A BABITS-IRODALOM.
A BABITS-IRODALOM.
BABITS Mihály huszonhároméves korában mutatkozott be a főváros olvasóközönségének (Budapesti Napló, 1906), első kötetét három évvel később bocsátotta közre. Egész pályáján az új hangot és új stílust kereste. Hol a szövevényesség, hol a természetesség felé haladt, a szerint, amint egyéni elgondolásai ihlették, vagy tanulmányai sugallták. Időnkint aggodalmasan kereste a versmérték és rímelés szabályosságát, máskor megpróbálkozott a lompos formabontással. Kísérletező, de egyben összefoglaló író volt a versen kívül is. Prózájában az európai szellem magyar szintézisét ünnepelték barátai.
Babits Mihály nevére 1909. körül kezdtek figyelni, amikor első verses kötete megjelent, s Osvát Ernő egyre szívesebben közölte munkáit a Nyugat hasábjain. Költészetéről a nyugatosok értékítéletét Schöpflin Aladár fogalmazta meg legvilágosabban. Szerinte Babits Mihály művészete, lényegét tekintve, formaművészet, közölnivalója a kultúrember mondanivalója. «Amit Babits érez vagy gondol, mint olyan ember érzi, aki elméjével bejárta a világirodalom minden virágos mesgyéjét, az emberiség nagy gondolkodóival együtt gondolta végig az emberiség gondolatait, figyelve és tanulva szemlélte mindenféle emberek és mindenféle népek életét. Ha tehát szerelmes, máskép szerelmes, ha búslakodik, máskép búslakodik, ha sóvárog, máskép sóvárog, mint egy parasztlegény, és ezenfelül tud, lát és érez számtalan olyan dolgot is, amiről a parasztlegénynek sejtelme sem lehet. A szavajárása is más. Több szava van és szavainak az árnyalása többféle, mások a hangsúlyai, neki elég egy célzás, egy nyelvi forma, egy inverzió, sokszor egy rím is, hogy kifejezzen vele oly dolgokat, amelyeket nála kevésbbé, széles és mély kultúrájú költőnek külön szavakkal vagy mondatokkal kell kifejeznie. Élete elzárkózott, belső élet, távol van tőle a közéletbe való beleavatkozás vágya, kontemplatív és passzív, kissé zárkózott is, mert ideges elfogultság zárja el az emberek tömegeitől. Sokkal többet él a maga lelki világában, mint a realitásokban. De néha kikívánkozik önmagából a világba, ezt a kívánkozást is belsőleg éli ki, a teljesületlen kívánság melankóliájának átérzésében és a fantasztikumban.» (Irók, könyvek, emlékek. Budapest, 1925.) – Oláh Gábor szerint Babits Mihály költészete magasrendű líra, formaművészete elsőrangú, nyelve zengő. Szereti a szokatlant, kedvteléssel változtatja hangját, mindenkit tud utánozni, mindent befogad és visszaver, mint a jó tükör. Sok az újszerű verse: majd mindegyik mögött valamelyik idegen költő lappang sugalmazóul. A humor sugara ritkán vetődik költészetébe, a szerelem nem fő sugallója lírájának, eszmék töltik be lelkét, a gondolati elem olyan túlnyomó lírájában, hogy sok költeménye rímes értekezés. Nem primér költő, mint Ady Endre, lelkének nincsenek szédítő szakadékai, villámos révületei; ő rendesen csak a második síkját mutatja lelkének, a visszaverés felületét. Nála a forma a lényeg; ha a formát megöli, művészetének lelkét pusztítja el. Legelső verses kötete csaknem végig formai és technikai bravúrok megoldása. A szabad vers nem neki való, lírájának a forma zártsága és megkötöttsége ad szárnyat és ragyogást, amint ez tapasztalható a világirodalom legkiválóbbjainál is, akiket a rímek kényszerűsége és a formai gátak nem sejtett szépségek teremtőivé tettek. Babits Mihály is a formákban élt és lélekzett, az idő azonban kikezdte legfőbb erejét bravúros technikáját és formai művészetét. (Babits Mihály huszonöt éve. Széphalom. 1931. évf.)
Kiadások. – Babits Mihály legjellemzőbb munkái megjelenésük időrendjében: Levelek Irisz koszorújából, Herceg, hátha megjön a tél is, A gólyakalifa, Recitatív, Irodalmi problémák, Karácsonyi Madonna, Nyugtalanság völgye, Laodameia, Timár Virgil fia, Sziget és tenger, Halálfiai, Versek, Az európai irodalom története. – Összes munkáinak gyűjteményes kiadását 1937-ben indította meg az Athenaeum-részvénytársaság.
Fordítások. – Költeményei az 1910-es évektől kezdve jelentek meg német, francia és másnyelvű fordításban. Gólyakalifáját 1919-ben fordították le németre, 1929-ben eszperantóra. Több más elbeszélő munkája is megjelent idegen nyelveken.
Irodalom. – Az előbbi fejezetekben fölsorolt munkák közül különösen Földessy Gyula, Halász Gábor, Juhász Géza, Németh László, Oláh Gábor, Rédey Tivadar, Schöpflin Aladár, Szerb Antal tanulmányai.
