Felvinczi Comico-Tragoediája
Felvinczi Comico-Tragoediája
Éppen Felvinczitől – a ki egyébként is irogatott, népszerű versszerző (afféle vándorlantos) volt és számos munkát adott ki – maradt fenn egy drámai kísérlet is, melyet még a színi engedély kieszközlése előtt három évvel (1693.) bocsátott közre, címe: Comico Tragoedia. Azaz: Valamelly dolognak szomorú kimenetelinek nyájas versekkel való kifejezése. Felvinczi darabjának nemcsak címe emlékeztet az említett moralitásra. Világosan látni, hogy Felvinczi egyenes hatása alatt áll a névtelen szerző Comico-tragoediájának, mely e szerint úgyszólván iskolát alapított nálunk, nem a tartalma tekintetében, mert moralitás több nem keletkezett nálunk, hanem szerkezet, jelenetezés, hang és dialog tekintetében. Felvinczi szemmelláthatólag utánozza a régibb Comico-tragoediát, mint egy gyengébb tehetség szokott egy erősebbet követni. Azonban alig csalódunk, ha az ő művét nem komoly utánzatnak, hanem parodikusnak tartjuk. Erre mutat a címbe foglalt magyarázat is. Valóban darabja körülbelül afféle paródia; tréfás versekbe foglalja a mithologiai anyagot, melyet »bölcs poéták írásaiból szedegetett ki«, méltóbb szórakoztató olvasmánynak tart az álmoskönyveknél és csízióknál. – Saturnus örökének felosztásakor Plutó kapta a legkietlenebb és legkisebb tartományt, a poklot, mely a teméntelen sok oda özönlő lélek miatt oly kiállhatatlan szűkké lesz, hogy Plutó követséget küld Jupiterhez, hogy vagy a poklot bővítse ki, vagy vegyen ki az ott levő lelkekből és többet ne bocsásson oda, mert különben pártot üt ellene. A tanács egybehívása, a követség fölkészülése, a pokolbeli főemberek aggodalma tölti be a darab nagyobb részét. Jupiter haraggal fogadja a követséget s megtorlással fenyegeti Plutót, a miért nem tartja magát az egyezséghez. Plutó ekkor elkeseredve minden ördögét szétküldi a földre, hogy már most, kiki a maga módja szerint azért is mentül nagyobb mesterséggel és igyekezettel mindenkit a pokolba hajtsanak és senkit az egekbe ne bocsássanak. Ebben álál a darab csattanója, mely korántsem olyan befejezetlen, mint Toldy és utána többen vélik, mintha csak még most kellene a bonyodalomnak kezdődnie. A darab öt megjelenésre, s a megjelenések cselekedetekre vannak osztva. Formája verses, minden jelenet más versalak, s oda van téve mindenütt az ad notam, pl. egyik rész a Trója históriájának a nótája szerint, másik a horatiusi Integer vitae kezdetű óda nótájára megy, mely utóbbit szintén énekelték volt iskoláinkban. A darabban huszonöt személy ,szólalkozik egybe’, de kevés helyt van élénkebb szóváltás; a főszemélyek sokáig beszélnek és a cselekvény sokáig állong. Afféle énekesjáték lehetett ez, melyben az elevenebb drámaiság hiányát az éneklés kivánta pótolni. A változatos és könnyű ritmikájú, mesterséges rímeléssel diszített, olykor klasszikai schémákat utánzó verselés, sajátszerű, tréfás, célzásos, körmönfont és olykor nehezen érthető dikciót hordoz, mely énekelve kellemesebb lehetett mint szavalva. A jó Felvinczi, ha előadatta darabját, talán emeletes színpadon, – földszint a pokollal és Plutó népes udvarával, fönt pedig az éggel, – a látványos elrendezéstől, a dallamoktól és a paródiás hangtól várhatott hatást.
Felvinczi nem indúlt egészen üres kézzel színielőadásainak. Műsorának két darabját mi is ismerjük, két Comico-Tragoediát, amaz előtte oly kedves műfaj termékeit, melyet folyamodványában nyomatékosan megnevezett s az engedélylevélbe is belefoglalhatott.
Azonban mégis megbukott. Az első magyar színigazgató és szerző nem lehetett szerencsésebb, mint száz évvel később is annyi utódja.
