A FRANCIA ÁTVÉTELEK TANULSÁGA
A FRANCIA ÁTVÉTELEK TANULSÁGA
Hogy értékeljük tehát ezeket az összefüggéseket az időhatárok szempontjából? Mindenekelőtt a francia kapcsolatok adnak fogódzót az átvételek idejére. A már említett szoros kapcsolatok az Anjouk idején Magyarország és különösen Liège tartomány között a 15. századra már annyira megritkultak, hogy egy kései zarándoklat az egervölgyi vallonok részéről, amikor is eljutottak egykori anyavárosukba, Liège-be is, már olyan feltűnést keltett, hogy írott forrásokban keresik nyomát eredetüknek, és csodálják „tökéletes Liège-i beszédüket”. Ez a 14. században még nem történhetett volna, amikor a város és tartomány tanácstagjai és gazdag kereskedői közt is volt, akit „Magyar”-nak hívtak, s egy kereskedő Esztergomban követelései fejében egy telket kap zálogul a város francia polgárainak egyikétől. Azt pedig, hogy a magyar balladák is a legkorábbi, 14. századi típusokat képviselik, olyan esetek bizonyítják, amikor a téma korai változatát átvettük – a Porcheronne-t, a Kegyetlen anyós előképét –, de a téma későbbi feldolgozását, a „Germine”-t nem, s olyan, máig legnépszerűbb kései balladát, mint a „Roi Renaud”-t szintén nem. Ugyanakkor számos, ma már feledésbe ment francia ballada nyomozható ki a magyar és más átvételekből. Azt pedig, hogy a ballada műfaja egyáltalán a 14. századnál előbb nem létezhetett, de akkor már biztosan megvolt, nyugati adatok világosan bizonyítják. Például későbbi ismert balladák első sorának dallama többszólamú feldolgozásban és más idézetek a 14. század folyamán, s az adatok egyre szaporodó és egyre teljesebb volta, amikor is a 15. század végén már megjelennek az első teljes balladaföljegyzések franciáknál, a 16. században pedig Európa-szerte.
Nem lehetetlen, hogy a kelet-európai átvételek, illetve hiányuk is támpontot adhat: amit átvettek, azok a legkorábban kialakult típusok lehettek, amiket nem, azok talán később jöttek létre. Bár ennek ellene mond A szívtelen anya, amely érintetlenül hagyta szomszédaink képzeletét, pedig mint honfoglalás előtti hagyományt átdolgozó balladát a legkorábbiak közé kell számítanunk. Nem valószínű ugyanis, hogy a ballada nagy divatját látva, amely végül is kiszorította a hőséneket a hagyományból, a két műfaj sokáig élhetett volna egymás mellett. A Szent László-legenda keleti motívumát ábrázoló templomi falfestmények közt vannak ugyan 15. századiak is, de ott már egy képtípus szívós továbbéléséről és egy szent legendájának ábrázolásáról van szó. Mindenképpen fel kell tennünk, hogy klasszikus balladáink túlnyomó többsége 14. századi alkotás, s csak kis része keletkezett a 15. században (esetleg még később). Az is erre mutat, hogy olyan nagy területre szétsugárzott tőlünk a ballada divatja – egyesek Arhangelszkig vagy Ak Dag-ig az Eufrátesz mellett –, s hogy több esetben a francia ballada német területen két irányból terjedt: a franciák és a magyarok felől (Az elcsalt menyecske, Rossz feleség, Halva talált- és Nászmenetben haldokló menyasszony). Ez is csak azzal magyarázható, hogy francia-vallon telepeseink azonnal elterjesztették nálunk a műfajt, mielőtt az a hatalmas német nyelvterületen ideért volna, s azért kezdett már innen is terjedni visszafelé. Mindezek alapján a kimutathatóan francia eredetű balladáinkat mind, a magyar 339eredetűek közül a honfoglalás előtti elemeket tartalmazókat is mind 14. századi alkotásoknak kell tartanunk, s a többi, magyar eredetű balladákat pedig vagy 14., vagy 15. századiaknak.
