A VALLÁSOS IRODALOM ÉS EGYHÁZI SZÓNOKLAT.
A VALLÁSOS IRODALOM ÉS EGYHÁZI SZÓNOKLAT.
A KATOLIKUS, református és evangélikus papok a XVIII. században versenyezve írták vallásos munkáikat. Egymásután jelentek meg a különböző hittani fejtegetések, egyházi beszédek, imádságos könyvek, keresztény vigasztalások, templomi dícséretek, gyermeki hálaadások, szent gyakorlatok, atyafiságos serkentések, vigasztaló balzsamok, hitbéli fegyverházak, jóillatú füstök, mennyei lámpások, égi fáklyák, üdvösségesen zengedező sípszók, lelki éhséget enyhítő evangéliumi trombiták, tévelyedett juhocskákhoz intézett oktatások, titkos kévék, lelki patikák, boldog halálszekerek. Ezeknek az istenes munkáknak tartalmi értéke és stiláris színvonala nagyobbára egyező: nyelvi erejük gyöngébb, mint a Pázmány Péter korabeli vallásos munkáké, gondolatkészletük a régi. Hangjuk általában véve elég szelíd, mert III. Károly és Mária Terézia cenzurája féken tartotta a hitvitázó szenvedélyeket.
A szigorúan vallásos és erkölcsi célokat szolgáló könyvek mellett feltűnik a halotti búcsúztatók egyre növekedő száma. A gazdagabb nemesfamiliák kötelességüknek tartották, hogy illőképen gondoskodjanak elhúnyt tagjaik érdemeinek megörökítéséről: ilyenkor azután bátran ragyogtathatta szónoki tehetségét a végső tisztességtétellel megbízott egyházi férfiú. A gyászoló gyülekezetek előtt prédikáló lelkészek keresve-keresték az áradozóbbnál áradozóbb kifejezéseket s iparkodtak a mindennapos beszédtől minél jobban eltérő, tekervényes szerkezetű, hosszú mondatok alkotására. A kacskaringós kifejezésekkel cifrázott beszéd széltében divatozott. Ha a búcsúztató beszéd megtette a maga közvetlen hatását, a virágos szónoklatot a gyászoló család költségén nyomtatásban is közreadták.
Híres katolikus egyházi szónok volt CSUZY ZSIGMOND pálosrendi szerzetes. Pázmány Péter és Faludi Ferenc között ez a termékeny vallásos író hidalja át a fejlődés folytonosságában mutatkozó hézagot. Egyrészt továbbfejlesztette mesterének, Pázmány Péternek, nyelvét, másrészt maga is mestere lett Faludi Ferencnek, aki sokat tanult tőle. Míg Faludi Ferenc a műveltebb nemeseknek írt, Csuzy Zsigmond a parasztok és iparosok egyszerűbb rétegeit tartotta szem előtt. Tudatos nyelvújító és népies irányú nyelvbővítő volt, az irodalmi nyelv szókincsének és szóláskészletének gyarapításában jelentékeny érdemeket szerzett. Prédikációs gyüjteményei 1723 és 1725 között jelentek meg Pozsonyban. (Zengedező sípszó, Evangéliumi kenyér, Evangéliumi trombita, Kosárba rakott aprólékos morzsalék.)
A másik híres katolikus prédikáló, BÍRÓ MÁRTON veszprémi püspök, szintén Pázmány Péter tanítványa. Mesterének szónoki fogásait szembetűnően követi, hozzá hasonló megfontoltsággal formálja stilusát, nyelve deákos magyarságú. Prédikációinak gyüjteményét az 1750-es években adta ki Győrött. (Evangéliumi kenyérmorzsalékok és apostoli búzakalászok.)
A katolikus egyházi szónokok különös buzgalommal emlékeztek meg Szent István királyról. Mivel Szent István jobbkezét Bécsben őrizték, RÓKA JÁNOS váci kanonok 1769-ben Bécsbe ment s magyarul prédikált a szent jobbról. A bécsi magyarság a kapucinus atyák templomában gyűlt össze s nagy lelki épüléssel hallgatta a nagyhatású egyházi beszédet. (A rothadatlanságnak ajándekán Istentől világgal ismertetett dicsőséges Szent István Magyarország első királya és fő apostola szentül hadakozó és adakozó kezének csudája, 1769.) Nemsokára ezután, 1771-ben, Mária Terézia királynő megengedte, hogy a szent jobbot Bécsből a budai királyi palota kápolnájába vigyék át: itt KOZMA FERENC jézustársasági atya fogadta a nemzeti ereklyét magyar prédikációval. (Dicsőült Szent István első apostoli magyar királyunknak ép romlatlan szent jobbja, 1771.) Ettől az időtől kezdve Bécsben és Budán minden évben megtartották a Szent István-napi magyar prédikációt.
A protestáns igehirdetésben három irány virágzott: a régi dogmatizáló prédikálás, az érzelmes pietista ájtatosság és a racionalista elmélkedés. A szigorú lutheri és kálvini felfogás nem szívelte sem a pietizmust, sem a racionalizmust, de a pietisták útja mégis Isten felé vezetett, míg a racionalisták akaratukon kívül is meglazították az embernek Isten után érzett vágyódását. A racionalisták körében a Szentírás abszolút tekintélye kisebbedni kezdett, a vallástani és erkölcstani tanításokba világi dolgok csúsztak, a gyülekezetek lelki gondozása vallásos mélység nélkül való szertartásokban merült ki.
A reformátusok a maguk prédikátorainak sorában méltán dícsérték VERESTÓI GYÖRGY erdélyi püspököt. Halotti beszédei Kolozsvárt jelentek meg az 1730-as évektől kezdve. (Gyüjteményük: Holtakkal való barátság azaz némely erdélyi nagy méltóságoknak és főrenden lévő nemeseknek halálok után is virágzó kedves emlékezetek, 1783.) Nagy hatást tett hitbuzgalmi munkáival SZIKSZAI GYÖRGY makói prédikátor, később debreceni pap. Igehirdetésében magyaros szín volt, vallásos fejtegetéseiben közvetlen hang. Prédikálása és imádkozása a kálvinista magyarság lelki életének nemesítését eredményesen szolgálta. Különösen mint imaíró vált kortársai mesterévé. (Keresztyéni tanítások és imádságok, 1786; Egynéhány prédikációi, 1787; Közönséges lelki áldozatok, 1795.)
Az Istenhez intézett könyörgések református szerzőinek sorában tisztes hely illeti meg RÁDAY PÁL nógrádmegyei földbirtokost. Mint általában a többi imaíró, ő sem törekedett arra, hogy egyéniségét belevigye imádságaiba, sőt rajta volt, hogy olvasóit ki ne zökkentse a hagyományos gondolatkörből és érzelmi világból. Fohászkodásai így is vigasztaló erejűek voltak s a régebbi imaszerzők imádságainál elevenebben hatottak, mert Ráday Pál stílusa folyamatosabb volt az addigi imádkozók mondatszövésénél. (Lelki hódolás, 1715.) II. Apafi Mihály erdélyi választott fejedelem hitvese, BETHLEN KATA fejedelemasszony, szintén belevéste nevét a református imatörténetbe. Együtt imádkoztak jámbor férjével, hitvestársi gyöngédségüket példaképen emlegették, a nemeslelkű nő sok megpróbáltatásából a fohászkodásnak néhány megható sóhaja fakadt. (Bujdosásnak emlékezet-köve, 1726.) Mély áhítatú imádságos lélek volt gróf Teleki József földbirtokos özvegye: ÁRVA BETHLEN KATA. Református vallásához rendületlenül ragaszkodott, hittestvéreit áldozatosan támogatta, imádságaival a lelkiekben is segítségükre sietett. (Védelmező erős pais, 1759.) Igazsággal írta róla Révész Imre: «Imádkozni nem kellett megtanulnia, mert hiszen énjének olyan veleszületett megnyilatkozása volt az imádság, mint a virágnak az illatozás». (1924.)
A jézustársasági hitszónokok közül kitűnt Baranyi Pál, Bertalanffi Pál, Csete István, Gyalogi János, Hajas István, Molnár János, Szabó István, Taksonyi János; a kegyesrendiek közül Tapolcsányi Gergely; a pálosok közül Alexovics Vazul, Kollarics Joakim; a bencések közül Kuti Dénes; a domonkosrendiek közül Füssi Pius; a ferencrendiek közül Stankovácsi Lipót, Telek József; a minoriták közül Kelemen Didák; a szerviták közül Szaicz Leó.
Országos nevű protestáns prédikálók: Bárány János dunántúli evangélikus szuperintendens, Borosnyai Nagy Zsigmond nagyenyedi református főiskolai tanár, Diószegi Sámuel debreceni református pap, Hunyadi Ferenc tiszántúli református szuperintendens, Kamarási György fogarasi református pap, Perlaki József dunántúli evangélikus szuperintendens, Péczeli József komáromi református pap, Torkos András győri evangélikus lelkipásztor.
A valláserkölcsi elmélkedők sorában külön hely illeti meg MIKES KELEMENt és FALUDI FERENCet. Az erkölcsfilozófia II. Rákóczi Ferenc bujdosó udvarában gyökeret vert; a száműzött fejedelem egyik híve, KISS ISTVÁN, az 1720-as években megírta Magyar filozófiáját. A vallásosság, hazaszeretet, szerénység, óvatosság, igazmondás, szorgalom, bátorság, udvariasság, állhatatosság, szelídség magyarázatait olvassuk kéziratában. Bizonyára idegen források nyomán dolgozott, érdeme azonban, hogy magyarul írt.
Megvan ez az érdeme SARTORI BERNÁT kegyesrendi szerzetesnek is. Bölcselettudománya Apáczai Csere János után az első összefoglaló filozófiai kísérlet magyar nyelven. (Magyar nyelven filozófia, 1772.) Latin forrásainak közönségesebb műszavait is kénytelen volt körülírásokkal helyettesíteni; könyvében a filozófia «a bölcseség szeretésének tudománya», a logika «a helyes okoskodásnak reguláit s módját tanító tudomány», a szofizma «alattomban csaló, mesterséges és fortélyos beszéd». Öt évvel utána BENYÁK BERNÁT piarista tanár rendjének pesti iskolájában már magyarul kezdte tanítani a bölcseletet; ezzel igen nehéz feladatot vállalt magára, mert a latin filozófiai műnyelv helyébe neki is magyar szavakat és kifejezéseket kellett teremtenie. Az anyanyelvéért lángoló kegyesrendi szerzetes megpróbálkozott a lehetetlennel: egész sereg magyar műszót alkotott.
Vallásos írók:
ÁRVA BETHLEN KATA (szül. 1700. november 25. Bonyha, Kisküküllő megye; megh. 1759. július 29. Fogaras) előkelő erdélyi úrnő; előbb gróf Haller László neje, utóbb gróf Teleki József hitvestársa. Első házasságában szerencsétlennek érezte magát, mert anyja katolikus mágnáshoz kényszerítette feleségül s ő hitbuzgó református volt. Huszonhárom éves korában már második férje is meghalt, ettől kezdve özvegységben élt haláláig. Csapás csapás után érte: ezért írta nevét Árva Bethlen Katának. Gyermekei korán elhúnytak; első házasságából való fiát és leányát hivatalos hatalommal vették el tőle, hogy ne nevelhesse őket reformátusoknak; rokonai pörrel támadtak rá; súlyos betegségek gyötörték; de minden testi-lelki fájdalmát megadással viselte, annyira istenfélő volt. Az Olt vize mellett fekvő Hévíz községben lakott, innen gondozta uradalmait, ide sereglettek jóemberei és szegényei. Erős gyakorlati érzéke volt: ügyesen gazdálkodott, ritka növényeket termesztett, mesterembereket tartott, papirosmalmot építtetett, vásárokra járt, nagyobb ünnepségek rendezésében tanácsokkal szolgált. Erdélyben akkor nagyon kevés orvos élt, ezektől megtanulta külföldön szerzett tudományukat, orvosi könyvekből továbbképezte magát s a régi házi receptek felhasználásával és a saját veleszületett orvosi hajlamával a maga korának híres gyógyítója: az első magyar orvosnő lett. Bod Péter sirató verse szerint: «Sokszor a betegek sereggel állottak, Kik hozzája mentek s megorvosoltattak, Messze földről oda néha hozattattak, Könnyebbülést vévén rá áldást mondottak». A grófné az erdélyi református egyházközségeket és iskolákat bőkezűen támogatta, Hévizen és Fogarason a maga költségén emelt templomot, a nagyenyedi, marosvásárhelyi és székelyudvarhelyi kollégiumokra gondot viselt. Állandóan foglalkozott könyvek gyűjtésével, áhítatosan olvasta a Szentírást, házanépe élén buzgón hallgatta udvari papja prédikációit. Egy időben Bod Péter volt az udvari prédikátora. «Töltöttem el mellette – úgymond Magyar Athenásában az érdemes férfiú – terhes papi hivatalban lelkemnek nagy és felette ki nem írható gyönyörűségével hat esztendőket, amelyekben csak hat szóból való megbántódásom sem volt, úgy hogy sokan mondanák azt, kik életemet látták, hogy csak az angyalok élnek jobban az égben.» A tudós lelkipásztor mindig bensőséges tisztelettel szólt a nem földi jóságú úrnőről s halála után magasan szárnyaló emlékbeszédet mondott róla Tiszta Fényes Drága Bibor című halotti búcsúztatójában. Az ő emlékverse került a fogarasi sír kőlapjára is: «Teste e kő alatt gróf Bethlen Katának, Lelke szent kezében vagyon Jézusának, Kiben hitt s kit tartott megváltó urának, Magát alázatos hív szolgálójának”. Árva Bethlen Kata imádságoskönyve halála évében jelent meg: Védelmező erős pais, mellyel a kísérteteknek tüzes nyilai ellen, e világi életben szüntelen fennforgó nehéz harcok között, nemcsak oltalmazhatja magát, hanem azokat diadalmasan meg is győzheti és a győzedelmeseknek seregekbe dicsekedve béállhat a keresztyén ember. Nagyszeben, 1759. (Első imádsága 1742-ből, utolsó imádsága 1751-ből való.) – Gróf Bethleni Bethlen Kata életének maga által való rövid leírása. Hely és év nélkül. (Utóbb még három kiadása. Emelkedett szellemű önéletrajz. Növeli értékét, hogy nő a szerzője.) – Széki gróf Teleki József özvegye, Bethleni Bethlen Kata grófnő írásai és levelezése. Közreadta Szádeczky-Kardoss Lajos. Budapest, 1922. (Az önéletrajzon és az imádságoskönyvön kívül Bethlen Kata 227 levele. A levélgyüjtemény értékes bepillantást nyujt írójuk lelki világába és a kor magánéletébe. A kötet mindössze 150 példányban jelent meg egy névtelen «lelkes honleány» költségén.)
BETHLEN KATA (megh. 1725. Bécs) fejedelemasszony, II. Apafi Mihály neje. Az utolsó Apafi valójában sohasem uralkodott, bár a gyulafehérvári országgyűlés már öt éves korában megválasztotta Erdély fejedelmének. (1681.) Mivel az önállósághoz szokott dúsgazdag ifjú I. Lipót uralkodása idején felsőbb engedély nélkül nősült, a császár karhatalommal vitette Bécsbe, itt lemondatta fejedelemségéről, vigasztalásul megajándékozta a római szent birodalom fejedelmi címével s évdíjat rendelt számára. Bethlen Kata is Bécsben élt. Mikor férje meghalt (1713), a császári udvar parancsára továbbra is a német városban kellett maradnia. Tizenkét évi özvegység után megtörten húnyt el, távol hazájától, ahova mindig visszavágyott. Testét az erdélyiek III. Károly beleegyezésével hazaszállították. – Imádságoskönyvecskéje: Bujdosásnak emlékezet-köve. 1726. (A XX. századig legalább tizenöt kiadása forgott közkézen. Még 1910-ben is kinyomtatták. Több imádságát közösen írta férjével, mert közös fájdalmukban, szomorú kifosztottságukban, együtt keresték a lelki vigasztalást.)
BÍRÓ MÁRTON (szül. 1693. április 15. Padány, Pozsony megye; megh. 1762. augusztus 10. Veszprém) pozsonymegyei nemesi család gyermeke, veszprémi papnövendék, bicskei plébános, 1744-től kezdve veszprémi püspök. Magyar nyelven számos prédikációt, latin nyelven hittudományi vonatkozású munkákat adott közre. – Itthon és a külföldön egyaránt nagy feltűnést keltő latin munkája: Enchiridion. Győr, 1750. (A protestánsokat kíméletlenül támadó egyházpolitikai fejtegetések ellen Nagy Frigyes porosz király mind a római szentszéknél, mind Mária Terézia királynőnél tiltakozott. A királynő a veszprémi püspököt megintette, könyvét elkoboztatta.) – Magyar prédikációinak gyüjteménye: Micae et spicae evangelico apostolicae. Avagy: Evangyéliomi kenyérmorzsalékok és apostoli búzakalászok. Hat kötet. Győr, 1756–1762. (A vallásos türelmet a katolikus vallás boldogító egyeduralmával kívánja helyettesíteni. A legelsők egyike, akik szembeszállnak a szabadkőművességnek ez időtájt még csak titokban emlegetett szervezetével és gondolatkörével.)
CSUZY ZSIGMOND (megh. 1729. Sajólád, Borsod megye) pálosrendi szerzetes. Mint híres egyházi szónok megfordult mind azokban a városokban, ahol Remete Szent Pál szerzetének magyar kolostorai feküdtek. A jezsuiták is meghívták prédikációk tartására. – Zengedező sípszó. Pozsony, 1723. (Ajánlva gróf Koháry Istvánnak.) – Evangéliumi kölcsönzött három kenyér. Pozsony, 1724. (Ajánlva a pestmegyei alispánnak.) – Evangéliumi trombita. Pozsony, 1724. (Ajánlva az esztergomi érseknek.) – Kosárba rakott aprólékos morzsalék. Pozsony, 1725. (Ajánlva gróf Koháry Istvánnak.) – Egész esztendőre való hármas prédikációk. Pozsony, 1725. (Már megjelent egyházi beszédei jelentékeny részének egybefoglalása.)
RÁDAY PÁL (1677–1733) nógrádmegyei földbirtokos, II. Rákóczi Ferenc diplomatája. Kitűnő hittudományi műveltségű férfiú és mélyen áhítatos lélek. Lelki Hódolása százezreknek nyujtott vigasztalást emberöltökön keresztül. Életéről és munkáiról: a XVIII. század első felének vallásos költői között.
Irodalom. – Toldy Ferenc: A magyar nemzeti irodalom története rövid előadásban. I. köt. 3. kiad. Pest, 1872. – Ifj. Szinnyei József: Irodalmunk története 1711–1772. Budapest, 1876. – Jakab Elek: Adatok az erdélyi írók névtárához a XVII–XVIII. században. Magyar Könyvszemle. 1881. évf. – Négyesy László: Rádai Ráday Pál munkái. Budapest, 1889. – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Tizennégy kötet. Budapest, 1891–1914. – Zoványi Jenő: Teológiai ismeretek tára. Három kötet. Mezőtur, 1894–1901. – Payr Sándor: Magyar pietisták a XVIII. században. Budapest, 1898. – Mihalovics Ede: A katolikus prédikáció története Magyarországon. Két kötet. Budapest, 1900–1901. – Kudora János: A magyar katolikus egyházi beszéd irodalmának ezeréves története. Budapest, 1902. – Rézbányay József: Az egyházi szónoklat egyetemes története. I. köt. Esztergom, 1904. – Pokoly József: Az erdélyi református egyház története. Öt kötet. Budapest, 1904–1905. – Alexander Bernát: Magyar filozófia Rodostóban. A Kisfaludy-Társaság Évlapjai. Uj folyam. 41. köt. Budapest, 1907. – Kornis Gyula: A magyar bölcseleti műnyelv fejlődése. Magyar Nyelv. 1907. évf. – Zoltvány Irén tanulmánya: A pannonhalmi főapátság története. V. köt. Budapest, 1907. – Réthei Prikkel Marián: Csuzy Zsigmond szavai. Magyar Nyelvőr. 1908–1909. évf. – Ferenczi Sári: A Lelki Hódolás első kézirata. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1909. évf. – Simai Ödön: Csuzy Zsigmond szavai. Magyar Nyelvőr. 1911. évf. – Velics László: Vázlatok a magyar jezsuiták multjából. III. füz. Budapest, 1914. – Gorzó Gellért: Ráday Pál imádságai. Irodalomtörténeti Közlemények, 1915. évf. – Ravasz László: A gyülekezeti igehirdetés elmélete. Pápa, 1915. – Hegyaljai Kiss Géza: Árva Bethlen Kata. Budapest, 1922. – Révész Imre: Régi magyar imádkozók és imádságaik. Protestáns Szemle. 1924. évf. – Zolnai Béla: Magyar janzenisták. Minerva. 1924–1926. évf. – Ferenczi Zoltán: Kuruc Vay Ádámné báró Zay Anna imádságos könyve. Irodalomtörténeti Közlemények. 1925. évf. – Máté Károly: A magyar önéletírás kezdetei. Minerva. 1926. évf. – Pataki Jenő: Árva Bethlen Kata, az első magyar orvosnő. Pásztortűz. 1926. évf. – Kastner Jenő: XVII. és XVIII. századi olaszból fordított műveink. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1927. évf. – Ifj. Szabó Aladár: Szikszai György élete és munkássága. Teológiai Szemle. 1927. évf. – Csák Alajos: Kelemen Didák csodás élete és működése. Miskolc, 1927. – Harsányi István: A magyar biblia. Budapest, 1927. – Trostler József: Mesenyomok a XVIII. század magyar irodalmában. Magyar Nyelvőr. 1927. évf. – Közi-Horváth József: Alexovics Vazul, a legnagyobb pálos szónok. Győr, 1930. – Timár Kálmán: Kelemen Didák mint nyelvújító. Magyar Nyelv. 1930. évf. – Tüll Alajos: Bertalanffi Pál. Pécsi jézustársasági gimnázium értesítője. 1931.
