A VÖRÖSMARTY-IRODALOM.
A VÖRÖSMARTY-IRODALOM.
VÖRÖSMARTY Mihály első méltatója Toldy Ferenc volt. Ő már az 1820-as években behatóan foglalkozott Vörösmarty Mihály irodalmi munkásságával; a csodálat hangján írt a költőről s mikor 1834-ben a Magyar Tudományos Akadémia nagyjutalmát megosztották Vörösmarty Mihály és Kisfaludy Sándor között, a megosztás körül felmerült vitában az új nemzedék költőjének elsősége mellett emelt szót. Erdélyi János Vörösmarty-bírálatában már sok volt a kifogás; a bíráló szembehelyezkedett Toldy Ferenccel s helyes észrevételei mellett túlzottan szigorú megjegyzéseket is kockáztatott. Eötvös József és Kemény Zsigmond emlékbeszédei a megértés és hódolat ihletettségében fogantak. Új világításba helyezte a költő pályáját Gyulai Pál Vörösmarty-életrajza: ma is ebből a klasszikus munkából merítjük a legfőbb esztétikai szempontokat. Gyulai Pál szerint Vörösmarty Mihály hatását aligha közelítheti meg többé magyar költő, ő szabadította fel költészetünket az óklasszikus és a német költészet járma alól, ő szentesítette a képzelet szabadságát. A nagy lírikus és epikus költészetének méltatása évtizedekig Gyulai Pál gondolatkörében mozgott, lassankint azonban eredeti szellemű méltatások is gazdagították az eléggé egyösvényű régibb irodalmat, Beöthy Zsolt, Horváth János, Schöpflin Aladár, Babits Mihály, Alszeghy Zsolt, Császár Elemér, Berzeviczy Albert, Brisits Frigyes és mások újabb szempontokat vetettek mérlegbe, tanulmányaik nyomán a költő tehetsége és pályája erősebb megvilágítást nyert.
Munkáinak gyüjteményes sorozatai közül legjobb Gyulai Pál nyolc kötetes Vörösmarty-kiadása.
«E kornak, mondja Beöthy Zsolt, a tespedésből tettekre ébredés korának, a szárnyra kapott képzelet szabadságának, a haza jövője felőli mély aggodalomnak s az európai eszmék felé közeledésünknek leghatalmasabb kifejezést Vörösmarty Mihály adott. Kisfaludy Károly körének legfőbb s az egész magyar költészetnek egyik első dísze ő. Nagy tehetsége döntő diadalt szerzett a romanticizmusnak s megalapította a magyar költői nyelvet.» Ha párhuzamba állítjuk Vörösmarty Mihály pályáját Széchenyi Istvánéval, úgy látjuk, hogy a költő alkotásai az ébresztő Széchenyit, a nemzete jövőjéért harcoló Széchenyit és a honfiúi fájdalmában lázongó Széchenyit egyforma művészi erővel fejezik ki. (Zalán Futása: Hitel; Szózat: Kelet Népe; Vén Cigány; Blick.) A magyar költészetnek mindmáig Vörösmarty a legnagyobb nyelvművésze. «Eszmék, alakok, hangok legváltozatosabb és leggazdagabb körének mestere a bölcselmi drámától a röpke dalig, a tragikus eposztól az epigrammáig. Világfelfogásában és kifejező erejében magyar világunknak minden költőnk között leghatalmasabb erkölcsi oktatója.» Világirodalmi mérték szerint is klasszikus költő. «Vannak alkotásai, melyek a világ minden költészetében a legelső sorba kerülnének; költői lelkének vannak elemei, melyekkel méltán foglalhat helyet a legkiválóbbak között; vannak költői hangjai, melyek alig találják párjukat.» (A magyar nemzeti irodalom történeti ismertetése. II. köt. 6. kiad. Budapest, 1891. Romemlékek. I. köt. Budapest, 1923.) – Két Vörösmarty van, írja Schöpflin Aladár, a kettő különbözik egymástól. Az egyik Vörösmarty kedves, rokonszenves magyar úr, alakján és beszédén a dunántúli magyar falu bélyege, lantján a haza sorsa. A másik Vörösmarty összetört öregember, a szabadságharc bukásának áldozata, meghasonlott lélek. Az első Vörösmartynak a Szózat a legnagyobb dicsősége, a másiknak a Vén Cigány. «Nem véletlen, hogy a Szózat lett a magyarság nemzeti éneke, mert a magyar hazafias érzést a maga összes elemeivel, a magyar földből és történetből kinőtt jellemének teljességében így nem foglalja össze semmiféle más költői mű. Még teljesen szónokias formája is szükséges ahhoz, hogy azzá legyen, ami. Ebben a költeményben Vörösmarty elérte a legnagyobbat, amit elérhetett: öntudatra hozta s formába alakította, ami az emberek millióinak lelkében öntudatlanul és formátlanul élt.» A Vén Cigány hangja más, mint a költő régibb hazafias verseié. «Nincs benne semmi retorika, a költő nem áll tetszetős pózban; úgy ahogy van, tépett lelkével, csapzott hajával, szenvedélytől petyhüdt arcával, kíntól dadogva áll elénk. Homályos, egy szál faggyúgyertyával világított alacsony falusi szobában, kupa bor előtt, hol kezébe rejtve arcát, hol a haját borzolva ül egy elkeseredett magyar. Körülötte romlás, a megsemmisülés riasztó árnyéka, szeme előtt szörnyű látományok.» Vörösmartynak ez a legszuggesztívebb erejű költeménye; mintha nem is költői alkotás volna, hanem élő valami; megfog, belénk markol, lenyűgöz. «A mai emberhez az öreg beteg Vörösmarty áll közelebb, mert az ő lelkében ismerünk rá jobban a mi ellentétektől szaggatott, diszharmóniák közt vergődő, bénulásában időnkint görcsösen föllobbanó lelkünkre.» (A két Vörösmarty, Nyugat. 1908. évf. Újból: Magyar írók. Budapest, 1917.) – Babits Mihály a lírai kritika megérzésével villantott a költő lelkébe: Vörösmarty az évtizedek során az óriás dolgok költőjévé vált, a világ képei elvesztették előtte halandó arányaikat, nyelve fenségesen csapongott. A nagyságok és kicsiségek egyaránt tragikussá nőttek lelkében. Fájdalmas világérzése ellen három kábítószere volt: a szerelem, a nemzeti munka és a világ szépségeinek látása. Kiábrándult ezekből is, költészete 1844-től kezdve folytonos közeledés a nihilizmus felé. Ez a nihilizmus lázas, kétségbeesett, égő; leghatalmasabb megnyilvánulása a legszebb magyar vers: a Vén Cigány. (Az ifjú Vörösmarty, a férfi Vörösmarty. Nyugat. 1911. évf. Újból: Irodalmi problémák. Budapest, 1917.) – Horváth János szerint irodalmunkban Vörösmarty Mihály a legnagyobb stílromantikus. A magyar költészetben Baróti Szabó Dávidtól Petőfi Sándorig a romantikus stílus uralkodott, a stílus romantikusai művészi hatásúvá csiszolgatták kifejezéseiket; így jött létre Baróti Szabó Dávid pompára törő előadása, Kazinczy mesterkélt selypítése, Kölcsey lágy harmóniája, Berzsenyi nagyszerű szódagálya s a mindegyiküket felülmúló Vörösmarty sokféle zeneiségű nyelve. A stílus másik faja, a realista stílus, a gondolat szabatos kifejezésére törekedett s a kifejezést nem akarta kiképezni önmagában is hatásos művészi tényezővé. Ez Petőfi, Arany, Gyulai stílusa. A stílromantikus Vörösmarty a népies iránynak is nagy szolgálatokat tett. A naiv népi alakok humoros ábrázolásában, a zsáner-dalban és zsáner-képben az irodalmi népdal kialakulását szerencsésen segítette. Miként stílromantikájában, a népiesség gyakorlatában is kortársai élén haladt. (Forradalom után. Magyar Figyelő. 1912. évf. A magyar irodalmi népiesség Faluditól Petőfiig. Budapest, 1927.) – Alszeghy Zsoltnak az a megfigyelése, hogy Vörösmarty lelke egészséges, nyugodt polgárlélek, nem kerget soha metafizikai problémákat, nem építget eredeti világfelfogást, neki elég az embert megbecsülő kereszténység. Keresztény világnézetének különösen három eleme erős: altruizmusa, etikája és a világkormányzó erőben való hite. Katolicizmusa nem a Széchenyié, de azért a kereszténység erkölcsi erői hatják át lelkét. E lélekben a szív a kezdeményező, a szeretet az irányító, csak az a probléma jut el hozzá, amit a szív vet fel az értelemnek. A vallás vigasztalást ad neki mindenre, csak egy dolog tudja a kétségbeesés felé ragadni: a rossz eredete, létezése, fensőbbséges harca. Ha gondolkodó filozófus lenne, beleveszne e probléma örvényébe, de ő a szív embere, a szív pedig az ég felé kívánkozik. (Magyar lírikusok. Budapest, 1921.) – Berzeviczy Albert rámutatott a költő dicsőségének ma sem halványuló fényére: «A legellentétesebb irodalmi irányok és ízlések egyetértenek az ő nagysága, jelentősége elismerésében; ha talán nagy hőskölteményét ma kevesen is olvassák s drámái alig kerülnek színre, lírája változatlan erővel hat ma is és költői nyelve alapja ma is költészetünknek, melynek minden nemesebb terméke ma is az ő szellemi hagyatékából látszik sarjadzani. Versei szellemi közjavunkká lettek, amelyben benne élünk, mint a levegőben, mely környez, melyet nem érzünk, de mely nélkül nemzeti életünk csonka, színtelen, sőt testetlen volna». (Vörösmarty Mihály munkáinak kiadása a Franklin-Társulat Magyar Klasszikusaiban. I. köt. Budapest, 1928.) – Brisits Frigyes szerint kezdettől fogva két Vörösmarty-arc bolyong egymás mellett. Az egyik arc a képzelet verőfényétől sugaras, törvénye csak egy van el kell vinni a valóságot a zene, a látomások, az ihlet messzeségébe. A másik arc gondolat-viharoktól terhes, vonásait a kultúrából, a történelemből, az emberértékből kiábrándult pesszimizmus dúlja fel. A két arc küzd egymással; amíg az első arc egyedül világít, addig derűs a világ; fölkel azonban a másik arc, ezzel keserű próféták és nyugtalan gondolkodók szoktak végignézni a földön; a képzelet harcol a gondolattal, a költészet a valósággal, az aktív képzelet-arc a passzív gondolatarccal; végre a derű lassankint belezuhan a kétségbeesésbe. (Vörösmarty Hunyadi Lászlójának töredékei. Irodalomtörténeti Közlemények. 1929. évf.)
Kiadások. – Vörösmarty Mihály 1822-ben adta közre első költeményét, a következő évek során ismét megjelent néhány verse, de nevét nem ezek tették országos hírűvé, hanem első önállóan megjelent kötete: Zalán futása. Pest, 1825. (A maga költségén nyomatta ki Trattner Mátyás nyomdájában.) – Második könyve: Salamon király. Pest, 1827. (Ezt is maga adta ki előfizetés útján.) – A bujdosók. Székesfehérvár, 1830. (A cenzúra akadékoskodása miatt nem nyomathatta ki színművét a fővárosban.) – Csongor és Tünde. Székesfehérvár, 1831. (A pesti cenzor nem engedte meg kinyomtatását, a székesfehérvári cenzor megengedte.) – Vörösmarty Mihály munkái. Három kötet. Pest, 1833. (Kisfaludy Sándor munkáival közösen kapta meg az 1833. évre szóló akadémiai nagyjutalmat. Tartalma: kisebb költemények, Zalán Futása, kisebb eposzok. A gyüjtemény Károlyi István pesti könyvkiadó és nyomdász költségén jelent meg, a költő 1100 pengő forintot kapott a három kötetért. «Alulírtak egymással így egyeztünk. Egyfelől én, Vörösmarty Mihál, átadom T. Károlyi István úrnak tizesztendei szabad nyomtatás és árultatás végett következő munkáimat: 1. Zalán Futását 500 pengőforintért; 2. Cserhalom, Eger, Széplak, Tündérvölgy, Rom, Szomszédvár, Délsziget, Magyarvár nevű hőskölteményeket ismét 500 pengőforintért; 3. Apróbb versezeteimet 100 pengőforintért; s így összesen 1100 azaz egyezer száz pengőforintért. A kikötött tíz esztendő 1833 kezdetétől 1843 kezdetéig terjedvén, ez idő alatt fenn tisztelt Károlyi István úrnak kirekesztőleg nyomtatni szabadsága legyen azon hozzáadással, hogy ami ezen tíz év alatti nyomtatványokból fennmaradand, azt míg benne tart, azontúl is árultathassa, a nyomtatási juss azonban tíz év multával reám, mint tulajdonosra, visszaszállván. Másfelől én, Károlyi István, elfogadván a nevezett munkákat a kikötött tíz esztendőre, magamat a kitett föltételek pontos megtartására és teljesítésére kötelezem. Költ Pesten, aug. 21-én 1832. Vörösmarty Mihál, Károlyi István.») – Vérnász. Buda, 1834. (Akadémiai jutalommal koszorúzott pályamű.) – Marót bán. Buda, 1838. (Balásházy János gazdasági munkájával közösen kapta meg az 1838. évre szóló akadémiai nagyjutalmat.) – Vörösmarty Mihály újabb munkái. Négy kötet. Buda, 1840. (Az 1840. évre szóló akadémiai nagyjutalommal koszorúzva. Tartalma a költemények, novellák, színművek. A gyüjtemény a költő saját költségén jelent meg. Kevesen vásárolták, mert a könyvkereskedők nem törődtek árusításával.) – Vörösmarty Mihály minden munkái. Tíz kötet. Pest, 1845–1847. (Bajza József és Toldy Ferenc rendezték sajtó alá a Kisfaludy-Társaság megbízásából. Külön egykötetes kiadása: Pest, 1847. A gyüjtemény Kilián György pesti könyvárus költségén jelent meg, a könyvárus a nyolc évre szóló kiadói jogért 1843-ban 2600 pengőforintot fizetett Vörösmarty kezéhez. Az 1850. év végével a tulajdonjog visszaszállt a költőre.) – Vörösmarty minden munkái. Tizenkét kötet. Pest, 1864–1865. (Ezt a teljes gyüjteményt a Vörösmarty-árvák javára Deák Ferenc adta el a legtöbbet ígérő pesti könyvárusnak, Ráth Mórnak. A kiadó Vörösmarty Mihály összes munkáinak tízévi tulajdonjogáért 9000 pengőforintot adott. A köteteket Gyulai Pál rendezte sajtó alá s látta el bevezetéssel és jegyzetekkel. A teljes kiadás mellett több kisebb kiadás is került forgalomba a könyvkiadóvállalat megbízásából.) – Vörösmarty összes munkái. Nyolc kötet. Budapest, 1884–1885. (Méhner Vilmos könyvkiadó megvette a költő irodalmi hagyatékát Vörösmarty Bélától és Széll Kálmánné Vörösmarty Ilonától a húszévi tulajdonjogért tizenkétezer forintot adott az örökösöknek. Ezt a teljes kiadást Gyulai Pál rendezte sajtó alá értékes magyarázatok kíséretében. A legjobb kritikai kiadások egyike. A könyváruscég ezúttal is több kisebb kiadást bocsátott közre, hogy a tulajdonjogért adott összeget és nyomdai költségeit minél előnyösebben nyerje vissza a közönségtől.) – Vörösmarty emlékkönyve. Szerk. Czapáry László. Székesfehérvár, 1900. (A költő levelei.) – Vörösmarty Mihály munkái. Hat kötet. Budapest, 1902–1904. (Gyulai Pál kiadása a Franklin-Társulat Magyar Remekíróiban.) – Vörösmarty Mihály munkái. Három kötet. Budapest, 1906. (Gyulai Pál kiadása a Remekírók Képes Könyvtárában.) – Vörösmarty Mihály összes költői művei. Budapest, 1907. (Endrei Zalán sajtó alá rendezése. Ötven évvel a költő halála után felszabadult a kiadás joga, ettől kezdve minden korlátozás nélkül bárki kinyomtathatta munkáit, egyes könyvkiadóvállalatok és hírlapok éltek is a jó alkalommal, különféle képekkel díszített és olcsó áron közreadott Vörösmarty-kötetek jelentek meg.) – Vörösmarty-album. Szerk. Salusinszky Imre. Budapest, 1909. (Illusztrált kiadás.) – Kacziány Géza: Vörösmarty utolsó évei és kiadatlan költeményei. A Dongó című amerikai magyar lap. 1913. évf. (Megvan benne a Görgey-vers is, de nem az eredeti kézirat nyomán, hanem annak valamelyik másolatából leírva.) – Alszeghy Zsolt: Vörösmarty-breviárium. Budapest, 1924. (A költő pályája jellemző szemelvényekben.) – Tolnai Vilmos: Vörösmarty Görgey-verse. Irodalomtörténeti Közlemények, 1925. évf. (A vers szövege a költő eredeti fogalmazványa nyomán.) – Brisits Frigyes: Vörösmarty Mihály kiadatlan költeményei. Budapest, 1926. (A kéziratokból kiásott ismeretlen versek a költő fejlődésének igen értékes emlékkövei.) – Vörösmarty Mihály munkái. Berzeviczy Albert bevezetésével. Négy kötet. Budapest, 1928. (Válogatott gyüjtemény a Franklin-Társulat Magyar Klasszikusaiban.) – Kisebb kiadások különösen a következő irodalmi vállalatokban: Olcsó Könyvtár, Jeles Írók Iskolai Tára, Kner-Klasszikusok.
Fordítások. – A magyarországi német közönség korán megismerkedett a költővel: Toldy Ferenc 1828. évi Handbuchja Paziazi Mihály pesti ügyvéd és Tretter György pesti tisztviselő fordításában több szemelvényt hozott verseiből. (Mailáth János gróf is lefordította néhány költeményét.) – Bowring: Poetry of the Magyars. London, 1830. (Angolra fordított magyar költemények gyüjteménye. A fordító neves politikus, diplomata és világjáró.) – Steinacker Gusztáv: Pannonia. Blumenlese aus dem Felde der neueren ungarischen Lyrik in metrischen Übertragungen. Lipcse, 1840. (A fordító evangélikus lelkész és tanár.) – Kellgren: Ungersk nationalsang. M. Vörösmarty. Morgenbladet, helsingforsi svéd lap, 1845. évf. (A Szózat svéd nyelven. A fordító később a helsingforsi egyetem tanára. Verses fordítása egy költői almanachban is megjelent: Necken. Poetisk Kalender. Helsingfors, 1845.) – Treumund Gusztáv: Herzensklänge aus Ungarn. Lipcse, 1846. (A fordító: Steinacker Gusztáv.) – Greguss Ágost Ungarische Volkslieder. Lipcse, 1846. (Megvan benne többek között a Puszta Csárda fordítása. A fordító ebben az időben végezte egyetemi tanulmányait Németországban.) – Stier Teofil: Sechsunddreissig ungarische Gedichte. Halle, 1850. (Berzsenyi-, Kölcsey- és Vörösmarty költemények német fordítása. A fordító németországi gimnáziumi igazgató.) – Bucheim Adolf és Falke Oszkár: Nationalgesänge der Magyaren. Öt füzet. Kassel, 1850–1851. (Megvan benne többek között a Búvár Kund fordítása.) – Pulszky Ferencné Walter Terézia Memoirs of a Hungarian Lady. Két kötet. London, 1850. (Német fordítása: Lipcse, 1850. A Szózat angolul és németül. A fordító férjével együtt külföldre menekült az osztrák önkényuralom elől.) – Vasfi és Benkó; Ungarische Nationallieder. Braunschweig, 1852. (Az egyik fordító Eisler Mór nyitramegyei származású menekült orvos; a másik fordító Kertbeny Károly hírlapíró.) – Kertbeny Károly: Album hundert ungarischer Dichter. Drezda, 1854. (Magyar költemények német verses fordításai életrajzi adatokkal.) – U. az: Gedichte von Michael Vörösmarty. Pest és Lipcse, 1857. (A költő válogatott költeményei németül.) – Saint-René Taillandier fordítása a Revu Des Deux Mondes 1860. évfolyamában. (A Szózat franciául.) – Emléklap 1860-ból. Melléklet a Vasárnapi Ujság 1861. évf. 1. számához. (A Szózat fordítása német, francia, angol, olasz, szlovén, tót, román, szerb és vend nyelven.) – Vörösmarty Szózata görögül Télfy János által. Pest, 1862. (A fordító, Télfy Iván, a pesti egyetemen a görög nyelv és irodalom tanára.) – Ring Mihály: Ban Marot. Pest, 1872. (Verses fordítás. A fordító pozsonyi tanár.) – Butler: Hungarian poems and fables. London, 1877. (Angol antológia.) – Handmann Adolf: Pannoniens Dichterheim. Stuttgart, 1879. (Magyar költők német antológiája. A fordító budapesti postatakarékpénztári igazgató.) – Hoffmann Pál: Michael Vörösmarty’s ausgewählte Gedichte. Lipcse, 1895. (A fordító a budapesti egyetemen a római jog tanára.) – Jekel Péter: Vörösmarty. Ausgewählte Gedichte. Sopron és Lipcse, 1901. (A fordító a belügyminisztériumban miniszteri tanácsos.) – Ezenkivül számos más fordítás: így Kosztka György pécsi tanáré 1900-ban (Zalán Futása németül), Gärtner Henrik nagyváradi tanáré 1904-ben (Csongor És Tünde németül), Silvino Gigante fiumei tanáré 1911-ben. (Zalán Futása olaszul.) A Cserhalomnak három német fordítása jelent meg: Tretter Györgyé 1828-ban, Pachler Fausté 1878-ban, Stier Teofilé 1879-ben; angol fordítása Browningtól 1830-ban.
Irodalom. – Az előbbi fejezetekben felsorolt munkák közül különösen a következők. – Toldy Ferenc: Esztétikai levelek Vörösmarty Mihály epikus munkáiról. Tudományos Gyüjtemény. 1826–1827. évf. (Külön is: Pest, 1827.) – Erdélyi János: Vörösmarty minden munkáiról. Irodalmi Őr, 1845. évf. (Újból: Pályák és pálmák. Budapest, 1886.) – Eötvös József: Vörösmarty Mihály. Emlékbeszéd a M. T. Akadémiában. 1858. (Báró Eötvös József összes munkái. VIII. köt. Budapest, év nélkül.) – Kemény Zsigmond: Vörösmarty Mihály. Emlékbeszéd a Kisfaludy-Társaságban. 1864. (Báró Kemény Zsigmond összes művei. XI. köt. Budapest, 1907.) – Gyulai Pál: Vörösmarty életrajza. Pest, 1866. (Azontúl többször.) – Toldy Ferenc: A magyar nemzeti irodalom története rövid előadásban. II. köt. 3. kiad. Pest, 1873. – Toldy Ferenc összegyüjtött munkái. VIII. köt. Budapest, 1874. – Beöthy Zsolt: A magyar nemzeti irodalom történeti ismertetése. II. köt. 6. kiad. Budapest, 1891. – Bayer József: A magyar drámairodalom története. Két kötet. Budapest, 1897. – Pintér Kálmán Irodalmi dolgozatok Vörösmartyról. Budapest, 1897. – Beöthy Zsolt: Vörösmarty Mihály. Budapest, 1900. – Szász Károly: Vörösmarty Mihály. Képes magyar irodalomtörténet. Szerk. Beöthy Zsolt és Badics Ferenc. II. köt. 3. kiad. Budapest, 1907. – Horváth János: Forradalom után. Magyar Figyelő. 1912. évf. – Vértesy Jenő: A magyar romantikus dráma. Budapest, 1913. – Galamb Sándor: Vörösmarty novellái. Irodalomtörténeti Közlemények. 1915. évf. – Babits Mihály: Irodalmi problémák. Budapest, 1917. – Schöpflin Aladár: Magyar írók. Budapest, 1917. – Alszeghy Zsolt: Magyar lírikusok. Budapest, 1921. – U. az: A XIX. század magyar irodalma. Budapest, 1923. – Beöthy Zsolt: Romemlékek. I. köt. Budapest, 1923. – Horváth János: Vörösmarty. Napkelet. 1925–1926. évf. – Császár Elemér: A Zalán Futása. Budapest, 1926. – Horváth János: A magyar irodalmi népiesség Faluditól Petőfiig. Budapest, 1927. – Kristóf György: Három jellemzés. Kolozsvár, 1927. – Brisits Frigyes: Vörösmarty képzelet-alkata. Budapesti Szemle, 1928. évf. – Bánhegyi Jób: A magyar irodalom története. II. köt. Budapest, 1930. – Szerb Antal: Vörösmarty-tanulmányok. Minerva. 1930. évf. – Császár Elemér: Csongor És Tünde. Budapesti Szemle. 1931. évf.
