A CSERÉPEDÉNYEK FORMAKINCSE ÉS FUNKCIÓI
A CSERÉPEDÉNYEK FORMAKINCSE ÉS FUNKCIÓI
Az eddig ismertetett szempontokat alkalmaztuk a cserépedények formakincs szerinti osztályozásánál és a szakterminológiánál (Igaz-Kresz 1965). A korongon készült edény forgástest, formája szerint lehet fennálló vagy öblös edény, avagy lehet lapos edény. A fennálló edény esetében megkülönböztethető a fazék forma, melynek nincs nyaka, és a korsófélék, amelyeknek nyaka is van. Az utóbbiak a száj formája szerint több csoportra oszlanak: korsó, kanta, kancsó stb.
Az agyag lehet tűzálló vagy nem tűzálló; a főző-, sütőedények csakis tűzálló agyagból készülhetnek.
Mázoltság szerint vannak formák, amelyek teljesen mázolatlanok. Lehet az edény csak részlegesen mázolt, avagy csak belül, vagy csak kívül mázolt.
Alapvető funkciók: főző-, sütőedények, tárolóedények, folyadéktartó korsófélék, mégpedig víznek, bornak, pálinkának való edények, asztali edények, tálasedények – és más, nehezen osztályozható formák.
Megkülönböztethetők a folyóedényként készült formák és a megrendelésre készülő különleges formák.
E többféle szempontot egyeztetve és a népi elnevezések meghatározásait követve osztályoztuk a magyar népi kerámia formakincsét 99 csoportba (126. ábra). Ez az osztályozás a múzeumi raktárrend gyakorlati szempontjait követte, és ezért nem mindig tökéletesen következetes, muzeológiai célokra azonban nagyon jól használható.
A tálasedények csoportjába a különböző méretű tálakat, tányérokat osztottuk, de nagyobb egységekben, mint ahogyan azt a fazekasok teszik. A nagytál csoportba (02) 599tartozik az „első tál”, „második tál”, „harmadik tál”; a tál csoportba (03) a „negyedik”, „ötödik”, „hatodik” tál; következő csoport a tányér (04), a kistányér vagy „csésze” (05) – valamennyi folyóedény. Anyaguk többnyire nem tűzálló. Mind mázas (belül), gyakran díszes. A legelső forma, a melence (00) azonban mázatlan. A fülestál vagy „vájling” (01) kívül is mázas, megrendelésre szokták készíteni. A különleges tálformák (08) szintén megrendelésre készülnek. Idesoroltuk a szűrőedényeket is (08, 09).
A főzőfazék (10, 11, 12) tűzálló földből készült, kívül mázatlan. A legnagyobb formának – mint minden nagyedénynek – két füle van, a többi fazék egyfülű. Anyaga okvetlenül tűzálló. A lapos fenekű totyafazék (13, 14) is tűzálló, de kívül mázas, takaréktűzhelyre való. Idesoroljuk a pálinkafolyató fazekat, melynek kiöntője van (15). A köcsög (16 és 17) tejnek való, lehet mázas vagy mázatlan, nem okvetlenül tűzálló. A különböző bögrék, findzsák többnyire mázas, kicsi formák (18, 19).
A szilkék formailag a fazekakhoz hasonlóak, de nem tűzálló agyagból készültek és mindig mázasak, gyakran díszesek (20, 21, 22). Ételtárolásra, szállításra használják, s ugyanaz érvényes a 23–27. csoportra is, míg a 28–29. csoport leginkább dohánytárolásra való.
A 30–37. csoportba tartozó formák mind sütés-főzésre valók, valamennyi tűzálló, általában csak belül mázasak, idetartozik a háromlábú lábos és a lábatlan, de lábas”-nak. nevezett alacsony edény. Idesoroltuk többek közt a fedőket is (39), de ezek nem tűzállóak.
A következő három tízes csoport mind folyadéktartó korsóféle. A vizesedény között az első három ivóvizes korsó, szükebb értelemben vett „korsó” (50–52), rendszerint nem tűzálló agyagból való, s lehet teljesen máz nélküli. Ugyanez vonatkozik a kantákra (53–55). A korsó és a kanta folyóedény. Mind a nagykorsó (50), mind a nagykanta (53) kétfülű. A kiöntőcsöves kanta (56) eceteskorsó. A kerti locsolókanta (57) és a ház, illetve pitvar földjének locsolására való (58) kiöntőcsöves. A cserépveder (59) mázatlan, igen ritka.
A butykoskorsó (60–62) formailag hasonlít a vizeskorsóhoz, de nem víznek, hanem pálinkának vagy bornak való, le is dugaszolható. Mindig mázas, gyakran díszes. E csoport többi formája is mind mázas. A butellák (65–67) pálinkának valók, néhol e formát „butykos”-nak nevezik. A kulacs (68, 69) bornak való. Mind a butella, mind a kulacs az ital szállítására is szolgál; zsebbe, tarisznyába tehető, vállra akasztható. E boros-, pálinkásedények többnyire rendelésre készültek, esetleg kisebb mennyiségben folyóedény közé.
A boroskancsók csoportja és az utána felsorolt edény (70–79) mind bornak való, mind mázas, rendszerint díszes szokott lenni, többnyire rendelésre készül.
Nagyon jelentős csoport a bokály (76–78), tálasmunka.
Leginkább rendelésre készültek a két utolsó csoport tárgyai, csak a virágcserép (88) és alja (89) mázatlan, nagy tömegben készülő tárgy.
A 99. helyen szereplő kályhacsempe olyan jelentős tárgyféleség, hogy idővel a fazekasságnak különálló ága, a kályhásmesterség foglalkozott a kályhaszemek, kályhacsempék előállításával és a kályharakással.
*
Összefoglalván az elmondottakat, csupán a főzőfazekak és a sütőedények készültek okvetlenül tűzálló agyagból.
Mázatlanok elsősorban a vizeskorsók, kanták, s még néhány, a korsósmunkához kapcsolódó tárgy.
600A tálasedény mázoltsága, díszítettsége idővel sok más edényfajtát is mázassá, díszessé tett, így a szilkéket, a bornak, pálinkának való edényeket. Az ónmázzal dolgozó fehéredényesek főleg tálasedényt és bokályokat készítettek, néha kancsót, butykoskorsót.
A cserépedények funkciójából következik, hogy a tűzálló fazék a társadalom minden rétegénél, városban és falun egyaránt nélkülözhetetlen volt. A tűzálló fazekakat, lábasokat a gyári fémedény szorította ki. Vizesedény is nélkülözhetetlen volt városban és falun egyaránt, amíg a kútból hoztak vizet, de favödört is lehetett használni. A konyhában, kamrában használatos cserépedények terén nem volt különbség a királyi, nemesi, városi háztartás és a falusi parasztháztartás között – amint ezt a régészeti ásatások bizonyítják.
Társadalmi különbség elsősorban az asztali edények és a reprezentáló kancsófélék használatában mutatkozott. A fajanszedények, majd a porcelánedények is asztali célt szolgáltak. Az ólommázas, díszített tálasedények és más mázas, díszes formák jellegzetes falusi, népi edények, a parasztság és a falusi kisnemesség által kedvelt tárgyak, melyek a közvetlen használati célon túl a lakásdíszítés szerepét is betöltötték. Eddig a cserépedény paraszti használatát Mezőkövesden kutatták (Morvay J. 1955) legalaposabban.*
E fejezet gondozását Nagybákay Péter és Csupor István végezte a szerző halála után [a főszerkesztő].
