A HEGYKÖZSÉG
A HEGYKÖZSÉG
A szőlős területek magántulajdonba kerülése után évtizedekig fel sem merült a korábbi birtokos közösségek mint autonóm testületek jogi személyként való elismerésének szükségessége. Érthetően, hisz a szőlő művelése nem kívánt meg olyan fokú együttműködést, mint az osztatlan legelő vagy az erdő hasznosítása. Sok helyütt persze folyamatosan léteztek – elsősorban rendfenntartó funkcióban – a feudalizmus idején létrejött hegybéli helységek. Ezek jelentették a „mintát” a filoxéravész után, amikor a termelői érdekvédelem és a bortermelés korábbi színvonalra emelésének igénye államérdekké avatódván kikényszerítette a törvényi szabályozást. Az 1894: XII. tc. szabad társuláson alapuló, „a szőlőművelés érdekeinek előmozdítására” létrehozandó termelői érdekszövetségként definiálta az úgynevezett hegyközségeket. Utalt ugyan a törvény a feudalizmus kori előzményre, lényegileg azonban új, a minőségvédelmet előtérbe állító szervezetek megalakítását szorgalmazta (Csizmadia A. 1977: 42–43). A 100 kat. holdnál nagyobb, szőlővel beültetett (vagy parlagon heverő, de szőlővel beültetendő) területeken jöhettek s jöttek is létre a hegyközségek. Bár a törvény egybemosta a korábbi „hegybéli helységek” és „kertek” szervezeti-szervezési különbségét, lévén az egységesítés a kinyilvánított célja, a végrehajtás során mégis – az „előzmények” következményeként – vidékenként némileg eltérő szervezetű hegyközségek jöttek létre. Ahol töretlenül tovább léteztek az autonóm szőlőbirtokos közösségek, ezek igazodtak hozzá az új előírásokhoz. Sok helyütt viszont ennek a törvénynek, illetve az 1929. és az 1938. évi újabb hegyközségi törvényeknek a kényszerítő hatására szerveztek úgynevezett hegyközségeket. Főleg az Alföldön, ahol egyébként mechanikusan átvették a törvényben javasolt, a síkságon tartalom nélküli elnevezést. Olyan városokban-községekben is hegyközség lett a kert neve, ahol az vegyes művelésű (szőlő, gyümölcs, vetemény) lévén, a minőségi bortermelés fellendítése semmiképpen sem lehetett cél. Csupán rendészeti feladatokat szántak az érdekeltek ezeknek az új szervezeteknek, hasonlóan a korábbi, laza szervezetű kertközösségekéhez. Akár kapcsolódott helyi előzményekhez, akár nem, a 20. századi hegyközség az egyesülési jog éppen érvényes általános törvényi szabályozásához alkalmazkodva alakította ki működési rendjét. A birtokosok közgyűlése döntött a legfontosabb ügyekben, és választmányt, vezetőséget választott. Az elnököt azonban – a régebbi hagyományra utalóan – sok helyütt továbbra is hegybírónak emlegették (a hegyközségek működésére lásd például Huszka L. 1975; Zilahy L. 1975; Dobosy L. 1978–1979; T. Kiss T.–Tibori T. 1988).
A gazdaságirányítás, a gazdaságszervezés közösségi intézményeiről mondottakat összefoglalva azokat a jogi biztosítékokat kell kiemelnünk, melyek létrejöttüket és működésüket biztosították. Ezek a jogi biztosítékok csak a polgári államban jelentettek törvényi szabályozást. A csak társulva hasznosítható tulajdonrésszel összefüggő rendelkezési jogot, ennek korlátozásait a magánjogi törvénykezés újra meg újra, s 569ágazatonként különböző módon igyekezett kodifikálni. A feudalizmus századaiban a faluközösségnek, a mezővárosi, a szabad királyi városi közösségnek, s általában a közös birtoklás és/vagy használat érdekében társult rendies csoportoknak a gazdálkodás szervezésében megnyilvánuló rendelkezési joga, ennek érdekében létrehozott intézményei az általános jogfelfogáson, tehát elvi garanciákon alapultak. Azon tudniillik, hogy a feudális jogfelfogás nem csupán tudomásul vette, de igényelte, követelte is a gazdaságszervezést a rendiesen szervezett helyi közösségektől, melyek ennek alapján a közösségi gazdálkodás szabályrendszerének, vagyis az általános jogelvek és a szokásjog egyeztetésének elismert érvényesítői, egyszersmind a tulajdonhoz kötődő személyes rendelkezés korlátozói voltak. A gazdaságszervezésnek és -irányításnak ezek a feudalizmus kori intézményei azután kisebb-nagyobb mértékben a polgári kor magántulajdonon alapuló jogrendszerébe is átmentődtek: részben a törvényalkotási folyamatot befolyásolták, részben helyi szinten tartalommal töltötték meg a minden részletében eleve nem szabályozható általános elveket.
