MATERIÁLIS TŐKE – SZIMBOLIKUS TŐKE
MATERIÁLIS TŐKE – SZIMBOLIKUS TŐKE
A társadalmi státusokat és pozíciókat a materiális és szimbolikus tőke birtoklása, birtoklásának megoszlása adja. A szimbolikus tőke Pierre Bourdieu meghatározása szerint „a »gazdasági« és a »fizikai« tőke átalakított és ezáltal álcázott formája” (Bourdieu, P. 1978).
Az előzőekben áttekintettük a gazdasági szférát, azon belül a materiális tőkét, jelezve szimbolikus vonásait is. A materiális és szimbolikus vonások láthatólag szerves összefüggésben működnek és hatnak. Egymásba való átváltásuk annyira jelenlévő, mindennapi gyakorlat, hogy a felsorolt példák csupán jelzés értékűnek tekinthetők, de alkalmasak a lényeg érzékeltetésére. A hangsúly a materiális jellegen van, és a szimbolikus vonások szorosabban kapcsolódnak a materiálisokhoz, azoktól ritkán választhatók el. Más a helyzet azonban a szimbolikus tőkével, amelynek felhalmozási folyamatát, módját nem követjük ugyan nyomon, azt azonban tényként fogadjuk el, hogy a felhalmozás sok munkát és időt igényel, a gazdasági tőke rovására történhet, és lefékezheti vagy akár tilthatja is az anyagi tőke felhalmozását. Mindenesetre anyagi biztosítékot jelent, és rendkívüli helyzetekben mozgósítható, felhasználható.
A szimbolikus tőke birtoklása társadalmi státust biztosít az egyén számára, esetenként a társadalmi pozícióját határozza meg. Éppen ebben rejlik az egyes korszakokban 497működő szimbolikus tőke hatásának különbözősége. Ebből a szempontból két jellemző példát emelünk ki: a címet és a tudást. A rendi minőségű cím megközelítőleg az első világháborúig társadalmi státust meghatározó szerepe a két világháború között már csak az egyes rétegeken belüli társadalmi pozíciót jelzi. Éppen fordított a helyzet a tudással. A hagyományos gazdasági ismeretet és különböző területeken kialakult speciális tudást váltja fel a szakiskolákban, szaktanfolyamokon megszerzett, célszerűen alkalmazott szaktudás. Továbbá „az újratermelési ciklusok felbonthatatlan egységé”-ből következő hagyományos gazdaságvezetés ismeretét váltja fel a munkafolyamatok feldarabolására épülő ismeret, ami a munka szervezőjétől racionális gazdasági számítások elvégzését igényli, a munka végzőitől azonban résztudást.
Szimbolikus tőke tehát a cím, a család rangja. Ez lehet rendi minőségű (pl. cívis, nemes, redemptus, szabad jobbágy stb.) vagy a faluközösség által előírt követelményeknek megfelelő (becsület, tisztesség, tekintély). Mindkét esetben az alapot a nemzedékek során felhalmozott jogok és kötelességek, elkötelezettségek jelentik. Részben ehhez kapcsolódik a rokonság szimbolikus tőkeként való működtetése is. A család, a rokonság és a faluközösség biztosítja a szolidaritást, ami jelentős anyagi biztosítékot jelent nemcsak a faluban, de az onnan ideiglenesen vagy véglegesen kiszakadt egyénnek, vagy akár egy egész rétegnek a számára is.
Kiemelten kell szólnunk a szimbolikus tőke fajtáinak sorravételekor a kapcsolatok hálózatáról. A hálózat kialakítása többféleképpen történhet. Működtethető a rokonsági, a szomszédsági rendszer ugyanúgy, mint a gazdasági, piaci, hatalmi intézményrendszer kapcsolathálózatként, de számolnunk kell a perszonális kapcsolatokkal is.
Ugyanilyen jelentőséggel bír a tudás is. A tapasztalat útján szerzett tudás, akár általános, akár speciális, szoros összefüggésben van az életkorral. Ennek megfelelően különösen az első világháborút megelőző időszakban szimbolikus tőkét jelentett az idős kor. Ez jelentette azt az általános presztízst, ami számos tisztség betöltésének feltétele volt a paraszttársadalomban. Az élet részterületein volt kamatoztatható a speciális presztízst biztosító tudás (pl. vőfély, első legény, tudós asszony stb.), ami alkalmanként materiális javakra volt váltható, de ennek a speciális tudásnak a felhasználásával működhettek a gazdasági élet számos területén a paraszti specialisták, kielégítve sokféle szolgáltatói igényt, elsősorban a parasztgazdaságok közvetlen szükségleteit. Lényegesnek kell tekintenünk azt a teljes, hagyományos paraszti ismeretet, mellyel valamennyi parasztnak rendelkeznie kellett. Az adatok azt sejtetik, hogy a 19. század végétől, éppen a polarizáció megnövekedésével összefüggésben egyre több parasztember már csak részlegesen birtokolta a hagyományos paraszti tudást, ismeretei bizonyos termelési eljárásokra és fogásokra korlátozódtak. A célszerű gazdálkodás, a piacra termelés egyik alapfeltétele az az üzemvezetési, üzemviteli tudás, ami elsősorban a két világháború közötti időszak parasztságára volt jellemző és meghatározó. Ugyancsak ebben a korszakban nyert egyre nagyobb teret a gazdasági hatalom. A kapitalista jellegű materiális tőke birtoklása – kiegészülve a rendies minőségű szimbolikus tőkével – együtt biztosította azt a gazdasági és politikai hatalmat, amellyel a parasztság legfelsőbb rétege rendelkezett (Bourdieu, P. 1978; Fél E.–Hofer T. 1969b, Erdei F. 1974; Ferge Zs. 1969; 1979).
