A KOMAASSZONY ÉTELHORDÁSA
23A KOMAASSZONY ÉTELHORDÁSA
Különösen fontosnak tartották az asszony megfelelő táplálását. Általában elmondhatjuk, hogy ez a közösség segítsége révén biztosított volt. Látogató ritkán jött üres kézzel, s a közeli nőrokonok felváltva hordtak ételt a gyermekágyasnak. Meghatározhatta a rokonság foka, hogy kinek hányszor és mennyit illett vinni. Legtöbbször azonban a komaasszony(ok) kötelessége volt, hogy rendszeresen főtt étellel ellássa a gyermekágyast, sőt annak családját is. A komaasszony ételhordási szokásának (komálás, komavendégség; vitték a komatálat, komavékát, paszitát, radinát, jártak poszrikba) többé-kevésbé kialakult rendje volt. Néhány adatot ismerünk kizárólag ilyen alkalomból készített ételfélére (pl. komaasszonyrétes). Általánosabb azonban, hogy az adott vidéken, adott időszakban legfinomabbnak tartott ételeket, tésztákat készítették, s nem hiányozhatott a bor, pálinka sem. Helyenként kialakultak bizonyos étrendbeli kötöttségek. A levest mindenütt fontosnak tartották, mondván, hogy ettől lesz bőven teje az anyának, s magyarázat nélkül, de hangsúlyozták a rétest. Az ételhordás alkalmainak, a vitt fogásoknak száma, sőt az ételfajták is függtek a komaasszony anyagi lehetőségeitől, noha ilyenkor mindenki igyekezett akár erőn felül is kitenni magáért. A lányok kelengyéjének tartozékai voltak azok a cifra cserépedények, díszes vászonkendők, terítők, kosarak, amelyekben vitték ilyen alkalomkor az ételeket. A különböző fogások csomagolásának, szállításuk módjának – összhangban az adott vidék teherhordási gyakorlatával – megvoltak a szabályai. A komaasszony öltözete is tükrözte az alkalom ünnepélyességét, a helyi viseleti előírások szerint.
Megérkezvén, a keresztanya mielőbbi felgyógyulást, ereje visszatértét kívánta a gyermekágyasnak. Majd le kellett ülnie, nehogy „elvigye a gyermek álmát”. Hogy a látogatás a továbbiakban hogyan zajlott, többnyire már az adott körülményektől függött. Az öregekkel együtt lakó, módos gazdacsaládoknál a komaasszonyt megkínálták itallal, süteménnyel, volt, hogy főtt étellel is, míg a gyermekágyas nekifogott a kapott ételekből enni. Elbeszélgettek, de sokáig nem illett maradni. A keresztanya búcsúzáskor visszakapott edényeibe a háziak néhány darab süteményt tettek viszonzásképpen. Ha nem volt, aki a gyengélkedő asszonyt rendszeresen gondozza, komaasszonya adta neki oda a hozott ennivalót, elrendezte a csecsemőt, elvégezte a ház körüli sürgős teendőket.
A szokás célja eredetileg az volt, hogy a beteg asszony külső segítséggel minél táplálóbb és kellő mennyiségű ételhez jusson. Az első világháborút követő időszakban a módos gazdarétegnél ez egyre inkább értelmét vesztette, nem szorultak rá a támogatásra, elmaradt a szokás. Egyes vidékeken viszont átértékelődött a korábbi cél: előtérbe kerültek a presztízsszempontok, ami az ennivalók szükségletet meghaladó mennyiségében, a mind költségesebb ételek készítésében, a külsőségek hangsúlyozásában nyilvánult meg. Ebben a szegényebb rétegek nem tudták állni a versenyt, így a szokás az ő körükben átalakult, immár formálisan alig szabályozott rokoni segítséggé.
