LÉPES MADÁRFOGÁS
LÉPES MADÁRFOGÁS
Meg kell említeni még a lép alkalmazását is. Ezt a ragadós anyagot fehér és sárga fagyöngyből (Viscum sp., illetve Loranthus europaeus) főzik, és vékony pálcikákra kenik. A pálcikákat bokrokra helyezik. A léppel bekent pálcára ráragad a madár. A lép szlovák eredetű szó a magyar nyelvben. Valószínű, hogy a léppel az északi szlávok révén ismerkedett meg a magyarság. Figyelemre méltó, hogy a 20. század elejéig az Északi-Kárpátokban lakó szlovák madarászok nagy számban keresték fel a magyar városokat (sőt Bécset is), és az utcákon árulták a lépvesszővel vagy hurokkal fogott fenyves rigókat (Turdus pilaris), amelyek húsát a városi lakosság fogyasztotta. A léppel fogott énekes madarakkal, rigókkal kereskedtek az Alsó-Őrség madarászai is. Itt karácsony éjszakáján a harangkötélből, az oltárterítőből, a temetői fejfákról lopva levág a madarász egy darabot, s azzal füstöli meg a lépvesszőket, hogy minél több madarat foghasson. (Történeti adatok a lépes madárfogásról: Bél M. 1984a: 329; Pák D. 1829: I. 149–149. – A szlovák fenyőrigó-árus a pesti piacon: Vasárnapi Újság, XII. [1865] 29. – A lépezés recens ismertetései: Ecsedi I. 1933: 72–75; Bödei J. 1939: 165–166. – Zalabaksa [Zala m.]; Pável Á. 1942: 141–163; Csaba J. 1947; Dömötör S. 1960: 29–33. – Vendvidék és Őrség; Győrffy I. 1929–30: 21–23; Bálint S. 1976: 373–374. – Szeged; Szabó L. 1978: 86–96. – Szolnok környéke; Pálosné Nagy R. 1988: 297–306. – Gyöngyös [Heves m.]; a madárlép kereskedési célú főzéséről: Dömötör S. 1951 – Kőszeghegyalja).
