Bethlen Miklós élete
Bethlen Miklós élete
A történeti élet magasabb köreibe vezet BETHLEN MIKLÓS, a kancellár Önéletírása. Szerzője három évtizeden át nevezetes szerepet játszott Erdély történetében, azért le kell itt mondanunk arról, hogy élete történetét részletesen elbeszéljük. Csak törekvéseinek és sorsának jelentékenyebb mozzanatait kivánjuk kiemelni, mert ily módon egyúttal munkájának gondolatkörét is jellemezhetjük.
Bethlen 1642. szeptember elsején született. Atyjáról, Jánosról, a hírneves történetíróról és kancellárról már megemlékeztünk a maga helyén. Feltünő a hasonlóság az atya és fiú közt. Mind a kettőben egyaránt erős a politikai és az írói ambició. Érzékenyek és heves természetűek, ki nem fogynak a személyes harcokból s többnyire keserű elégületlenséggel szemlélik az erdélyi állapotokat. Csakhogy az apában több a higgadtság, a fiúban nagyobb általános míveltséggel nyugtalanabb hiúság is párosúlt, mely kivált élete végén szomorú sorsra juttatta. Bethlen Miklós huszonnégy éves korában fejezte be »tanuló és vándoréveit«. Erdélyben Keresztúri Pál, Bazirius s Apácai Cseri vezetése alatt tanúlt. Tanárai nagyon szerették s ő is melegen emlékszik meg rólok Önéletírásában. Keresztúri Pál pedagógiai elveit és módszerét igen részletesen s valódi lelkeseredéssel fejtegeti. És fejtegetéseit olvasva szinte magunk is igazat adunk a hálás tanítványnak, ki azt mondja, hogy »ez a Keresztúri Pál gyermektanítani ritka és példa nélkül való ember volt«. 1661-ben a külföldre indúlt Bethlen Miklós, mert halálban »vágyott az akadémiákba«; Heidelbergában s hollandi egyetemeken tanúlt, majd bejárta Angliát s Franciaországot. Sajnáljuk, hogy hosszasabban nem időzött oly változatos úti kalandjai leírásánál. Haza térve, nem akart sokáig pihenni. Hadi szolgálatra vágyódott, »Zrinyi Miklós akkor leghíresbb vitéz magyar úr mellé«. Útközben értesűlt a vasvári békéről, de csak tovább ment a tapasztalás kedvéért s abban a reményben, hogy majd a velenceiek szolgálatában harcol a török ellen. November 13-án érkezett Csáktornyára, hanem csak öt napig lehetett Zrinyi társaságában, s azután »oda lőn az a nagy ember«, kinek dicséretével Bethlen alig tud betelni. Művének az a kis részlete, mely a csáktornyai tartózkodásról szól, kiválóan becses Zrinyire vonatkozó adatai és kivált a szerencsétlen vadászat élénk leírása miatt. Velencébe is későn érkezett Bethlen, mert a törökkel már megbékűlt a köztársaság, de azért ott maradt utasunk a Rialto nagy-utcában fogadott szállásán s »belékapott az olasz nyelvbe«. Nagy kár, hogy csak érdekes furcsaságokat jegyez fel a lagunák városáról, nem tartja tisztének Velence leírását, pedig Párizsnál, Londonnál és Amsterdamnál szebb városnak »ítéli«.
