom korlátozását szolgálta az eltitkolás bevett technikája, amely a nyílt szembeszegülésnél hatékonyabb megoldásnak bizonyult: „Csak az apám nem tudta meg, így volt jó” (Lévai J. 1980: 56). Az anyák maguk is alkalmazták, így gyermekeiknek is átadták ezt a módszert: „eredj, de ne mondd apádnak!” (Örsi J. 1976: 38).
Az apai hatalom önkorlátozásaként értékelhetjük, mikor az anyának mint közvetítőnek a kérésére engedett korábbi álláspontjából. Gyermekei kérésére ugyanis nem másíthatta meg a szavát tekintélyveszteség nélkül. Mivel gyermekei is tudták, hogy „amit ő mondott, azt nem szokta megváltoztatni”, ezért eleve anyjuk közbenjárását kérték: „Te rossz kölyök (…), anyád kérésére megvesszük az ígért ruhát” (Lévai J. 1980: 27).
Gyakran megesett, hogy az anya gyermekeiben az apa iránt nem valódi tiszteletet, csak félelmet ébresztett: „…majd megmondom apátoknak!”
Lányaival kapcsolatban az apa feleségén keresztül érvényesítette akaratát. Szólt neki, hogy vigyázzon a „lányára”. Közvetlenül csak akkor lépett fel, ha már veszélyben látta a család becsületét. Egyébként a leány is édesanyjától értesült az apja véleményéről. „Nem szereti apád, hogy azzal a lánnyal barátkozol” (Örsi J. 1990: 193).
668Bár az apától a gyermekek jobban féltek, s gyakran egy „nézése” elég volt, az anyák keze hamarabb eljárt. Az ő haragjának azonban nem voltak olyan súlyos következményei. Lányát azonban szigorúan fogta, ezt az apa és a falu közvéleménye is elvárta tőle. Ha a lányának valami baja esett, elsősorban őt hibáztatták. Apja szigorával szemben azonban az anya igyekezett leányát megvédeni. Egyrészt figyelmeztette a leányt, másrészt a „pártjára állva csitította a férjét” (Örsi J. 1990: 193).
Míg az apák közvetlenül fiaik felett gyakoroltak hatalmat, az anyai hatalom elsősorban a lányokra terjedt ki: „Még a tűt is úgy fogta a kezébe, ahogy én mondtam.” Fia „észrevétlenül ki is kerül e hatalom vagy legalábbis gyámkodás alól, ha pedig az apa elhal, egyszeriben fel is cserélődik a korábbi helyzet” (Papp L. 1941: 24).
A családi nevelés során fontos megemlítenünk a nagyszülők szerepét. A nagyanyának főleg az érzelmi, a nagyapának pedig a munkára nevelésben volt nagy szerepe. Nagy türelemmel magyarázták az apró munkafogásokat: „A hónod alól ne essen ki a tojás, úgy fogd azt a kaszanyelet” (Sipos E. 1982: 19). Különösen fontos volt a nagyszülők szerepe az alföldi tanyás mezővárosokban, ahol az unokák a nagyszülők városi házától jártak iskolába. Ebben a helyzetben „a fiúunoka a paraszti munkát és magatartást elsősorban a nagyapjától sajátította el” (Szenti T. 1985: 12).
A családon kívül számolnunk kell a korcsoport szocializációban betöltött szerepével, amelynek jelentősége a serdülőkortól egyre erősödik. „Semmi se készteti határozottabban a fiatalságot, mint a párválasztás során az egész életre kiható módon érvényesülő nemzedéki értékítélet” (Márkus I. 1979: 184). Különösen fontos volt a nemzedéki ráhatás a legények esetében, akik serdülőkorban a családból kiszakadtak, s szabad idejük nagyobb részét saját korcsoportjuk társaságában töltötték. A lányok számára a fonóház volt a közvetlen korosztályi hatás legfontosabb intézménye.
A családi és családon kívüli nevelés nem választható el egymástól élesen, már csak a rokonság kiterjedt volta miatt sem. Mégis külön kell szólnunk a közösség szocializációs szerepéről. A faluközösség szerepe a szocializációban közvetett, a családi nevelést ellenőrző szerepe révén is fontos volt, de a közvetlen beleszólásra is lehetőség adódott. „Idegen a gyermekkel úgy bánik, mint sajátjával: rászól, ráver, dolgoztatja, enni is ad, ha éppen esznek” (Kresz M. 1943: 262).
