HEGYBÉLI HELYSÉG ÉS A KERTGAZDASÁG
HEGYBÉLI HELYSÉG ÉS A KERTGAZDASÁG
A falusi, a városi, a nemesi közbirtokossági gazdaságirányítás fentebb jellemzett tisztségviselői között helyenként a szőlőhegyre felügyelő hegybíró, hegymester, s azokon a vidékeken, ahol a szőlővel beültetett területet kertnek nevezték (vagyis az Alföldön), a kertbíró is fel-feltűnik a feudalizmus kori forrásokban (debreceni, hajdúsági, Bihar megyei példák: Dankó I. 1977: 110–126; Varga Gy. 1976: 168–170). Ezek között voltak fizetett földesúri alkalmazottak – esetleg nem közvetlen alkalmazásukban, hanem az urbáriális jogállású falu vagy mezőváros bírájának felügyelete alatt –, s az volt a feladatuk, hogy a szőlővel kapcsolatos földesúri rendtartásnak érvényt szerezzenek. A szabad királyi városokban és az önkormányzat jogával rendelkező mezővárosokban pedig – lévén, hogy a helység szőlőhegyét vagy kertjét érintő minden rendészeti és gazdálkodásszervezési kérdés a városi elöljáróság hatáskörébe tartozott – éppen olyan, a tanács által egy konkrét feladatra átruházott hatalommal élhettek ezek a tisztségviselők, mint a gazdálkodás bármely más szektoráért felelős bírótársaik.
Voltak viszont olyan hegybírók is – a 17. század óta nagy számban fennmaradt szőlőhegyi szabályzatok, artikulusok főképp őket szokták emlegetni (vö. Égető M. 1985) –, akik egy-egy szőlőhegyen birtokosok közössége által megválasztott vezetőtestület, az esküdtek élén állottak. A szőlőbirtokos közösségnek – ahogy közkeletűen emlegetni szokták: a hegyközségnek – a felelős vezetői évente meghatározott számú gyűlést tartottak, ahol a szőlő művelésével, a birtokosok egymás közötti viszonyával s a birtokosok összességének külső kapcsolataival összefüggő bárminemű kérdésben autonóm módon rendelkeztek. Ezeknek a szőlőhegyi szervezeteknek, s tisztségviselőiknek a szerepét nem az osztatlan határ s a kisebb haszonvételek közösségi érdekű hasznosításának előbb jellemzett gyakorlatával, hanem a szőlőföld sajátos jogállásával lehet értelmezni. Magának a földnek természetesen volt feudális birtokosa, amint azonban szőlővel telepítették be, az a jobbágy, polgár vagy nemes rendelkezett vele (adhatta-vehette, örökíthette), aki a szőlőföld használata után járó bért vagy szolgáltatást teljesítette a tulajdonos földbirtokosnak. A használók és a tulajdonos között tehát – lényegét tekintve – bérleti jogviszony állott fenn, ami nem késő-feudalizmus kori fejlemény, hiszen a 16. század óta bizonyosan, esetleg már a 13–14. században is jellemző volt. A szőlőbirtok kedvezőbb jogállásából: gyakorlatilag szabad forgalmából következően egy szőlőhegyen több falu és város lakóiból, illetve jobbágyokból, városi polgárokból és nemesekből kerülhettek ki a birtokostársak, így semmiképpen 563sem vonatkozhatott rájuk a területileg illetékes falu elöljáróságának, bírájának intézkedése vagy ítélete. Olyan intézményt kellett tehát létrehozni, mely közös ügyeikben illetékes volt, s a birtokostársak rendi különbségein is felülemelkedve szabott normákat és szankcionálta azok megsértőit.
A szőlőbirtokosoknak ezt a közösségét a 17–19. századi források hegység, helység, hegybéli helység néven emlegetik, s elsősorban a Dunántúlon látszik jellemzőnek folyamatos létük. Ahol – a 16. század óta – a majorsági szőlőbirtokok kialakulásáig vezetett el a földesúri befolyás folyamatos kiterjesztése, ott, ha eredetileg léteztek is autonóm „hegybéli helységek”, előbb-utóbb elvesztették önállóságukat: a földesúr instrukciókkal, regulációkkal irányította a szőlőbirtokosokat. Ahol viszont megmaradt a hegybéli helység önkormányzati jellege, nemcsak a szőlőművelés munkálatainak összehangolásában és a szőlődézsma behajtásában volt szerepe a birtokosközösség vezetőségének, hanem – kezdettől fogva – igazgatási, rendészeti kérdésekben és peres ügyekben is jogosult volt dönteni. Mindarra kiterjedt tehát a jogköre a szőlőhegyen, mint a faluközösség elöljáróságáé a faluban. Joggal következtetett tehát Égető Melinda arra, hogy a „faluközösség és hegybéli helység intézménye közös tőről fakadt”: együtt fejlődtek ki, s „mellérendelő viszonyban” maradtak (Égető M. 1985: 19). Egyik is, másik is a feudális földhasználathoz és szolgáltatásokhoz kötődött ugyan, de más-más jogi helyzetű társadalomszervezeti egységek autonóm intézményeiként funkcionáltak.
