A KÉTFÉLE ÖLTÖZKÖDÉSI MODELL HAZAI VÁLTOZATAI
755A KÉTFÉLE ÖLTÖZKÖDÉSI MODELL HAZAI VÁLTOZATAI
A 19. század második fele az az időszak, amikor a ruhatár előállításának kétféle modellje legkiteljesedettebb formájában, egymás mellett érvényesült a magyar paraszttársadalomban. A gazdálkodó parasztember elsősorban földszerzésre fordította, gyűjtötte pénzét és nem ruhára. A gazda és a már nem is rangsorolt cselédei köznapokon hasonlóan is öltözködhettek. Akárhány alföldi „gazda-fiúval megtörtént, hogy a piaczon béresnek hítták, olyan egyszerűen volt öltözve” (Ecsery L. 1898: 28–29). A gazda leányait azonban ellátták a rangjukhoz illő kelengyével, és a „pórhölgyek”, a „jobb módú gazdalány vagy asszony” ruháinak drágasága megközelítette az „elsőrangú hölgyekét” (Papp L. 1930: 44).
A cselédeknek viszont nem lett volna érdemes immár készpénzben kapott csekély bérüket kilátástalan földvásárlásra gyűjtögetni, így a pénz a ruhára ment. A summáslányok gazdag társaikat igyekezték túlszárnyalni pl. Mezőkövesden, ahol a századfordulón három évtized alatt alakult át a matyó viselet egy hivalkodásmentes egyszerűből a szertelen pazarlóba (Szabó Z. é. n.), ahol az 1920-as években egy menyasszonyi ruha 25–30 millió koronányi összeget is fölemésztett (n. n. 1925: 79–82). Jóval gyakoribb volt, hogy a cselédek, summások a használt ruhák, az olcsó, immár gyakran gyárilag konfekcionált városi ruhafélék vásárlói lettek, és egy sajátos belső értékítélet alakult ki közöttük. Büszkék voltak rá, hogy előbb vettek pantallót, félcipőt, szvettert, mint a falusi gazdák, szebbnek, praktikusabbnak, a városihoz közelebb állónak tartották öltözetüket a parasztokénál. A Nógrád megyei gazdag falu, Őrhalom közelében lévő Mária-major cselédeinek külsejéről, mentalitásáról a módos őrhalmi gazdák így nyilatkoztak: „szegények voltak a cselédek, úgy öltöztek, ahogy tudtak” –, és nem várták el tőlük, hogy a helyi hagyományban kialakult, az életkort jelző, a családi, naptári és egyházi ünnepekhez alkalmazkodó öltözetekben jelenjenek meg, meg sem szólták, csak éppen nem fogadták be őket (Zólyomi J. 1979: 224–225). A városi gazda pedig pl. Szeged környékén a maga levetett, városi gúnyájával, kockás nadrágjával, zsebes kabátjával, hasig kivágott mellényével fizette ki takarékosságból, pénz helyett napszámosát (Czerzy M. 1906: 207) – vagyis a cselédség körében, a ruhatár összeállításában ott is a második modell érvényesült. Ez a modell lehetővé tette, hogy a vele élők – ha gyengébb minőségű öltözeteikben is – de lépést tartsanak a divattal. Az első modell követőit jellemző, a kelengyét gyűjtő paraszti gondolkodásban viszont az újdonság, az új divat rögtöni követése gazdasági értelemben vett könnyelműségnek számított. Könnyelműség volt az el nem viselt ünneplőket köznaplóvá degradálni, el sem kopott, jó minőségű holmit munkába fogni. Viszont a divatból kiment ünneplő munkára fogva szégyellni való lehetett. De erkölcsi értelemben is elítélendő könnyelműségnek és jellemgyengeségnek a jele volt, ha valaki az egész életére összegyűjtött kelengye ellenére divatozni, „túlságosan tetszeni” akart (Petánovics K. 1971: 321). A parasztságnak ez az erkölcsi dilemma azonban már csak akkor okozott valódi gondot, amikor arra is rádöbbent, hogy egész társadalmi helyzete, paraszti öntudata – és ezzel parasztos ruhatára is – egy körülötte alapjában megváltozott társadalomhoz viszonyítva idejét múlttá, anakronisztikussá vált.
Az újkori Európában a „fogyasztói” életszemléletet megvalósító második modell előrenyomulását figyelhetjük meg, amely az idézett nyugati országokban a parasztság öltözetét már a 17–18. században a közrendéhez „polgáriasította” (Weatherill, L. 1988; 756McKendrick, N.–Brewer, J.–Plumb, J. H. 1982). Azonos időből a német területekről még mind a két modellre példákat hozhatunk fel (pl. Mohrmann, R.-E. 1977: 247, 251). Olyan tendenciákat rögzíthetünk, amelyek nálunk csupán századunk fordulóját jellemezték, amikor is a parasztság önmagát egy életre bebiztosító, az elképzelhető szükségeseket vagy még azon túl is halmozó magatartása összeütközésbe került az éppen a legszükségesebbeket beszerző és azt fel is használó, „fogyasztói” magatartással. Századunk színes viseletű falvaiban az első modell még egy ideig továbbra is életben maradt a helyi, speciális körülmények, a történelemben is ható tehetetlenségi erő következtében.
