PÁLÓCZI HORVÁTH ÁDÁM.
PÁLÓCZI HORVÁTH ÁDÁM.
A MAGYAROS iránynak a maga korában nagyrabecsült munkása volt PÁLÓCZI HORVÁTH ÁDÁM. Költői dicsősége még életében elhalványodott ugyan, de nevét az 1790-es években a legjobbak között emlegették. A szépirodalom művelése mellett sokat foglalkozott tudományos kérdések búvárlásával is.
Elég könnyedén verselt, változatos szerkezetű strófákat alkotott, magyar ritmusú sorai természetesen gördültek. Alkalmi verseiben sok a hétköznapi bölcselkedés. Oktató iránya és latin-görög vonatkozásai furcsa ellentétet mutattak szellemének népiességével és hangjának magyarosságával. Bizonyos legénykedő hang jellemezte líráját. A franciák ellen buzdító harci énekeiben épen olyan hányaveti magyarsággal szólt, mint a németeket gúnyoló hazafias ritmusaiban. Optimista világnézetű lírikus. (De mit töröm fejemet; Búsuljon a ló; Sári rózsám, hová mégy; Mars, siess hazádba vissza kis seregem.) A református énekeskönyvekbe több szép vallásos költeményt írt; ezek nemcsak áhítatról, hanem hivatottságról is tanuskodnak. Egyik-másik templomi dalát ma is éneklik a kálvinista hívők. (Isten a roppant egeknek bölcs, erős alkotója; Örvendjetek keresztyének; A nagy király jön, hozsánna, hozsánna.)
A magyar népdal és a magyar népzene fejlődésének kutatói hálával őrizhetik emlékét. Nagy szorgalommal egybeállított kéziratos vers- és dallamgyüjteménye kincsesbányája a régi magyar költészet emlékeinek. Ó és új mintegy ötödfélszáz énekek, ki magam csinálmánya, ki másé (1813) című kéziratát a Magyar Tudományos Akadémia könyvtára őrzi; ebben számos olyan régi magyar nóta van, amelyet egyedül ő jegyzett fel. Megbecsülte a népköltészetet, nem vetette meg töredékes maradványait sem; minél régibbnek tetszett előtte egy-egy versfoszlány és dallam, annál nagyobb örömmel vette fel gyüjteményébe, hogy «megmentse őket az örök haláltól». Nem a régebbi kéziratos és nyomtatott verseskönyveket forgatta, hanem a szó- és énekhagyomány által megőrzött nóták után nyomozott. Népdalkutató munkájával a magyar zenei folklórnak első úttörője volt hazánkban.
Leghíresebb munkája a Hunniás. (1787.) A négyesrímű tizenkettősökben írt hősköltemény Hunyadi János utolsó éveiről szól. A nagy hadvezér a rigómezei csata után hazafelé bujdosik s közben Drakula oláh vajda legkisebb fiának elbeszéli a várnai ütközet és a rigómezei csata történetét. Utóbb Brankovics György szerb fejededelem udvarában láncraverik s csak akkor bocsátják szabadon, mikor egész Magyarország felzúdul elfogatása miatt. Itthon sincs nyugalma. Ellenségei vesztére törnek, kormányzói méltóságáról lemond, de azért mégis csak neki kell megvédelmeznie Magyarországot, neki kell szembeszállnia II. Mahomet török szultánnal. A nándorfehérvári ütközetben fényes diadalt arat, az izlám serege megsemmisül, egész Európa föllélegzik. Ez az utolsó nagy tette. A hős beteg lesz, álmot lát. Megjelenik előtte Nagy Lajos király, elébe tárja a mult és jövő titkait; fölfedi előtte, hogy fia, Mátyás, a magyar királyi trónra jut; elmondja, hogy maga Hunyadi János is királyi vér: unokája Nagy Lajosnak s fia Zsigmond és Mária magyar királyoknak. A költő olyan egymásutánban beszéli el az eseményeket, ahogyan Bonfinius, Callimachus és Pray György történeti munkáiban olvasta. Leleménye abban merül ki, hogy hosszú beszédeket ad hősei ajkára, bemutat néhány álomképet, felvonultat több allegóriai alakot. A megszemélyesített gonosz indulatok – az Irigység, Kevélység, Bujaság, Fösvénység, Pártütés, Félelem – szövetkeznek az alvilág hatalmaival, hogy megrontsák a nemzet hősét, de Hunyadi János győz. A költő számtalan törököt leölet a félelmes hadvezérrel, sokat magasztalja őt, egyebet azonban nem tesz nagysága kiemelésére. Világraszóló nándorfehérvári diadalát egy könyvre szorítja, holott ez a mérkőzés volna az eposz természetes középpontja. Ezzel szemben sorra veszi és bőven ismerteti hőse vereségeit. Hunyadi Jánosnak méltó ellenfele nincs. Színtelen alakok mesterkednek ellene: Drakula, Brankovics, Cillei, Giskra, Mahomet. A kompozíció kezdetlegessége és a jellemrajzolás következetlenségei szembeötlők, pedig a költő szeme előtt nagy eposzi példák lebegtek: Vergilius Aeneisét és Voltaire Henriadeját iparkodott utánozni. Ami lelemény van hőskölteményében, erről a két helyről került ki; történeti nyersanyagába Vergilius és Voltaire felhasználásával lehelgetett lelket. Mindenesetre érdeme, hogy bele mert fogni egy eredeti magyar eposz megírásába, de az is kétségbevonhatatlan, hogy munkájából hiányzik az igazi hősköltemény minden lényeges vonása. A hat énekre osztott verses munka egy nagyobbszabású históriás ének benyomását kelti. Még dikciója sem felel meg a jogos várakozásnak. Emelkedettebb hangulatot nem tudott teremteni, hangja köznapi volt, olvasóit tompán kattogó Zrínyi-strófákkal mulattatta.
Másik hőskölteménye, a Rudolfiás (1817), már hatást sem tett. A haténekes eposz Habsburgi Rudolf viselt dolgairól szól: Rudolf gróf a Szentföldön vitézül harcol, de végre meneküli kénytelen; egy scytha főpap rejtett utakon biztos helyre vezeti, egy scytha bölcs szelleme pedig elbeszéli neki a Habsburg-család történetét I. Ferenc királyig; Rudolf hazatér, német császár lesz, legyőzi Ottokár cseh királyt és megalapítja a Habsburg-ház világhatalmát. A mesés elemek nem kapcsolódnak szervesen az időrendi egymásutánban megverselt történeti eseményekhez, A költő elbeszélése unalmas, előadása száraz. Versformája más, mint a Hunniásé. Ezt a hőskölteményt már nem Zrínyi-strófákban írta, hanem rímes trochaeusokban.
A színműírással is megpróbálkozott. Fogoly Hunyadi (1792) című szomorújátékában a Hunniás meseanyagát dolgozta fel, de ez a kezdetleges színmű csak párbeszédes formája miatt nevezhető drámának. A Hunyadi-ház barátai és ellenségei a hagyományos módon szerepelnek benne; nincs azonban még egy másik Hunyadi-drámánk, melyben a jellemzés és korfestés annyira gyarló volna. A tétényi leány (1816) is meglehetősen naiv próbálkozás, de ennek legalább megvan az az irodalmtörténeti értéke, hogy mint magyar történeti vígjáték a maga nemében úttörő kísérlet. A darab hősét, Julit, a talpraesett falusi hajadont, Mátyás király Tétényről Budára viszi, itt megteszi belső cselédjének; Juli a királyi udvarban ügyesen forgolódik, megnyeri a király jóindulatát, végül férjhez megy egy derék komornyikhoz. A kuszált cselekvény és az untató epizódok világosan mutatják, mennyire tájékozatlan volt a szerző a drámaírás legegyszerűbb fogásaiban is.
Barragóné és Zalád (1819) című regénye kéziratban maradt. A Dugonics-típusú utánzatban az egyik hún király özvegyének és fiának úti kalandjairól mesélgetett olvasói okulására.
PÁLÓCZI HORVÁTH ÁDÁM (szül. 1760. május 11. Kömlőd, Komárom megye; megh. 1820. január 28. Nagybajom, Somogy megye) egy dunántúli református prédikátor fia volt. Eleinte a papi pályára készült, de később belátta, hogy a lelkipásztorság nem egyezik szilaj természetével. Kimaradt a teológiáról, elhagyta Debrecent s a jogi és mérnöki vizsgálati anyag megtanulása után fölesküdött prókátornak és földmérőnek. Mint mérnök jelentékeny összegeket keresett, vagyonából néhány év mulva földet bérelt a Balaton mellett. Túl a Dunán nagy volt a tekintélye. Különösen kálvinista hitfelei szerették s ő buzgón fáradozott vallása érdekében. Nyugalmát ellenségeivel folytatott civódásai és családi perpatvarai folytonosan zavarták. Bár három ízben nősült, házaséletében egyszer sem volt szerencsés. Úgylátszik, még harmadik feleségében, egy fiatal árvalányban, csalódott legkevésbé. Horváth Ádám külső megjelenésében a szittya magyart játszotta; borzas haja üstökbe kötve csüngött, ruháján vitézkötések díszlettek, bársonyos nyusztsüveget hordott; ivott, dalolt, tréfálkozott, pipázott, élt-halt a vendégekért. Büszkén emlegette romlatlan ősi magyarságát, a németekről és franciákról tudni sem akart, a külföldi remekírókat legföljebb fordításban olvasgatta. Nem habozott kijelenteni, hogy magyar büszkesége miatt nem tanul idegen nyelveket, szittya gőgből nem olvas külföldi könyveket, hazafias meggyőződésből nem megy túl hazája határain. Attól is félt, hogy a német és francia költők megrontják magyaros ízlését és pallérozatlan természetes tehetségét.
Adatok Pálóczi Horváth Ádám életéhez:
1760. – Horváth Ádám születésének éve. Május 11-én születik a komárommegyei Kömlőd faluban. (Családja zemplénmegyei származású nemesfamilia. Atyja Horváth György református lelkipásztor, anyja Hollósi Somogyi Kata. Szüleinek egyetlen gyermeke.)
1773. – Falusi iskolázása után bekerül a debreceni református kollégiumba. (Jófejű, vásott fiú. Két évvel később, tizenöt éves korában, már tógás diák azaz gimnáziumi végzettségű, papi pályára készülő főiskolai hallgató. A tógátusok között hamar hírhedtté válik korhelysége miatt. Egy alkalommal hivatalosan megvesszőzik, az iskolából kicsapják, utóbb visszaveszik.)
1780. – Kimarad a debreceni kollégiumból. Miskolcra megy egy ügyvéd mellé, héthónapi gyakorlat után fölesküszik prókátornak, leteszi a mérnöki vizsgálatot. (Ez időtájt a jog hallgatása nélkül is ügyvéd vagy bíró lehetett bármelyik nemesember, csak némi gyakorlatot kellett szereznie egy jobbnevű fiskális oldalán. A mérnöki diploma megszerzését is csak később kötötték külön tanfolyam elvégzéséhez. Horváth Ádám látta, hogy sok az ügyvéd és kevés a mérnök, ezért a földmérői pályán kereste boldogulását. Gazdag földbirtokosok szívesen alkalmazták.)
1782. – Megnősül, földet bérel, feleségének birtokain gazdálkodik. (Nejétől, Oroszy Júliától, 1793-ban törvényesen elválik.)
1785. – Elvonul a Balaton mellé, földet bérel Balatonfüred és Szántód mellett, ezen a két helyen lakik felváltva. (Nem sokkal utóbb megindul irodalmi működése. Levelezni kezd a nevesebb magyar írókkal, Kazinczy Ferenc meglátogatja Szántódon.)
1789. – Fölveszik a pesti szabadkőművesek társaságába. (Később helyet cserél, a zalaegerszegi páholy tagja lesz, ennek kebelében marad mindaddig, míg I. Ferenc király fel nem oszlatja a páholyokat.)
1790. – Somogy megye követe a budai és pozsonyi országgyűlésen. A protestánsok érdekében kardoskodik, de a katolikusokat is testvéreinek vallja. (Igen erős kálvinista. Egyházmegyéjében bátran védi a lelkipásztorokat a földesúri önkény és a jobbágyok durvasága ellen, de ahol a pap a vétkes, ott, mint egyházmegyei gondnok, eltiltja a prédikátort hivatalától. A református gyülekezetek életét élénk figyelemmel kíséri. Amilyen ateista volt ifjú korában, olyan vallásos ügybuzgalommal támogatja később egyházkerülete kormányzatát.)
1793. – Második házassága. (Első nejétől való elválása után nőül veszi Sárközy Jusztinát. Néhány évvel később Balatonfüredről a somogymegyei Nagybajom faluba költözik.)
1798. – Csokonai Vitéz Mihályt vendégül látja nagybajomi házában. (Költőtársa hónapokon keresztül otthont talál az egyik somogymegyei nemesházban, így jut bizalmas barátságba Horváth Ádámmal. A harmincnyolc éves tekintélyes nemesúr megszereti a huszonöt éves szegény vándorló lantost, magánál nagyobb költőnek tartja s halála után magasztaló hangon emlékezik meg érdemeiről. Ő a legnagyobb magyar költő: írja róla később Kazinczy Ferencnek. Mikor a Tudományos Gyüjteményben megjelenik Kölcsey Ferenc Csokonai-bírálata, elhúnyt barátja védelmére episztolát küld be a folyóirat szerkesztőségének.)
1800. – Nagybajomi házát a franciák ellen fölkelő somogyi nemesség egyik hadbavonuló csapata teljesen kirabolja. (Az insurgensek rablása nagy kárt okoz neki. Nemsokára családi viszálykodásai támadnak. 1808-ban második feleségét is elhagyja.)
1812. – Nagybajomból a zalamegyei Petrikeresztúr faluba költözik. (A környékbeli nemesasszonyok és nemeskisasszonyok társaságában itt kelti életre Göcseji Helikonát. Ennek a műkedvelő női verselői körnek ő a középpontja.)
1817. – Résztvesz gróf Festetich György keszthelyi helikoni ünnepségein. (Kisfaludy Sándor, Berzsenyi Dániel és Dukai Takács Judit mellett ő a negyedik megtisztelt író. A felolvasásokban, eszmecserékben és emlékfa-ültetésekben előkelő szerepe van.)
1818. – Harmadik házassága. (Nevelt leányát, Kazinczy Klárát, egy református pap gyermekét, veszi nőül. Petrikeresztúrból visszaköltőzik Nagybajomba. Már únja a parasztokkal való bajlódást, cselédei rendbentartását, a vármegyei és egyházmegyei dolgokat.)
1820. – Január 28-án meghal Nagybajomban. Utolsó betegségében Kazinczy Klára nagy szeretettel ápolja. (Halála nem kelt érdemeihez méltó részvétet az országban. Régi barátai már nagyobbára elhaltak, vidéki elszigeteltségében nem nagyon szerezhetett újabb ismeretségeket, Kazinczy Ferenc és köre kicsinyléssel szemlélte népies irányát. Amilyen kitartóan írta hozzá egykor leveleit a széphalmi mester, olyan hidegen és gúnyosan nyilatkozott róla későbbi éveiben. A mellőzött költő még azt az örömet sem érte meg, hogy átvehette volna a Marczibányi-intézet 1820. évi pályadíját. Ezt a jutalmat özvegye kapta meg.)
1928. – Pálóczi Horváth Ádám és Obernyik Károly együttes emléktáblájának leleplezése a kömlődi református lelkészlakon. (Itt született mind a két író, mindkettőnek atyja itt volt református lelkipásztor.)
A «füredi poéta» – más néven «magyar Orfeusz» vagy «magyar Árion» – tehetségét a XVIII. században nagyon méltányolták, de a későbbi kor irodalomtörténeti közfelfogásába Toldy Ferenc ítélete ment át: Horváth Ádám mint eposzíró távol áll minden művészettől, mint lírikus némely dalában eltalálta a népdal formáját. (A magyar nemzeti irodalom története rövid előadásban. I. köt. 3. kiad. Pest, 1872.) – Beöthy Zsolt szerint a költő Hunniása laza történet, kidolgozásából hiányzik a költői emelkedettség, hatását kétségkívül csak lelkesítő tárgyának köszönhette. Még kevesebbet ér Rudolfiása. Néhány parasztdalában a népies ritmust és hangot szerencsésen vitte be műköltészetünkbe. Ő ismerte fel először a magyar versidomnak némely jellemző tulajdonságát, így a középmegszakításokat, továbbá az értelem átvitelének tilalmát egyik sorból a másikba. (A magyar nemzeti irodalom történeti ismertetése. I. köt. 6. kiad. Budapest, 1890.) – Badics Ferenc szerint Pálóczi Horváth lírai költeményei változatos tartalmúak, de sok bennük a száraz elmélkedés, a szerző képzelete alant szárnyal, kifejezései nyersek. Költői értékre csak azok a versei emelkednek, melyekben hazafias tüze vagy fájdalma némileg elragadja. Vallásos költeményei, az újabbkori protestáns egyházi énekköltészet legjobbjai közé tartoznak; nem mind egyenlő értékűek, de valamennyit mély buzgóság hatja át. (Horváth Ádám és Gvadányi József. Képes magyar irodalomtörténet. Szerk. Beöthy Zsolt és Badics Ferenc. I. köt. 3. kiad. Budapest, 1906.) – Horváth János szerint a füredi poéta igazi énekes verselő; sajnos, költői tehetsége nem áll arányban énekszeretetével; a dallam csak versalakot jelentett neki, nem egyszersmind valódi dalihletet. Dalt, olyan értelemben, amint e szót ma használjuk, alig írt. Akad azért igazi dalkoncepciója is, mely néhány spontán fordulattal fejezi ki a pillanat lírai szeszélyét, csak az az egy baja van, hogy a sűrű belső rím túlságosan széttördeli s nem egyszer erőltetetté vagy szószaporítóvá teszi a kifejezést. (A magyar irodalmi népiesség Faluditól Petőfiig. Budapest, 1927.)
Kiadások. – Hunniás vagy Magyar Hunyadi azaz ama híres magyar vezér Hunyadi János életének egy része, melyet Virgilius Éneise formájába öntve négysorú magyar strófákkal leírt Horváth Ádám. Győr, 1787. (Hogy miért nevezte hőskölteményét Hunniásnak és miért nem Hunyadiásznak, ezen a kérdésen már kortársai is gondolkodtak. A kötetet előbeszéd vezeti be. Dicsőíti benne hősét s megvallja, hogy eposzában az Aeneist utánozta. «Ami már a verseknek formáját illeti, azon sokat tanakodtam magamban, ha vajjon a deák heroicum carmennel a négy-é vagy a kétsorú strófák egyeznek meg jobban? De amint közönségesen szokott lenni, hogy kiki a maga fazeka mellé szít, én is a négysorút találtam jobbnak.» Ugyanis a négyesrímű strófák a magyar nyelvnek nem közönséges voltát mutatják. Nagyobbra is szabhatta volna eposzát, de nem tette, mert jobb a kevés szépecske, mint a sok rútacska. «Ha akárkinek is kedve volna kitoldani, iktathat még belé a hatodik könyv előtt is két könyvet és utána is kettőt, mégis talál elég írni valót.» Mint majd minden eposzíró, ő is a múzsához folyamodik: «Múzsám, míg némelyek idegent dícsérnek, Hirdesd te dolgait egy magyar vezérnek, Ki oly szomjúzója volt a török vérnek, Hogy nagy indulati országokat érnek».) – Holmi, külömb-külömbféle dolgokról írt külömb-külömbféle versek, melyeket maga régibb és újabb írásaiból összeszedett Horváth Ádám. Pest, 1788. (Költeményeinek első gyüjteménye.) – A lélek halhatatlansága felől való gondolatok. Pápa, 1788. (Bölcselő költemény elhúnyt atyja emlékére.) – A magyar asszonyok prókátora a Budán összegyűlt rendekhez. Pest, 1790. (Röpirat a nők állampolgári jogainak kiterjesztése érdekében. A szerző meglepően haladó szellemű. Ha az állam élén királynő is állhat, miért ne alkalmaznók a nőket a közigazgatásban?) – A férfiak felelete az asszonyokhoz. Pest, 1790. («Arra a javallásra, hogy jó volna az asszonyokat is a közönséges gyülekezetekbe bébocsátani.» A szerzőt a magyar nőmozgalom történetében emlékezetes hely illeti meg.) – Legrövidebb nyári éjtszaka. Pozsony, 1791. (Tanító költemény az égitestekről.) – Psychologia azaz a lélekről való tudomány. Pest, 1791. (Filozófiai olvasmányainak és elmélkedéseinek összefoglalása.) – Holmi. Második darab. Győr, 1792. (Versgyüjteményének folytatása.) – Holmi. Harmadik darab. Pest, 1792. (Költeményein kívül Fogoly Hunyadi című szomorújátéka.) – A tétényi leány Mátyás királynál. Pest, 1816. (Vígjáték.) – A magyar, Magóg patriarkától fogva I. István királyig. Pest, 1817. (A magyarság őstörténete.) – Magyarországnak belső ismerete vagy egy kis rövid statisztika. Veszprém, 1817. (Az iskolák számára készítette.) – Rudolphias azaz a Habsburgi I. Rudolf császár viselt dolgainak egy része. Bécs, 1817. (Rímes időmértékes sorokban írt eposz: «Angyalim, ti a tenyésző napkeletnek isteni, Akik észt is tudtok, élő lelket is teremteni: Légyetek segédim égi lángba hozni lelkemet, Töltsetek meg elmebéli szent erővel engemet».) Pálóczi Horváth Ádámnak számos kézirata maradt. (Címeik egybeállítása Szinnyei József írói lexikonában: Magyar írók élete és munkái. IV. köt. Budapest, 1896.) Legnevezetesebb közöttük énekgyüjteménye. Ez az énekeskönyv a maga egészében mai napig kiadatlan, de anyagából a magyar népköltési gyüjtemények szerkesztői bőven merítettek. (Erdélyi János, Thaly Kálmán, Gyulai Pál.) A magyar zenetörténet szempontjából is nagyjelentőségű kézirat 366 régi magyar világi dallamot őrzött meg, ezek közül 43 melódiát Horváth Ádám a maga szerzésének vallott. Dunántúli és debreceni nóták, kuruckori és száz évvel későbbi énekek vegyesen vannak gyüjteményében. (Néhány ma is jól ismert darabja: Hajh Rákóczi, Bercsényi három sora; Őszi harmat után néhány sora; Patyolat a kuruc; Telekes bocskor, gyöngyös kapca; Amott kerekedik egy fekete felhő; Megérem még azt az időt; Nem anyától lettél, rózsafán termettél; Gyere be, rózsám, gyere be; Ez a pohár bujdosik.)
Irodalom. – Toldy Ferenc: A magyar költészet története. 2. kiad. Pest, 1867. – U. az: A magyar nemzeti irodalom története rövid előadásban. I. köt. 3. kiad. Pest, 1872. – U. az: A magyar költészet kézikönyve. II. köt. 2. kiad. Budapest, 1876. – Kálmán Farkas: Éneklőkar. Budapest, 1880. – Gerecze Péter: Pálóczi Horváth Ádám. Figyelő. 1883. évf. – Csernátoni Gyula: Didaktikánk a mult század végén. U. o. 1883. évf. – Illéssy János: P. Horváth Ádám Hunniása. U. o. 1886. évf. – Beöthy Zsolt: A magyar nemzeti irodalom történeti ismertetése. I. köt. 6. kiad. Budapest, 1890. – Garda Samu: Horváth Ádám életrajza. Nagyenyed, 1890. – Négyesy László: A mértékes magyar verselés története. Budapest, 1892. – Bodnár Zsigmond: A magyar irodalom története. III. köt. Budapest, 1893. – Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. IV. köt. Budapest, 1896. – Vende Ernő: Horváth Ádám Hunniása. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1896. évf. – Bayer József: A magyar drámairodalom története. I. köt. Budapest, 1897. – Dér István: Pálóczi Horváth Ádám Hunniása. Temesvári áll. gimnázium értesítője. 1899. – Binder Jenő: Pálóczi Horváth Ádám énekgyüjteményének egy eddig ismeretlen kézirata. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1903. évf. – Herrmann Antal: Horváth Ádám énekeinek kéziratai. U. o. 1903. évf. – Péterffy Béla: A Hunyadiak a magyar drámairodalomban. Temesvári áll. gimnázium értesítője. 1903. – Badics Ferenc: Horváth Ádám és Gvadányi József. Képes magyar irodalomtörténet. Szerk. Beöthy Zsolt és Badics Ferenc. I. köt. 3. kiad. Budapest, 1906. – Galamb Sándor: A magyar népdal hatása műköltészetünkre Pálóczi Horváth Ádámtól Petőfiig. Budapest, 1907. – Sztankó Béla: Pálóczi Horváth Ádám dallamai. Magyar Zenetudomány. 1907. évf. – Fabó Bertalan: A magyar népdal zenei fejlődése. Budapest, 1908. – Erdélyi Pál: Horváth Ádám gyüjteménye. Erdélyi Múzeum. 1908. évf. – Seprődi János: A magyar népdal zenei fejlődése. U. o. 1908. évf. – Császár Elemér: Az utolsó nemesi felkelés a magyar irodalomban. Budapest, 1909. – Kubáss Margit: Pálóczi Horváth Ádám és a nyelvújítás. Budapest, 1910. – Nagy Sámuel: Adalékok a Hunniás forrásaihoz. Egyetemes Philologiai Közlöny. 1911. évf. – Tolnai Adél: Mátyás királlyal foglalkozó költészetünk forrásai. Budapest, 1911. – Csipak Lajos: Horatius hatása az ó- és újklasszikus iskola költőire. Kolozsvár, 1912. – Dobóczki Pál: Népies alakok az irodalomban a népies irány előtt. Budapest, 1912. – Császár Elemér: A német költészet hatása a magyarra a XVIII. században. Budapest, 1913. – Fest Sándor: Angol irodalmi hatások hazánkban Széchenyi István-fellépéséig. Budapest, 1917. – Várady Imre: Gellert hazánkban. Budapest, 1917. – Császár Elemér: A magyar regény története. Budapest, 1922. – Horváth János: A magyar irodalmi népiesség Faluditól Petőfiig. Budapest, 1927. – Szabolcsi Bence: Pálóczi Horváth Ádám Ötödfélszáz Énekének töredékes kézirata. Irodalomtörténeti Közlemények. 1927. évf. – Székely Károly: Pálóczi Horváth Ádám nézetei a nyelvművelésről. Pécs, 1929. – Mészöly Gedeon: Pálóczi Horváth Ádám énekeskönyve. Népünk És Nyelvünk. 1930. évf.
