BŐRMELLES

Teljes szövegű keresés

BŐRMELLES
Ecsedi István érzékletesen írja le, miként jutott el az összekötözött elej- és hátibőr az oldalt záródó bőrmellesig (1914b: 32). A mejjesbundához, bujjbele-ködmönhöz is legszívósabban a pásztorok ragaszkodtak, akiknek alkalmasabb volt az elöl nyíló mellényféléknél. A dunántúli oldalt gombolós mellények, mint a göcseji melles és baranyai, somogyi, tolnai társai, az alföldi, így a szegedi oldalgombos mejjedző, a szatmári hónaljban gombolódó bekecs szórványos előfordulása e ruhaféle egykor szélesebb körű használatára utal. Mégis inkább a Tiszántúlon és Erdélyben hordták, valamint ettől keletre, és az oroszokon át Kínáig mutatható ki rokonsága.
Az igényes, szűcs hímezte bőrmellesek legszebb változatai Erdélyből ismertek. Ilyen pl. a mezőségi hímzett mejjrevaló, a bukovinai csángó mejjes keptár, a dévai csángók mejjes bundája. Fél Edit (1936: 17–18) mutatta be, miként alakultak a bőrmellesek a szabó készítette mellényfélék hatására: háta szabása, nyakkivágása előbb csak hímzéssel jelezte, majd át is vette ez utóbbiak jellemzőit, végül zsebet is kaptak, amint ezt a gyimesi csángók mellesei mutatják.
E paraszti ruha polgárosultabb, posztó-, szövet-, sőt bársonyborítású változatai is felbukkantak Erdélyben, főleg a szebeni szász vidéken és például Torockón, ahol a melles zöld selyem-, posztóborítást kapott. A kalotaszegi falvakban a leányok viselték a posztóval borított, csipkés mejjrevalót. Éppen ezek ejtik gondolkodóba a késő kutatókat, hiszen egy 1864-es tudósítás szerint „jelenleg a posztó helyett inkább a kivarratos bőr melly-revalót használják”, vagyis itt a posztóból varrt megelőzte a bőrmellest (Szabó T. A. 1941: 272–273).

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT