A KERESZTSZÜLŐK KIVÁLASZTÁSA

Teljes szövegű keresés

A KERESZTSZÜLŐK KIVÁLASZTÁSA
A keresztszülőket jó előre kiválasztották. Ebben a gyermek szülei döntöttek. A múlt század végéig általános gyakorlat volt, hogy idegent hívtak komának, azaz nem rokont. Leggyakrabban az apa vagy anya ifjúkori pajtását, ezzel megszilárdítván, új formában megerősítvén a régi barátságot. Mikor időszerű lett, a másik fél visszahívta őket keresztszülőnek. Elterjedt volt az is, hogy szegényebb családok módos gazdát tiszteltek meg a felkéréssel. Ezt elutasítani nem illett, de a visszahívás ilyen esetben nem volt feltétlenül kötelező. Újabb levéltári kutatásokból tudjuk, hogy egy-egy jómódú, feltehetőleg köztiszteletben álló házaspár a 18–19. századi anyakönyvekben gyakran fordul elő keresztszülőként különböző családok gyermekeinél (Kelemen 1981: 205; Morvay J. 1984: 288–289). Volt, ahol a komaság öröklődött, azaz a szülők saját keresztszüleik gyermekei (kereszttestvérek) közül választottak. Alkalomszerűen másutt is előfordult, de például a háromszéki Esztelneken úgy volt szokás, hogy ajánlkoztak komának. Gyakoribb az volt, hogy házaspár kereszteltetett. Ha még nem volt házas, akit kiszemeltek, átmenetileg annak közeli rokonságából helyettesíthette valaki a másik félt. Kevés kivétellel a katolikusoknál egy pár keresztszülő volt, s ugyanazok tartották keresztvíz alá a házaspár valamennyi gyermekét. Protestánsoknál viszont több komapárt, s gyermekenként többnyire másokat hívtak, bár a szoros értelemben vett keresztszülői funkciókat ellátó főkomapár gyakran végig azonos volt, csak a többiek (garasos, lógó, száraz komák) cserélődtek. A módos gazdacsaládok elsőszülött fiánál esetenként 15–20-ra felduzzadt komapárok számára az 26egyház is felfigyelt, és már a 18. századtól igyekeztek fellépni a túlzások ellen. Századunkban gazdasági és társadalmi okok következtében mind gyakoribbá vált, hogy a közvetlen rokonságból választják a keresztszülőket. Mindkét szülő hozzátartozói számba jönnek. Egyre ritkul, hogy a testvéreket végig ugyanazok tartják keresztvíz alá, s nem kikötés az sem, hogy egymás házastársai legyenek a keresztszülők.
Sokszor a gyermek világrajötte előtt, vagy még házasulatlan korban, bizonyos szokásszerű keretek mellett létrejött a megegyezés a komaságra, inkább a férfiak között, bár az ellenkezőjére is van példa egyes vidékeken. Az pedig országszerte általános volt, hogy a bába, végezvén a szüléssel, ünnepélyesen felkérte a keresztszülőket, vagy ha már komák voltak, bejelentette az újabb gyermek megérkezését. Ilyenkor a hírhozót étellel, itallal kínálták, sőt pénzt is kaphatott e szolgálatáért.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem