A NÉMET KÖLTÉSZET UTÁNZÁSA.
A NÉMET KÖLTÉSZET UTÁNZÁSA.
A XVIII. SZÁZADI magyar költők közül a németes irány hívei tűzték ki a legmagasabb művészi célokat, a magyar költészet fejlődése nekik köszönhet legtöbbet. Lírájuk a német líra után igazodott, számbavehető epikájuk nem volt. A franciás törekvéseket az 1780-as évektől kezdve hamarosan kiszorították, a magyarosok és deákosok rovására egyre nagyobb népszerűséget szereztek. A gondolatok eszményiségére, a forma csinosságára, a kifejezések választékosságára nagy gondjuk volt, a művészi ízlést érzékeny kritikával próbálták egyesíteni, a nyugateurópai verselést ők honosították meg irodalmunkban.
A német irodalom hatása alatt álló költők közül gróf RÁDAY GEDEON volt a legidősebb. A rímes időmértékes verselés művelésére ő hívta fel a figyelmet. Már az 1730-as években foglalkozott versek írásával, de a nyilvánosság előtt csak akkor lépett fel, mikor a nála félszázaddal ifjabb írók már javában dolgoztak. Legelőször hetvennégy éves korában látott egyet-mást kinyomatva kézirataiból, addig nem közölt semmit nyomtatásban. Ekkor sem önálló kötetben adta ki költeményeit, hanem hírlapokban és folyóiratokban 1787-től kezdve. Jelentősége nem irodalmi munkálkodásában gyökerezik, hanem az új nemzedékre tett jótékony hatásában. Mértékes-rímes költeményei – néhány dal, epigramma, tanítóköltemény és mese – nem egyebek verselési gyakorlatoknál. Keveset írt, fejlett ritmusérzékkel nem dicsekedhetett, egy-egy zökkenő legjobban kidolgozott apróságaiban is akad. Sajátságos kedvtelése volt, hogy idegen költők egy-egy költeményét kétszer-háromszor is lefordította más-más versformában. A Szigeti Veszedelem hexameteres átdolgozásának csak elöljáró verseivel készült el, de jelentős érdeme, hogy Zrínyi Miklós költői kiválóságára figyelmessé tette kortársait. Ez nagy felfedezés volt abban az időben, mikor a magyar írók kivétel nélkül Gyöngyösi Istvánt tartották a nemzet első poétájának.
Ráday Gedeonnal körülbelül egy időben ébresztett figyelmet a rímes időmértékes verselés iránt FÖLDI JÁNOS. Nyelvtudós és természetbúvár volt, de a magyar verselmélet kérdéseivel is szívesen foglalkozott. Mint költő Ráday Gedeonhoz hasonlítható. Kevés eredeti költeményt írt, ezek is inkább verselési gyakorlatok. Kifejezést adott szerelmének és bánatának, közreadott néhány üdvözlő verset, halotti búcsúztatót, találós mesét, rejtett szót. Görög, latin és német költők nyomán készült műfordításai elég jó verstechnikusnak mutatják. Meglehetősen fejlett ritmusérzékkel dolgozott, ügyesen használta a rímes jambusokat, trocheusokat és anapestusokat. Mint verselméletíró 1787-ben lépett fel a Magyar Musában. Jól ismerte a német esztétikusokat, tanításaik felhasználásával értekezett a rímes időmértékes verselés szépségeiről. Hogy a nyugateurópai mértékes rímes verselés ügyét lelkesen védelmezte a nyilvánosság előtt, ez kétségtelenül nagy érdeme. Ebben a tekintetben fellépése talán még Ráday Gedeonnál is nagyobb hatást tett a németes irányú magyar írókra.
A magyar költészetnek német szellemmel való megtelése annál feltűnőbb, mert II. József császár koráig meglehetősen laza volt a kapcsolat a magyar és német költészet között. A régebbi magyar poéták keveset érdeklődtek a német költők iránt, az 1780-as évektől kezdve azonban a német irodalomnak olyan előretörése következett, hogy ez a hatás csakhamar háttérbe szorította a többi idegen beszűrődést.
Költőink az 1780-as évektől kezdve versben és prózában egyaránt serényen fordították a német írókat. Blumauer, Boie, Bürger, Denis, Gellert, Gleim, Hagedorn, Hölty, Jacobi, Kleist, Klopstock, Rabener, Stolberg, Uz, Wieland költeményei mellett megpróbálkoztak más német költők verseinek átültetésével is. Különös kedvvel fordultak az érzelmes lírikusokhoz, az anakreoni poétákhoz és a tréfás poézis művelőihez. A szabad átdolgozások, újraköltések, magyarítások és utánzások száma nagy volt. Jórészt német fordítások közvetítésével ismerte meg a magyar olvasóközönség a francia, olasz és angol irodalom remekeit is.
Toldy Ferenc vitte bele irodalomtörténetírásunkba azt a tanítást, hogy Földi János volt a kezdője és alapítója a népies-magyaros iskola egyik külön csoportjának: a Debreceni Körnek. Ez a költői csoport – Földi János, Csokonai Vitéz Mihály és Fazekas Mihály társasága – a népies elemet összekötötte a versforma tisztaságával, mind az időmértéket, mind a rímelést tekintve. (A magyar költészet története. II. köt. Pest, 1854.) Toldy Ferenc nézete helyreigazításra szorul. Körről itt nem lehet szó sem térben, sem időben, sem formában, sem tartalomban. Az ilyen írói alcsoport alakítása épen olyan fölösleges, mint amilyen szükségtelen a németes írók iskolája mellett külön csoportba foglalni az úgynevezett válogatókat vagy egyeztetőket. (Beöthy Zsolt: A magyar nemzeti irodalom történeti imertetése. I. köt. 6. kiad. Budapest, 1890.) A válogatók vagy egyeztetők maguk a németes írók.
RÁDAY GEDEON (szül. 1713. október 1. Ludány, Nógrád megye; megh. 1792. augusztus 6. Pécel, Pest megye) ősi nemes családból származó földbirtokos. Atyja, Ráday Pál, a jónevű református vallásos költő, gondosan nevelte. Az előkelő ifjú az Odera mellett fekvő Frankfurt egyetemén fejezte be tanulmányait, hazatérve gazdálkodással és olvasgatással töltötte idejét. Neje, Szentpéteri Katalin, erősen sarkalta, hogy családi vagyonát növelje. Tekintélyben is egyre jobban emelkedett. Mária Terézia országgyűlésein követe volt Pest megyének, II. Józseftől bárói rangot kapott, II. Lipóttól grófi méltóságot. Péceli kastélya tele volt könyvekkel. Híres könyvtárában össze akarta gyüjteni a magyar irodalom minden termékét s ez a törekvése összeköttetésbe hozta számos magyar íróval. Sokat levelezett velük, munkára serkentette őket, könyveket kölcsönzött nekik. Tudományos műveltségét tanultabb kortársai nagyrabecsülték, csak fia bosszankodott irodalmi barátkozásai miatt s az öreg gróf halála után megsemmisítette összes kéziratait. Pedig Ráday Gedeon eléggé kímélte a grófi ház becsületét attól, hogy a nyilvánosság előtt ne keveredjék az írók közé. Ha valamit közreadott munkáiból, álnév alá iparkodott rejtőzni. Száz éven keresztül nem is gyüjtötte össze verseit senki, csak az irodalomtörténeti olvasókönyvek szerkesztői adtak belőle szemelvényeket. – Toldy Ferenc kiadása: A magyar költészet kézikönyve. II. köt. 2. kiad. Budapest, 1876. (Tíz verse.) – Váczy János kiadása: Kazinczy Ferenc levelezése. I–II. köt. Budapest, 1890–1891. (Levelei a kor irodalmi gondolkodásának fontos forrásai. Az írók nagy tisztelettel közeledtek hozzá s Kazinczy Ferenc az ő úttörő nyugateurópai verselésének tiszteletére nevezte el a rímes időmértékes verselést «Ráday-nemnek.») – Váczy János kiadása: Gróf Ráday Gedeon összes művei. Budapest, 1892. (Prózai és verses munkáinak gyüjteménye az Olcsó Könyvtárban.)
FÖLDI JÁNOS (szül. 1755. december 21. Nagyszalonta; megh. 1801. április 6. Hajdúhadház) orvos. Nemesi származású, református iparos-család gyermeke volt. Mivel szülei korán elhúnytak, nyomorúsággal küzdve nőtt fel a debreceni református kollégiumban. Hogy tanulmányainak folytatására pénzt gyüjthessen, időnkint falusi tanítóságot vállalt. Már huszonkilenc éves volt, mikor beiratkozhatott a pesti egyetemre orvosnövendéknek. Pesten megismerkedett Ráday Gedeonnal s az ő útján több neves íróval. Mikor orvosi szigorlatait befejezte és szatmári orvos lett (1789), továbbra is megőrizte irodalmi érdeklődését. Sűrűn levelezett Kazinczy Ferenccel, buzgón dolgozott az akkori folyóiratokba, egyre gyüjtötte az anyagot nyelvtudományi és természettudományi munkáihoz. Mikor elnyerte a Hajdúkerület orvosi állását (1791), Hadházra költözött, innen bő alkalma nyílt arra, hogy érintkezzék a debreceni tudósokkal. Családi élete boldogtalan volt. Gyermekei anyai felügyelet nélkül nőttek fel, őt magát betegség sorvasztotta, míg végül eltemették a hadházi temető akácai alá. Neve nemcsak a szépírók között volt jóhangzású, hanem a nyelvészek és természettudósok között is. A Debreceni Grammatika nem egyéb, mint az ő kéziratos magyar nyelvtanának átdolgozása; a Debreceni Fűvészkönyv anyagának egy része szintén tőle ered; nagy szolgálatokat tett a magyar állattani irodalom fejlődésének is. – Rövid kritika és rajzolat a magyar fűvésztudományról. Bécs, 1793. (A magyar növények neveinek összegyüjtése, megrostálása, osztályozása.) – Természeti história a Linné systemája szerint. Első csomó. Az állatok országa. Pozsony, 1801. (A legjelesebb külföldi szakmunkák nyomán írt rendszeres állattan.) – Magyar Fűvészkönyv. Debrecen, 1807. (Diószegi Sámuel és Fazekas Mihály munkája, de alapvetésében Földi Jánosnak is része volt.) – Mixich Lajos kiadása: Földi János költeményei. Budapest, 1910. (Régi Magyar Könyvtár. A költő halála után több mint egy évszázad telt el, míg megjelenhettek összegyüjtött versei.) – Gulyás Károly kiadása: Földi János magyar grammatikája. Budapest, 1912. (Régi Magyar Könyvtár. E kéziratban maradt magyar nyelvtanon alapult a Debreceni Grammatika.)
Irodalom. – Toldy Ferenc: A magyar költészet története. 2. kiad. Pest, 1867. – U. az: A magyar nemzeti irodalom története rövid előadásban. I. köt. 3. kiad. Pest, 1872. – U. az: A magyar költészet kézikönyve. II. köt. 2. kiad. Budapest, 1876. – Arany János prózai dolgozatai. Budapest, 1879. – Beöthy Zsolt: A magyar nemzeti irodalom történeti ismertetése. I. köt. 6. kiad. Budapest, 1890. – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Tizennégy kötet. Budapest, 1891–1914. – Négyesy László: A mértékes magyar verselés története. Budapest, 1892. – Váczy János: id. Ráday-kiadás. Budapest, 1892. – Rupp Kornél: A Ráday-könyvtár. Magyar Könyvszemle. 1897. évf. – Suhajda Lajos: Földi János. Selmecbányai ev. líceum értesítője. 1900. és 1901. – Mixich Lajos: Földi János. Budapest, 1905. – Kardos Albert: Debrecen írói és irodalmi élete. Képes magyar irodalomtörténet. Szerk. Beöthy Zsolt és Badics Ferenc. I. köt. 3. kiad. Budapest, 1906. – Mixich Lajos: id. Földi-kiadás. Budapest, 1910. – Csipak Lajos: Horatius hatása az ó- és újklasszikus iskola költőire. Kolozsvár, 1912. – Gulyás Károly: id. Földi-kiadás. Budapest, 1912. – Császár Elemér: A német költészet hatása a magyarra a XVIII. században. Budapest, 1913. – Várady Imre: Gellert hazánkban. Budapest, 1917. – Ember Nándor: A magyar oktató mese története 1786-tól 1807-ig. Irodalomtörténeti Közlemények. 1918. évf. – Radó Antal: A magyar rím. Budapest, 1921. – Csahihen Károly: Pest-Buda irodalmi élete 1780–1830. Budapest, 1930. – Farkas Gyula: A magyar romantika. Budapest, 1930.
