JÓSIKA MIKLÓS.
JÓSIKA MIKLÓS.
A MODERN magyar történeti regény alapvetője, báró Jósika Miklós, 1836-ban tűnt fel s rövid időn belül az akkori magyar elbeszélők élére került.
Életének negyvenharmadik évében járt, amikor első regényét, az Abafit (1836), közrebocsátotta. Hőse, Abafi Olivér előkelő erdélyi ifjú, haszontalan mulatozásokkal tölti idejét, de később magába száll, megváltozik s a tizenhatodik század végén Erdély egyik legderekabb nemesura lesz. Gyökeres átalakulásában része van a szerelemnek is. Szerelméért főkép két úri hölgy eped: Csáky Gizella, a bájos fiatal leány, és Mikola Margit, a fenköltlelkű özvegy. A szerelmi ügy nem végződik tragikusan: Mikola Margit lemond Abafiról. A főhős mellett ez a nemes hölgy mutatja legjobban az akaraterő szép példáját. Hasonló lovagias színezéssel lép elénk Csáky Gizella alakja, nemkülönben az erdélyi fejedelemasszonynak, Bátori Zsigmond nejének, előkelő személye. A regényíró elhalmozza őket a legrokonszenvesebb jellemvonásokkal, de a szívélet belső válságainak rajzába csak itt-ott ereszkedik mélyebben. Regényírói sajátosságai már ebben a munkájában feltűnnek. Szereti az erkölcsi tanulság kidomborítását, az érdekes kalandokat, váratlan meglepetéseket, válságos helyzeteket, titokzatos alakokat, a tájak, épületek, ruházat részletes leírását, az epizódok aprólékos kidolgozását. Törekszik arra, hogy érdekesen bonyolítsa elbeszélését, jó lélekrajzot adjon, híven fesse a kort. Megfigyelő tehetsége és meseszövő képzelete egyaránt élénk s ha elbeszélésében akadnak is fárasztó részek, vannak érdekes szakaszai és hatásos jelenetei is.
Második regénye, a Zólyomi (1836), gyönge munka, de mentsége, hogy még az Abafi előtt készült. Háttere ennek is Erdély tizenhatodik századi története. Zólyomi parasztlányokat raboltat várába, rejtett háremélete mellett titkos házasságot köt, végül leleplezik. A regény kompozíciója kezdetleges, korrajza gyarló, csak itt-ott bukkan elő belőle egy-egy hangulatosabb leírás. – Az utolsó Bátorinak (1837) Bátori Gábor erdélyi fejedelem a hőse. Az erdélyi szászokkal folytatott küzdelmét, a brassói bíró leánya iránt érzett szerelmét és a fejedelemi székről való bukását romantikusan kiszínezett epizódokban mutatja be az író. Nagyobb regény, mint az Abafiról szóló, de a maga egészében nem sikerültebb. A fejedelemnek és a brassói leánynak jellemrajza nem elég mély, a lélektani megokolás nem mindenütt meggyőző. – A csehek Magyarországban (1839) a Hunyadiak korát támasztja fel. Hunyadi Mátyást a magyarok királlyá választják, küldöttség hozza haza Prágából, vele együtt Budára jön gyermekkori játszótársa, Izabella is. Az ifjú király rendet teremt az országban, de Giskra vezér felvidéki cseh rablóit nehezen tudja megfékezni; a zsebrákok nemcsak fegyverrel küzdenek a törvényes király vitézei ellen, hanem álnoksággal is: cselszövényeik miatt kérlelhetetlen üldözőik egyikének, Zokoli Mihálynak, kegyvesztetten kell távoznia a magyar udvarból, holott ez a lovag Mátyás király hűséges támasza. Zokoli Mihály, hogy elorzott becsületét visszaszerezze, Elemér néven folytatja harcait a felvidéki rablók ellen, Giskrát Mátyás király hűségére téríti, végül egy lovagi tornán legyőzi halálos ellenségét, Komoróczi Péter rablóvezért. Most már kiderül ártatlansága, megkapja Giskra leányának kezét, a haramiavilágnak vége, a gonoszok meglakolnak vétkeikért, az üldözöttek boldogok lesznek. Maga Mátyás király, feleségének halála után, titokban szintén házasságra lép kedvesével, a gyönyörű Izabellával. A regény, sok valószínűtlensége, kompozíciójának széteső volta és a középkori lovagvilág sablónos rajza ellenére is, Jósika Miklós legsikerültebb munkáinak egyike. Elbeszélő erejének ekkor állott csúcspontján. Sok színes epizódot rakott egymás mellé; választékos hangon, érdekesen, fordulatosan írt. Az addigi magyar elbeszélők közül senki sem vetekedhetett vele a meseszövés ügyességében, a részletek színezésében, a hang nemességében.
Későbbi történeti regényei legföljebb annyiban mutatnak eltérést az előzőktől, hogy a Scott-reminiszcenciák halványabbakká válnak, a franciás romantika egyre jobban előtérbe lép bennük. Szövevényes mesék azonos feldolgozó módszerrel, a romantikus regénytechnika megszokott fogásaival. Zrínyi a költő (1843) a Szigeti Veszedelem szerzőjének szerelmi kalandjairól és házasságáról szól; Jósika István (1847) a regényíró egyik tizenhatodik századi ősének regényes élettörténetét mondja el. – A szabadságharc után fokozott kedvvel művelte a történeti regényt. Újabb sorozata az Eszterrel (1853) indult meg; ebben a regényében Kázmér lengyel király kedvesének, egy szép zsidóleánynak, alakja köré fűzte mesemondása szálait. További regényei fokozatos hanyatlást mutatnak. A kompozícióban és jellemrajzban egyaránt gyönge, fejezeteinek fölépítése a tervszerűtlenség hatását teszi, mélyebb érdeklődést nem tud kelteni sem meséi, sem hősei iránt.
Társadalmi regényei közül A könnyelműek (1837) azzal az erkölcsi tanulsággal szolgált, hogy mások boldogságának elrablása veszedelmes következményeket rejt magában, a szerelmi könnyelműség megkapja a maga büntetését. Serédi Iván erdélyi földesúr Amerikába utazik, ott elcsábít egy néger asszonyt, a hűtlen nőt férje, Motabu, megöli. A néger beáll Serédi Iván szolgálatába, vele együtt Erdélybe megy, egy alkalommal a sötétség leple alatt besurran gazdája nejéhez s a félrevezetett úrnőnek mulatt gyermeke születik. A regény a francia romantikából táplálkozik, de erős túlzásai ellenére is egyik legjobb munkája az írónak. Jósika Miklós ezúttal elbeszélő ereje teljességében mutatkozott be. Meséjét ügyesen szőtte, leírásai finom kidolgozásúak voltak, ügyelt a helyes lélekrajzra. – Második társadalmi regénye, az Adolfine (1845), levélregény. Hőse, Málvay, az előkelő tisztviselő, szerencsés a szerelemben: első szerelme ugyan tragikusan végződik, de másodszor boldog lesz, oltárhoz vezeti Adolfinet, a szép özvegyet. A regényben megvan mindaz, ami az akkori olvasók kedvét szolgálta: a szerelmi merénylet, öngyilkosság, párbaj, halálos betegség, apácazárdába való vonulás, lázálomban történt esküvő, házassági válás, nyomtalan eltűnés; de mindezek a kalandos motívumok elégtelenek arra, hogy művészi érdeklődést keltsenek. – Levélregény Az Isten ujja (1847) is: egy szép spanyol nő gonoszságainak története. Az író előkelő emberekkel és szörnyű bűnökkel óhajt hatni; magyar és idegen hősei itthon és a külföldön megdöbbentő helyzetekbe kerülnek. – A magyar társadalmi élet igazi rajzát csak az Ifjabb Békesi Ferenc kalandjaiban (1844) kísérelte meg: egy humoros és szatirikus életkép-sorozatban. – A szabadságharc után írt társadalmi regényei a romantikus elbeszélőt mutatják, itt-ott a realisztikus jellemzésre való törekvéssel.
Novelláit a túlzó romantika és az idegen levegő kedvelése jellemzi. Hősei közt vannak hinduk, arabok, albánok, törökök, lengyelek, amerikai farmerek; izgalmasnak ígérkező témáért visszamegy a vízözön korába; bemutatja, mivé alakul az emberiség a világ vége felé. Helyenkint erősen feltűnik képzeletének túlcsigázása. Egyes novellái hasonlítanak Jókai Mór fantasztikus elbeszéléseihez.
Jósika Miklós a maga nagyhatású történeti regényeivel kiegészítette a magyar eposzírók működését: a rég századok eseményeit és hőseit mutatta be, de modern formában. Legfőbb regényírói elveit már első regényében kifejtette. Szerinte minden jó regény és jó novella az erkölcsi alapeszme szolgálatában áll, ennek bizonyítását célozza. Az olvasó lelkéből az erkölcsi hatás kiváltása kétféle módon történik: vagy igéző színekkel festi az író az erényt vagy undorodást idéz elő a gaztettek ecsetelésével; az első esetben az erény követésére serken az olvasó, a második esetben megútálja a gonoszt. A regényírótól Jósika Miklós elsősorban erkölcsi célt szolgáló, tanulságos történetet követel; fontosnak tartja, hogy az elbeszélő ne képzelt világból merítse meséjét, hanem a valóságot tükröztesse vissza. Mindezek azonban csak elvek, megvalósításukban eléggé erélytelen. Kitűzi az erkölcsi célt, de nem hozza szerves kapcsolatba meséjével; erényes szavakat ad hősei ajakára, de tetteik ábrázolásában meg-megfeledkezik erkölcsi szempontjairól. Minden regényében vannak jó és rossz alakjai, a rosszak meg akarják rontani a jókat, de az író résen áll s bár hihetetlen akadályok tornyosulnak az erkölcs diadala elé, végül mégis megsemmisülnek a gonoszok, jutalmat nyernek a jók. A jutalom rendesen a házasságban való boldog egyesülés. A tilos szerelmet nem pártolja a regényíró; ha a házastársak nem becsülik meg magukat, családi életük felbomlásával fizetnek könnyelműségükért.
Hiába törekszik az író a való élet festésére; amit elénk ad, képzelet és álomvilág. Nem lát igazán a lelkekbe, nem hatol mélyebben a kor szellemébe. Bizonyos távolságból szemléli hőseit, nem él köztük, nem tudja elemeikre bontani érzésvilágukat. A belső élet rajzát külső leírások pótolják. Számba veszi a test minden részét, a részek minden vonalát, a vonalak mindén pontját; elbajoskodik a ruhadarabok pontos ismertetésével; figyelemmel kiséri az emberi mozdulatok legapróbb eltéréseit; és mégis nehéz megkülönböztetni alakjait, mert hiányzik belőlük a reális élet. Bizonyos azonban, hogy sok érdekes lovagot és még több bájos nőalakot állított kortársai elé, az olvasók kedvükre gyönyörködhettek a fényes öltözetű daliákban és az égből leröppent angyalokra emlékeztető hölgyekben. A szeráfi lények mellett ott volt a sok ördög, a boldog szerelmi tűzhelyek mögött feltűntek a rémes bűntanyák. Kéjelgések, gyilkosságok, rablások, csalások, gyermekcserék, szörnyű titkok váltogatták egymást történelmi és társadalmi regényeiben; közbül fényes lovagjátékok, idilli jelenetek, művelt társalgások, gondosan kidolgozott leírások tarkították romantikus meséit.
Prózaíróink között Jósika Miklós az első kiválóbb leíró tehetség. Fellépése előtt a magyar elbeszélők alig törődtek az épületek, lakásberendezések, ruhák, fegyverek, ékszerek leírásaival; nem figyelték meg az emberi arcot; mellőzték a mozgalmasabb jeleneteket. Jósika Miklós született leíró művész volt, tehetségét még növelte szorgalmas tanulásával. Magyar elődeitől alig sajátíthatott el valamit, annál nagyobb figyelemmel forgatta Scott, Cooper, Chateaubriand, Hugo, Balzac munkáit. Tájleírásai közül a legszebbekben Erdély bérceit és völgyeit rajzolja, várleírásaiban is Erdély földjét szereti legjobban. Nagy kedvvel mutatja be a különféle helyiségeket, a fejedelmi termektől kezdve a csapszékekig; szívesen alkalmazza a tömegjeleneteket, még nagyobb gonddal mélyed a személyek és öltözetek leírásába. Tud hangulatot ébreszteni, ért az elképzeltetéshez; olykor nemcsak kitűnő megfigyelő, hanem költői nyelvű ábrázoló is. Mint Vörösmarty Mihály az epikába, úgy vitte ő az elbeszélő prózába a szemléletes leírások és képes kifejezések egész tömegét. Bizonyos azonban, hogy a sok leírás untatta az olvasókat; ezt nem lehet csodálni, tekintve folytonos ismétlődésüket, hosszadalmasságukat, nem egyszer szárazságukat. Hangulatos kép helyett olykor tankönyvszerű felsorolást kapunk, máskor valóságos leltár jut kezünkbe a szobák bútorzatáról.
Mint Walter Scott Skóciát, akként járta be regényeiben magyar tanítványa Erdély hegyeit. Hosszasan időzött minden útjába kerülő tájnál, kastélynál, teremnél. Scott példájára ismertette olyan aggasztó pontossággal hőseinek öltözködését; ez látszott legcélravezetőbb eszköznek arra, hogy a regény történeti jellege szembetűnjék. Scotttól tanulta azt a regényírói elvét, hogy a regénynek tanulságos erkölcsi leckét kell adnia az olvasók okulására; Scott erősítette meg abban a hitében, hogy a regényírónak olvasói óhajtásaihoz kell igazodnia. A közönség érdeklődését ébren kell tartani, hogy el ne pártoljon más íróhoz; sokat kell írni, gyorsan kell dolgozni; az ihlet magától jő, a mese előzetes kitervelése céltalan; legkevésbbé sikerülnek azok a munkák, amelyeken hosszú ideig fúr-farag a szerző. Érdekfeszítő mesét, sok meglepetést, váratlan fordulatokat kell adni; nem baj, hogy a hős jelleme hirtelen megváltozik; annál kevésbbé únja magát az olvasó. Előny, ha rejtelmek és titokzatos alakok bukkannak fel a regényben, legalább az olvasó izgatott lesz s az írónak van mit megoldania. Igy kapcsolódik Scotthoz Jósika. Nemcsak feldolgozó módszerük hasonló, hanem esztétikai elveik is közösek. Megtörténik, hogy egy-egy lovag vagy nemeskisasszony úgyszólván változatlanul kerül át az angol regényíró valamelyik könyvéből a magyar regényíró munkájába. Egyezik olykor néhány érdekesebb helyzet is; nem hiába nevezték a kortársak Jósika Miklóst a magyar Walter Scottnak.
Az elbeszélő technika továbbfejlesztésében szerzett érdemei jelentékenyek. Nagy gondot fordított a meseszövés érdekességére, az előadás könnyedségére, a mesemondás hangulatosságára; megteremtette a magyar történeti regény formáját; társadalmi regényeivel is hatott a magyar prózai elbeszélő irodalom további kialakulására. Igazi nagy értékeket nem adott; ebben tehetségének fogyatkozásai súlyosan gátolták. Nem volt ereje a bonyolultabb lélekrajzra, nem tudott jellemeket festeni, a letűnt korok hőseit és az egykorú társadalom alakjait a felszínen mozgatta, meséiben döntő befolyást juttatott a váratlannak, motívumait sokszor ismételte. Stílusa ma már eléggé avult, nyelvét nem egyszer homályossá tette erőszakos szóújításaival.
Jósika Miklós mindjárt legelső regényével belekerült az irodalmi érdeklődés középpontjába. – Toldy Ferenc a magyar regényirodalom atyjának nevezi őt s nagy érdeméül tudja be, hogy regényeivel olyan körökre is hódító erővel hatott, amelyek addig csak hírből ismerték a magyar irodalmat. Kiemeli kimeríthetetlen gazdagságát a mesék és jellemek kigondolásában, ritka ügyességét a meseszövésben, biztos kezét a jellemzésben; dícséri nemzeti szellemét, magyaros tárgyait, női alakjait. Megállapítja, hogy első regényeinek belső értékével a többiek nem vetekedhetnek; az író hajlama egyre erősbödött a mesemondás és jellemalkotás túlzásai, sőt bizarrsága iránt. (A magyar nemzeti irodalom története rövid előadásban. II. köt. 2. kiad. Pest, 1868.) – Gyulai Pál szerint Jósika Miklós nem tartozik ugyan kitűnőbb stilisztáink közé, de az első magyar író, aki regényeiben a felsőbb körök társalgását fesztelenebb és nemzetiesebb hangon szólaltatta meg s az irodalom nyelvét közelebb hozta az élethez. Stílusa kissé affektált, nagyon kap az új szón, maga is sok új szót alkot. Inkább külsőségeiben rajzolja történeti multunkat, mint benső lényegében, de azért a történetibb felfogás és valódibb korrajz vele kezdődik regényirodalmunkban. Jellemrajza felszínes. Nem lebbenti föl a kedély és szenvedély mélyét, nem tudja szívünket és képzeletünket nagyobb erővel megragadni, bonyolultabb jellemek rajzolásában sem szerencsés. Ismeri az életet és embereket, de nem legbensőbb lényegükben. (Emlékbeszédek. Budapest, 1879.) – Beöthy Zsolt szerint senki sem tagadhatja, hogy a magyar regénynek Jósika Miklós az igazi atyja. Meséi kigondolásában kifogyhatatlan volt, elbeszélésének áradó folyama a mult idők magánéletébe ragadta közönségét, erkölcsi alapeszméi tetszettek a komolyabb olvasóknak, ideális női jellemeivel és szemléletes tájrajzaival messze meghaladta elődeit. «Pályája első, sikerültebb alkotásai után lejtőn haladt lefelé.» A reális élet rajzolására nem volt sem humora, sem frissesége; jellemrajzaiban sem elég változatos és határozott, hosszasan leírt alakjaival legnagyobbrészt csak külsőleg ismerkedünk meg; a letűnt korokat inkább csak aprólékosságaiban festette. Későbbi regényei egyre fokozódva tüntetik fel fogyatkozásait. «Szerkezetei zavarosak és bizonytalanok, cselekvényei indokolatlanok és elnagyoltak, jellemei felületesek és színtelenek lesznek.» (A magyar nemzeti irodalom történeti ismertetése. II. köt. 6. kiad. Budapest, 1891.) – A magyar regény atyja, úgymond Széchy Károly, a romanticizmus túlzásaiba hanyatlott, az elbeszélő stílus és az irodalmi ízlés még életében túlhaladta regényírását. Hatása mégis korszakos. Legnagyobb dicsősége, hogy voltak ugyan előtte regény-kísérletek, de a magyar regény, a maga esztétikai céljával és művészi alakjával az ő alkotása. (Jósika Miklós. Képes magyar irodalomtörténet. Szerk. Beöthy Zsolt és Badics Ferenc. II. köt. 3. kiad. Budapest, 1907.) – Jósika Miklós írói pályája, írja Császár Elemér, mintegy megismétlődése Kisfaludy Sándorénak: hirtelen kiviruló siker, osztatlan elismerés, rövid ideig tartó dicsőség, azután lassú, majd rohamos süllyedés a közönség kegyében. Először a kritika és az íróvilág fordult el tőle, később olvasói is mindjobban megfogyatkoztak, vezető szerepét már pályája derekán elvesztette. «Mit vett át örökségként s mit hagyott ránk Jósika munkásságából a halálát követő korszak? Két regényét, az Abafit és a Cseheket. Ezek élnek; a többit elnyelte az idő, melynek örvényét csak az igazi értékek ússzák meg.» A magyar történeti regény megteremtésének dicsősége azonban Jósika elévülhetetlen érdeme, a társadalmi regényben pedig «a lélektani regénynek Jósika egyik érdemes előharcosa irodalmunkban.» (A magyar regény története. Budapest, 1922.) – Munkásságának, állapítja meg Szinnyei Ferenc, csak a szabadságharcig van irodalomtörténeti fontossága; addig azonban ő a mester, invenció és mesemondó tehetség dolgában alig találunk hozzá fogható tehetséget. Termékenység tekintetében is páratlan: tizenkét év alatt harminchét kötet regényt és novellát írt. Ami fellépéséig hiányzott prózai elbeszélő irodalmunkból, mindazt egyszerre pótolta: az elbeszélő technikát, az emberi jellemek rajzát, a művészi környezetrajzot, a forrástanulmányokon és költői intuíción alapuló korrajzot. «S mind ebben nem a laikus tapogatódzása, és tökéletlensége, hanem a művész öntudatossága nyilatkozik. Ez az értelme annak, mikor Jósikát regényirodalmunk megalapítójának nevezzük.» (Novella- és regényirodalmunk a szabadságharcig. Két kötet. Budapest, 1925–1926.) – Jósika Miklóst azzal vádolják, írja Dézsi Lajos, hogy csak külsőségeiben fogta fel a történelmet. «Valósággal nem az volt a baj, hogy a művelődéstörténeti hátteret gondosan megrajzolja, hanem hogy hiányzott tehetségéből a kor lelkének meglátása, a hős lelkébe látás s ezzel a történeti alakokba életfuvalás. De így is hervadhatatlan érdeme a magyar olvasóközönség megteremtése s a nemzeti történet iránt való érdeklődés színen tartása.» (Magyar történeti tárgyú szépirodalom. Budapest, 1927.) – Jósika költészete, olvassuk Zsigmond Ferenc tanulmányában, ma már a multé; az utókor elbeszélő művészete messze túlszárnyalta munkáit, de az írót nem utódaihoz kell mérnünk, hanem elődeihez és kortársaihoz. Munkássága nélkül sem Kemény Zsigmond, sem Jókai Mór nem jutottak volna el arra a magaslatra, ahonnan költészetük világít. Az öregkor keserű kiábrándulást hozott az érdemes regényíró számára, elszedte tőle a férfikor dicsőségének örömeit, de az utókor a fokozatos hanyatlás mellett is mindenkor jól látja pályájának korszakos fontosságú első tizenkét esztendejét. «Népszerűsége még egyetemesebb és mélyebb, sőt bizonyára tartósabb is lett volna, ha egyéniségéből nem hiányzott volna a humor. Meg-megpróbálkozott a humoros hanggal egyik-másik novellájában, sőt egy-két kötetnyi életkép-sorozatot is írt ebben a modorban, de ezek a kísérletek azt bizonyítják, hogy Jósikában nem volt igazi humor s csak erőltetni igyekezett azt magára az említett munkákban. Egyénisége éppen ellentéte a humoros kedélynek; valami katonás, száraz fegyelem jellemzi, mely kezdettől fogva «penzum»-nak tekinti a költői munkásságot s évtizedeken át úgyszólván megszakítás nélkül napról-napra elvégzi az önmagára kirótt egy nyomtatott ívnyi regényrészlet megírását. Nyilvánvaló, hogy a költői ihlet nem mindig egyformán engedelmeskedett a penzum-írásra vonatkozó katonás parancsnak.» (Jósika Miklós. Budapest, 1927.)
JÓSIKA MIKLÓS 1794. április 28-án született Tordán, erdélyi katolikus mágnáscsaládból. Tanulmányait a kolozsvári kegyesrendi gimnáziumban végezte, tizenhétéves korában tisztjelölt lett a császári hadseregben, 1812-ben dragonyos-ezredével együtt elhagyta Erdélyt, végigharcolta a napoleoni korszak utolsó hadjáratait, megfordult a lengyel tartományokban, innen olasz földre került, a Napoleon ellen szövetkező hatalmak győzelmes seregeivel megfordult Párisban is. Hősies magatartása jutalmául korán megkapta a kapitányi rangot. Bécsi szolgálata idején bejáratos volt a legelőkelőbb társaságokba, megismerte a színházi életet és az európai irodalmak java termését; szabad idejében sokat olvasott, az udvari színház előadásaitól felbuzdulva a színműírásban is próbát tett, de németnyelvű szomorújátékait utóbb megsemmisítette. 1818-ban kilépett a hadseregből, hazaköltözött, nőül vette Kállay Erzsébetet, egy szabolcsmegyei előkelő nemesi család leányát. Házassága szerencsétlen volt, felesége nem tudta megérteni. Eleinte a gazdálkodásban és mulatozásokban keresett vigasztalást, később elhatározta a válást, áttért a református vallásra, neje ellen válópört indított s szilágysági jószágára, a regényes fekvésű Szurdukra, vonult vissza. Ekkor már negyvenéves volt, tele életúntsággal; báró Wesselényi Miklós rázta fel lelki aléltságából. Szerepelni kezdett Erdély politikai életében, a szabadelvű eszmék híveihez csatlakozott. 1835-ben két politikai röpirata jelent meg: ezekben elfogulatlan őszinteséggel mutatott rá az ország bajaira és az orvoslás módjára. Fejtegetései feltűnést keltettek, a politikai téren elért siker ellenállhatatlanul hatott szépírói becsvágyára. Pestre költözött, megismerkedett a nevesebb írókkal, közülük néhánynak bemutatta szurduki magányában szerzett regényeit, buzdításukra 1836-ban a közönség elé lépett. Első regényét szívesen fogadták, ettől kezdve élete végéig buzgón írta elbeszélő munkáit, időnkint a drámaírással is megpróbálkozott. Egyik kitüntetés a másik után érte. Munkáit a Magyar Tudományos Akadémia többször megdícsérte, egyik regényét a nagyjutalommal koszorúzta, akadémiai tiszteleti taggá választották, a Kisfaludy-Társaságnak igazgatója, majd elnöke lett. Válópöre 1847-ben véget ért, ötvenhárom éves korában ismét megnősült, feleségül vette báró Podmaniczky Júliát. Második nejével nyolc évig járt jegyben; a nagyműveltségű bárónő gyöngéd, szerető, önfeláldozó hitvese volt. A szabadságharc idején Kossuth Lajos politikáját támogatta. A többi főrendiházi tag jobbára biztos helyre húzódott vagy a külföldre menekült; ő végig kitartott a magyar nemzet ügye mellett. A világosi fegyverletétel után minden vagyonát elvesztette, álruhában menekült Lipcsébe, innen az osztrák zsoldban álló szász rendőrség csakhamar kiutasította. Brüsszelben keresett menedéket, az anyagi gondok egyre jobban szorongatták. Neje csipkekereskedést nyitott, németre fordította férje regényeit, így segített nehéz sorsán. Lassankint helyreállt összeköttetése a magyarországi kiadókkal, 1853-ban megjelent – névtelenül – Eszter című regénye, azontúl jóideig mint «Eszter szerzője» írta köteteit. Buzgó szépirodalmi munkássága mellett politikailag is tevékenykedett: ő vezette a magyar emigránsok központi irodáját; ez azt a célt szolgálta, hogy a nemzeti ügy iránt érdeklődést szítson az európai és amerikai sajtóban. Bár elöregedett, munkaereje nem csökkent. Csak a közönség érdeklődése fogyatkozott meg regényei iránt s a kritika vált vele szemben szigorúbbá. Ez nagyon elkeserítette. 1864-ben Drezdába költözött, itt halt meg 1865. február 27-én. Neje huszonnyolc évig gyászolta szomorú özvegységben. Hamvaik 1894-ben kerültek haza, a kolozsvári temetőbe.
Adatok Jósika Miklós életéhez:
1598. – Bátori Zsigmond erdélyi fejedelem lefejezteti a regényíró első kiemelkedőbb ősét, Jósika Istvánt. (A Jósika-család Karánsebes vidékéről származott át Hunyad vármegyébe, a XVI. század második felében gyorsan felvirágzott, Jósika István már elnyerte Bátori Zsigmondtól az erdélyi kancellárságot. Később azzal gyanúsították, hogy a fejedelemségre tör, ezért Bátori Zsigmond kivégeztette. A család a XVII. század végén két ágra oszlott: a branyicskai és a szurduki Jósikákra. A regényíró a szurduki ágból származott. Elődei a Habsburg-háztól bárói rangot nyertek, nagyatyja Mária Terézia királynő korában református hitéről a katolikus vallásra tért át.)
1794. – Jósika Miklós születésének éve. Április 28-án születik Tordán. (Atyja idősebb báró Jósika Miklós. Anyjának, gróf Lázár Eleonórának, korai halála után az ófenesi családi kastélyban nagyanyja gondjai alatt nevelkedik. Az idősebb Jósika Miklós regélgetései, könyvtáruk régi kéziratai, az őseiktől örökölt kincsek és fegyverek korán kifejlesztik történeti érdeklődését. Hat testvére közül az egyik később párbajban esik el, a másiknak fia: Jósika Kálmán, az elbeszélő és színműíró.)
1803. – Megkezdi gimnáziumi tanulmányait a piaristák kolozsvári iskolájában. (Bennlakó növendék, két szobája van, vele lakik nevelője is, egyik szegénysorsú iskolatársa az inasi teendőket végzi. Tanáraival étkezik, pajkossága miatt sok baja van, de gyorsfelfogású fiú.)
1811. – Ez év őszén atyja engedelmével félbenhagyja tanulmányait s hadapród lesz az egyik császári lovasezredben. (Hét évig katonáskodik, vitézségéért főhadnagyi rangot nyer, utóbb kapitány lesz.)
1818. – Huszonnégy éves. Feleségül veszi Kállay Erzsébetet. (Szerelmi házasság, de néhány év mulva kiábrándulnak egymásból. Az erdélyi mágnás nem tudja megszokni a nyírségi nemesurak egyhangú világát, tiszavidéki hitvestársa idegenül érzi magát a kolozsvári társaságokban.)
1835. – A M. T. Akadémia tagjai közé választják. (Egy napon báró Eötvös Józseffel.)
1836. – Negyvenkét éves. Közrebocsátja első regényét: az Abafit. (Munkája egyszerre híres emberré teszi.)
1839. – Megválasztják a Kisfaludy-Társaság tagjává. (A következő évben Fáy András után ő lesz a Társaság igazgatója, 1841-ben elnökké választják. Ő a Kisfaludy-Társaság első elnöke.)
1847. – Ötvenhárom éves. Áttér a református vallásra, törvényesen elválik nejétől, feleségül veszi báró Podmaniczky Júliát. (Neje tizenkilenc évvel fiatalabb nála. Esküvőjük után Szurdukra költöznek, de az év nagyobb részét Pesten és Kolozsvárt töltik. Hitvese fenköltlelkű nő, eszményi élettárs, a magyar irodalomtörténet egyik legszebb nőalakja. Báró Podmaniczky Frigyes naplójában a következő részlet szól szerelmükről: «E két lény egymást nyolc évig szerette, amíg végre valahára azt mondhatták: egymáséi vagyunk Isten és ember előtt. A kétkedés és bizonytalanság e hosszan tartó vajudása alatt egyetlen eset sem adta elő magát, mely akár az egyik, akár a másik részről a hajlam csökkenésére, bizalmatlanságra vagy kételyre szolgáltathatott volna alkalmat. Azon pillanattól kezdve, melyben, habár a világ rendszabályai által meg nem engedve, egymásnak szerelmet vallottak, nyolc évig tartó küzdelmük s majdnem húsz évig tartó házasságuk alatt mindig forrón szerették, az élet legváltozatosabb eseményei közben védték, a szomorúságban vigasztalták, a betegségben ápolták egymást».)
1848. – Részvétele az utolsó erdélyi országgyűlésen Kolozsvárt. Az erdélyi rendek báró Wesselényi Miklós indítványára május 30-án kimondják az uniót Magyarországgal s gróf Teleki József kormányzó elnöklete alatt bizottságot küldenek ki az egyesülés módozatainak megbeszélésére. A nagynevű regényíró július 4-én már a két magyar haza egyesült országgyűlésének főrendiházi tagja Pesten. Híven kitart a Habsburg-ellenes nemzeti politika programmja mellett. (Szilveszter éjszakáján Kossuth Lajossal és a hazafias politikusokkal együtt menekül Pestről Debrecenbe a győzelmes osztrák csapatok elől. Szolnokig vasúton mennek, innen szekereken folytatják útjukat csikorgó hidegben. Neje mindenütt híven kíséri.)
1849. – Júniusig Debrecenben él, résztvesz a főrendiház ülésein, híven szolgálja a nemzeti ügyet. Júniusban az országgyűléssel együtt Pestre költözik, júliusban a kormány kíséretében Szegedre megy, augusztusban Aradra menekülnek, augusztus 11-ike után megkezdődik üldözése. Neje a fővárosba megy, ő külföldre bujdosik. (Hamis személyi igazolvánnyal vág neki a szepesi bérceknek, a Lomnici-csúcs táján négy rabló kifosztja, csak ötven aranyat tud megmenteni, így jut el Galíciába, innen Lipcsébe. Hónapos szobában lakik, itt várja be Podmaniczky Júlia megérkezését. Hűséges hitvestársa álnéven utazik Ausztrián keresztül, pénzt hoz hazulról, új lelket önt a csüggedőbe.)
1850. – A németországi rendőrség zaklatásai elöl Belgiumban vonja meg magát, Brüsszelben telepedik le, nejével együtt megkezdik küzdelmüket a megélhetésért. (Júlia németre fordítja regényeit, ő maga németül ír eredeti elbeszélő munkákat, ezért a Hölgyfutárban meg is támadják. Keserűen jegyzi meg válaszában: «A magyar emigráció nem tud kapitalistákat előmutatni s így dolgoznia kell. Csehül vagyunk, ha távoli honfitársainkat vigasz helyett sárral dobáljuk».)
1851. – Az osztrák császári haditörvényszék kivégzésre ítéli s jelképesen végre is hajtja az ítéletet. (Vele együtt bitófára kerül, két évvel a világosi fegyverletétel után, Andrássy Gyula, Horváth Mihály, Kossuth Lajos, Szemere Bertalan, gróf Teleki László és még számos más hírneves hazafi neve is. Mint lázadókat és felségsértőket ítélik őket kötél általi halálra.)
1853. – Heckenast Gusztáv pesti könyvkiadó tudatja, hogy hazaküldött kéziratos regénye, az Eszter, megkapta a hatósági imprimatur-engedélyt, de nevét nem szabad jelezni a kinyomatott könyv címlapján. (Anyagi helyzete lassankint javul, munkáival szépen keres, fiai évi hatszáz pengőt küldenek számára az apai birtokok jövedelméből, neje is járadékot kap családi örökségéből. A regényíró borral, Júlia csipkével kereskedik.)
1862. – Vadnai Károly tudósitása a brüsszeli Jósika-házról. (A fiatal író a következőket írja úti leveleiben a Hölgyfutár hasábjain: «Brüsszelben meglátogattam Jósikát. Egy, a száműzetés fájdalmai alatt megtört embert képzeltem találni s íme találtam egy derült arcú férfit, ki akkor is érdekes alak lenne, ha nem is volna oly kitűnő költő. Éppen levelet írt a Magyar Sajtónak. Bocsánatot kértem, hogy háborgatom, de ő mosolyogva jegyzé meg, hogy olyan, mint a tanuló gyerek: örül, ha egy-egy véletlen miatt munkáját félbe kell hagynia. Azután szóba hozván nagy termékenységét és kifogyhatatlan munkásságát, emlité, hogy soha egy nap sem ír sem többet, sem kevesebbet, mint három órát. Miután irodalomról és az általa oly nagyon szeretett hazáról sokat beszélgeténk, megismerteté velem szellemdús nejét is, ki szintén írt egy új divatlap számára. E fínom arcú, nemes mosolyú nőt elég egyszer látni, hogy az ember nagy tisztelettel és szeretettel legyen iránta. Egyszerre arra gondoltam, hogy csupán ily nő lehetett képes még a száműzetés s hontalanság keserűségeit is megédesíteni».)
1864. – Brüsszelből nejével együtt átköltözik Drezdába. (Ittlakó rokonai örömmel fogadják, de az agg író már nem tudja megszokni új otthonát. Fiai meglátogatják, elviszik hozzá egyetlen unokáját, a kis Irént is.)
1865. – Egyre fáradtabban mondja tollba emlékiratait. (Gyermekeiről így emlékezik meg: «A katonai szellem nemcsak az atyámban, hanem bennem és fiaimban is megvolt. Fiam, Miklós, 14 évig katonáskodott s az utolsó olasz háborúban Radeczky alatt mint dzsidás százados résztvett. Második fiam, Geiza, a forradalom alatt mint főhadnagy és százados 22 csatában vett részt. A harmadik, Leó, is szagolt egy kis puskaport az oláhok ellen; a negyedik pedig, Gyula, most is huszárfőhadnagy». Ezek első házasságából való gyermekei.) Halála Drezdában február 27-én. Hetvenegy éves. (Temetésén két sógora és legkisebb fia, Gyula, van jelen. Neje Drezdában marad, itt hal meg 1893-ban, nyolcvanéves korában.)
1894. – Születése százados évfordulójának megünneplése. Emlékezetének megújításában a Kisfaludy-Társaság jár elől, mellszobrát Strobl Alajos készíti el a Társaság számára. Hamvait a Jósika-család Drezdából hazahozatja s nejével együtt a kolozsvári temetőben helyezi örök nyugalomra. (Sírfelirata szerint: «Szabad hazában boldogan nyughatva E drága földdel poruk elvegyül».)
1900. – Meghal utolsó gyermeke is: az ifjabb Jósika Miklós báró. (Az író négy fia közül csak egynek maradt leszármazottja: Jósika Irén. Férje, báró Jósika Sámuel, a szurduki kastély ura.)
Kiadások. – Jósika Miklós regényei jól keltek. Harminc esztendőre terjedő írói pályáján viszonylag még Jókai Mórnál is termékenyebb regényírónak mutatkozott, pedig későn lépett fel s volt olyan időszak életében, amikor politikai elfoglaltsága és külföldi bujdosása miatt évekig nem írhatott. 1836-tól 1865-ig 127 kötet regénye és novellája jelent meg. Minél öregebb lett, annál buzgóbban írt: ez a tömegtermelés megrontotta talentumát. Legtöbb munkáját Heckenast Gusztáv adta ki, de Hartleben, Emich és Ráth is ott voltak kiadói között. Egy-egy kiadást átlag ezer példányban nyomtak. Regényeinek német fordításait különösen a magyarországi németek vásárolták szívesen, egyik-másik könyvének angol, cseh és szerb fordítása is napvilágot látott. – Irány. Kolozsvár, 1835. (Első nyomtatásban közrebocsátott önálló munkája politikai röpirat. Ezt megelőzően az írónak néhány gyönge verse jelent meg a Felsőmagyarországi Minervában és Szemere Pál Aurórájában.) – Vázlatok. Kolozsvár, 1835. (Második röpirata is Széchenyi István munkáinak hatása alatt készült. A haladás ügye mellett szólalt fel mind a kettőben.) – Abafi. Két kötet. Pest, 1836. (Második kiadása: Pest, 1839. Tizenkettedik kiadása: Kolozsvár, 1926. Német fordítása Steinacker Gusztávtól: Lipcse, 1838. Újabb német fordítása Klein Hermanntól: Pest, 1839. A regényt a M. T. Akadémia dícséretben részesítette, az egykorú kritika elragadtatással fogadta. Irodalomtörténeti szállóige lett Szontagh Gusztáv bírálatának kezdete a Figyelmező 1837. évfolyamában: «Uraim, le a kalapokkal! Egy művet van szerencsém bemutatnom, mely körében elsőrendű, mióta e nyelv zeng.» Az íróra Walter Scott munkái közül főkép a Waverley és Ivanhoe hatottak.) – Zólyomi. Pest, 1836. (Második kiadása: Pest, 1839. Azontúl még hat kiadása. Német fordítása Klein Hermanntól: Pest, 1839. A M. T. Akadémia ezt a munkát is megdícsérte. Voltaképen ez Jósika Miklós első regénye, de barátai tanácsára az Abafit adta ki előbb. A regény a XIX. század első harmadában divatozó várregék hatása alatt készült; Kisfaludy Sándor, Mednyánszky Alajos, Mailáth János és az Auróra novellistáinak hatását tükrözi; így egészen külön helye van a szerző regényírásában: a várnovellából a történeti regényre való átmenetet mutatja be. A németes várromantika mellett már feltűnnek Walter Scott tanulmányozásának nyomai is.) – Az utolsó Bátori. Három kötet. Pest, 1837. (Második kiadása: Pest, 1840. Azontúl még hét kiadása. Schwarz-féle német fordítása: Pest, 1839. A regényt a M. T. Akadémia a kétszáz aranyas nagyjutalommal tüntette ki. Toldy Ferenc magasztaló bírálatot írt róla a Figyelmező 1837. évfolyamában: «Jósika literaturánk jótevője lett. Műveiből mi bölcsességet tanulunk, nejeink pedig el lesznek bájolva s szívesebben szállandanak a nemzetiesedés pályájára.» Walter Scott munkáiból leginkább a Kenilworth hatott az íróra. Az erkölcsi célzat hangsúlyozása szintén Scott-hatás.) – A könnyelműek. Két kötet. Pest, 1837. (Második kiadása: Pest, 1841. Azontúl még három kiadása. Német fordítása Klein Hermanntól: Pest, 1839. Szerb fordítása Prokopcsányi Tódortól: Szabadka, 1846. Az író első társadalmi regényére a francia romantikusokon kívül Cooper amerikai történetei is hatottak, viszont Kemény Zsigmond a Könnyelműekből merítette a Ködképek meséjének egyik főelemét. A regényt a M. T. Akadémia megdícsérte.) – A csehek Magyarországban. Négy kötet. Pest, 1839. (Második kiadása: Pest, 1845. Azontúl még öt kiadása. Német fordítása Klein Hermanntól: Pest, 1840. Walter Scott munkái közül kimutatható az Ivanhoe s némileg a Quentin Durward hatása. A regényt a M. T. Akadémia dícséretben részesítette, a közönség és kritika nagy lelkesedéssel fogadta. Ezután már kisebb példányszámban keltek az író újabb munkái. További regényeiben Scott hatása elapadt, a francia romantikusok iránya egyre jobban érvényesült.) – Élet és tündérhon. Három kötet. Pest, 1840. (Novellák.) – Zrínyi, a költő. Négy kötet. Pest, 1843. (Második kiadása: Pest, 1857. Azontúl még három kiadása. Német fordítása Steinacker Gusztávtól: Pest, 1844. A regényben történeti nevek szerepelnek egy merőben költött mese fonalán. Ezzel a regénnyel megkezdődött az író gyöngébb munkáinak sorozata. A kompozíció széteső, a lélekrajz felületes, a mese fárasztó, az elbeszélés hangja színtelen.) – Visszhangok. Két kötet. Pest, 1844. (Novellák.) – Az élet útjai. Pest, 1844. (Regény.) – Ifjabb Békesi Ferenc kalandjai. Írta: Alt Móric. Két kötet. Pest. 1844–1845. (Gaal József alföldi életképei után Nagy Ignác meghonosította a fővárosi életképeket s az ő nyomában csakhamar felvirágzott a magyar zsánerkép-irodalom. Jósika Miklós életképei Alt Móric álnéven jelentek meg. Dickens és Nagy Ignác megfigyelő módját követve, vékony meseszálra aggatta humoros rajzait.) – Szív rejtelmei. Két kötet. Pest, 1845. (Novellái között ebben a gyüjteményében jelent meg Adolfine című regénye. A regényt először a Honderű folyóirat 1844. évfolyama közölte. Meséjére és hangulatára Miller Siegwartja szembetűnően hatott.) – A két Barcsai. Pest, 1845. (Dráma négy szakaszban. A Nemzeti Színház művészei 1844-ben mutatták be a pesti közönségnek. Később is többször felújították. 1844-től 1867-ig 36-szor került színre.) – Akarat és hajlam. Két kötet. Pest 1846. (Ez volt az első magyar hírlapi tárcaregény. Először a Budapesti Híradó 1845. évfolyamában jelent meg. Gróf Dessewffy Emil szerkesztő Jósika Miklóshoz intézett nyilt levelében kinyilvánította, hogy lapjában helyet akar adni a szépirodalomnak is; ekkor engedte át kéziratát a nagynevű író a konzervatív vezérujságnak. A regényben a szerelem, gyűlölet, kapzsiság, fondorlatok mozgatják az egymás ellen törő szenvedélyeket; a gyilkosság, öngyilkosság, megőrülés döntő szerephez jut; Sue és Balzac hatása nyomon kísérhető.) – Regényes képletek. Három kötet. Pest, 1847. (Novellái között ebben a gyüjteményében jelent meg az Isten ujja című regénye.) – Jósika István. Öt kötet. Pest, 1847. (Ezzel a regényével egyik ősének emelt emléket. Ugyanebben az időben készült Kemény Zsigmond Gyulai Pálja: mindketten Erdély viharos életét mutatták be Bátori Zsigmond uralkodása idején. Jósika Miklós formásabb és elevenebb, Kemény Zsigmondnak a korrajz és a lélekrajz az ereje.) – Egy kétemeletes ház Pesten. Pest, 1847. (Sue hatása alatt írt társadalmi regény.) – Eszter. Három kötet. Pest, 1853. (Névtelenül jelent meg. Történeti regényei közül Sue hatása ebben kezdődik.) – A nagyszebeni királybíró. Három kötet. Pest, 1853. («Az „Eszter” szerzőjétől». Történeti regényhősének, a kuruckorban élő erdélyi szász bírónak, kéjhajhász alakja hasonlít a Zólyomiéhoz. A borzalmak és aljasságok halmozásában szembeszökő Sue utánzása.) – A gordiusi csomó. Három kötet. Pest, 1873. (Társadalmi regény.) – A zöld vadász. Három kötet. Pest, 1854. (Történeti regény. Az utolsó Jagellók kora.) – A szegedi boszorkányok. Három kötet. Pest, 1854. (Történeti regény. A XVIII. századi boszorkánypörök kora.) – A tudós leánya. Három kötet. Pest, 1855. (Történeti regény. Zsigmond király kora.) – Jő a tatár! Négy kötet. Pest, 1856. (Történeti regény. IV. Béla király kora.) – Pygmaleon vagy egy magyar család Párizsban. Két kötet. Pest, 1856. (Társadalmi regény.) – A rom titkai. Két kötet. Pest, 1856. (Történeti regény. III. Károly király kora.) – A rejtett seb. Két kötet. Pest, 1857. (Történeti regény. II. József császár kora.) – Két királynő. Három kötet. Pest, 1857. (Történeti regény. Mária királynő kora.) – A hat Uderszky-leány. Hat kötet. Pest, 1858. (Történeti regény. Mátyás király kora. Meséje a Csehekhez kapcsolódik, ennek folytatása. A bűnöket és titkokat gyártó francia romantika, Sue és Dumas utánzása, erősen kiütközik a históriai keretből.) – Regény és regényítészet. Pest, 1858. (Gondolatok a regényírásról és a kritikáról.) – Régibb és újabb novellák. Négy kötet. Pest, 1859. (Elbeszélések gyüjteménye.) – Elbeszélések. Pest, 1859. (Az előbbi gyüjtemény kiegészítése.) – Az első lépés veszélyei. Két kötet. Pest, 1860. (Társadalmi regény. Ez a legrealisztikusabb elbeszélő munkája. Balzac, Flaubert, Georg Sand regényeiből sokat tanult. A regény grófi hősében és nejében önmagát és első feleségét rajzolta.) – A két barát. Négy kötet. Pest, 1860. (Történeti regény. Kalandos meséjét Izabella királyné korába helyezte, az erdélyi eseményekhez Istvánffy Miklós történeti munkáját használta forrásul, a kalózélet rajzában Sue hatott rá. Ez a regénye már saját neve alatt jelent meg, mert az osztrák önkényuralom visszavonta az interdictum nominist: a névtilalmat. Az első kötet élén a nejéhez intézett ajánló sorok: «Egész élet üdvéért e kis hálaemlék kevés! De ha bírnék a világ minden kincsével és dicsőségével, tenném azt lábaidhoz, volna-e az sok?») – A magyarok őstörténelme. Három kötet. Pest, 1860. (A történeti igazság összevegyítése a képzelet játékaival.) – Egy magyar család a forradalom alatt. Tíz kötet. Pest, 1861–1862. (Önéletrajzi regény. Első négy kötetét már 1852-ben kinyomtatták Braunschweigban, de az önkényuralom idején nem lehetett forgalomba hozni. Az egész munkát Heckenast Gusztáv adta ki 1861-ben. Ez Jósika Miklós legterjedelmesebb regénye: több mint kétezer lap. A szabadságharc rajza Kossuth-párti szellemben.) – Második Rákóczi Ferenc. Hat kötet. Pest, 1861. (A fejedelem regényes életrajza Fessler és több más történetíró nyomán.) – Két élet. Két kötet. Pest, 1862. (Társadalmi regény.) – A két mostoha. Két kötet. Pest, 1863. (Történeti regény. Hunyadi János kora.) – A végváriak. Három kötet. Pest, 1863. (Történeti regény. Bethlen Gábor kora.) – Klára és Klári. Két kötet. Pest, 1863. (Történeti regény. Zách Klára tragédiája.) – A magyar kényurak. Négy kötet. Pest, 1864. (Csák Máté kora.) – Sziklarózsa. Négy kötet. Pest, 1864. (Történeti regény. Apafi Mihály kora.) – Ami késik, nem múlik. Két kötet. Pest, 1864. (Történeti regény. Bocskai István kora.) – A szegény ember dolga csupa komédia. Négy kötet. Pest, 1864. (Társadalmi regény.) – Várt leány várat nyer. Három kötet. Pest, 1865. (Történeti regény. Bátori István kora.) – Emlékirat. Négy kötet. Pest, 1865. (Életére való visszaemlékezései ott szakadnak meg, ahol írói pályájának kialakulását kezdi megvilágítani.) – Jósika Miklós összes művei. Sajtó alá rendezte Badics Ferenc. Budapest, 1903–1913. (A nagyobb alakú kiadásból harmincegy kötet, a kisebb alakú olcsó sorozatból negyven kötet jelent meg a Franklin-Társulat költségén.) – Jósika Miklós: Abafi, Császár Elemér bevezetésével. Budapest, 1928. (Franklin-Társulat Magyar Klasszikusai.)
Drámai munkái romantikus színművek. – Adorjánok és Jenők (1839): rémdráma a középkorból, két székely család küzdelme életre-halálra. – A két Barcsai (1845): egyik korábbi novellájának dramatizálása, meséje Apafi Mihály erdélyi fejedelem korából való. – Kordokubász (1847): a juhászból lett moldvai fejedelem történetének színre alkalmazása. – E regényes színdarabok közül a másodiknak jelentékeny sikere volt a Nemzeti Színházban.
Irodalom. – Salamon Ferenc: Legújabb regényeink. Album a Pesti Napló előfizetőinek. Pest, 1858. – Erdélyi János kisebb prózái. Két kötet. Sárospatak, 1863. – Zilahy Károly: Magyar koszorúsok albuma. Pest, 1863. – Jókai Mór: Jósika Miklós emlékezete. A Kisfaludy-Társaság Évlapjai. Új folyam. 3. köt. Pest, 1869. – Toldy Ferenc: A magyar nemzeti irodalom története rövid előadásban. II. köt. 3. kiad. Pest, 1873. – U. az: Összegyüjtött munkái. IV. köt. Pest, 1871. – Gyulai Pál: Emlékbeszédek. Budapest, 1879. – Vutkovich Sándor: Báró Jósika Miklós. Pozsony, 1883. – Ferenczi Zoltán: Adalékok Jósika Miklós írói működéséhez. Az Erdélyi Múzeum-Egylet bölcs. szakosztályának kiadványai. Kolozsvár, 1886. – U. az: Jósika Miklós és a történeti regény. Élet És Irodalom. 1888. évf. – Salamon Ferenc: Irodalmi tanulmányok. Két kötet. Budapest, 1889. – Beöthy Zsolt: A magyar nemzeti irodalom történeti ismertetése. II. köt. 6. kiad. Budapest, 1891. – Szaák Lujza: Báró Jósika Miklós élete és működése. Budapest, 1891. – Tóth Lőrinc: Emlékezések a Kisfaludy-Társaság első elnökére. A Kisfaludy-Társaság Évlapjai. Új folyam. 29. köt. Budapest, 1896. – Bayer József: A magyar drámairodalom története. Két kötet. Budapest, 1897. – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. V. köt. Budapest, 1897. – Bartha József: Jósika nyelvújítása. Magyar Nyelvőr. 1898. évf. – Heller Bernát: Eszter. Izr. Magyar Irodalmi Társulat Évkönyve. 1898. – Kont Ignác: Étude sur l’influence de la littérature française en Hongrie. Páris 1902. – Szabó Ignác: Jósika női alakjai. Vác, 1905. – Salamon Ferenc: Dramaturgiai dolgozatok. Két kötet. Budapest, 1907. – Széchy Károly: Jósika Miklós. Képes magyar irodalomtörténet. Szerk. Beöthy Zsolt és Badics Ferenc. II. köt. 3. kiad. Budapest, 1907. – Papp Ferenc: Jósika Miklós és Kemény Zsigmond. Budapesti Szemle. 1909. évf. – Alszeghy Zsolt: Jósika Miklós, a nevelő. Magyar Pedagógia. 1910. évf. – Weber Artúr: Báró Jósika Miklós irodalmi kísérletei. Erdélyi Múzeum. 1910. évf. – Kovács János: Sue hatása a magyar regényirodalomra. Kolozsvár, 1911. – Gálos Rezső: Bánfi Dénes csókja. Uránia. 1912. évf. – V. J.: Jósika önmagáról. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1912. évf. – Szinnyei Ferenc: Jósika humoros életképei. Irodalomtörténet. 1913. évf. – Vértesy Jenő: A magyar romantikus dráma. Budapest, 1913. – Zsigmond Ferenc: Scott és Jósika. Irodalomtörténet. 1913. évf. – Weber Artúr: Báró Jósika Miklós. Budapesti Szemle. 1914. évf. – Szinnyei Ferenc: Jósika Miklós. Budapest, 1915. – Dézsi Lajos: Báró Jósika Miklós. Budapest, 1916. – Gulyás Pál: Magyar szépirodalom idegen nyelven a M. N. Múzeum könyvtárában. Két rész. Budapest, 1917–1920. – Dézsi Lajos: Podmaniczky Júlia levelei Jósika Miklóshoz. Irodalomtörténeti Közlemények. 1919–1921. évf. – Borbély István: A magyar irodalom története. II. köt. Budapest, 1925. – Kristóf György: Jósika Miklós Abafijának tizenkettedik kiadása: Pásztortűz. 1926. évf. – Ványi Ferenc szerkesztésében: Magyar irodalmi lexikon. Budapest, 1926. – Dézsi Lajos: Magyar történeti tárgyú szépirodalom. Budapest, 1927. – Kornis Gyula: A magyar művelődés eszményei 1777–1848. Két kötet. Budapest, 1927. – Lahmann György: Mária királynő alakja a magyar irodalomban. Pécs, 1927. – Zsigmond Ferenc: Jósika Miklós. Budapest, 1927. – Haász Imre: Jósika és a szegedi boszorkányok. Debreceni Szemle. 1928. évf. – Papp Zoltán: Fessler Ignác Aurél és a magyar romantikusok. Pécs, 1928. – Tolnai Vilmos: A nyelvújítás. Budapest, 1929. – Kristóf György: Bethlen Gábor és a magyar irodalom. Budapesti Szemle. 1930. évf. – Muzsnai Ágnes: Viktor Hugo hatása a magyar regényirodalomra. Pécs, 1930. – Staud Géza: Az orientalizmus a magyar romantikában. Budapest, 1931. – Szinnyei Ferenc: Elbeszélőink egymásra hatása a Bach-korszakban. Irodalomtörténeti Közlemények. 1932. évf. – Vándor Gyula: Olaszország és a magyar romantika. Pécs, 1933.
