A Zrinyi-árvák gyámjai
A Zrinyi-árvák gyámjai
De sorsa mihamar megváltozott. Zrinyi György váratlanul elhal és két szép kis fiacskája árvaságra marad: ügyöket egész gyámbizottság fogja fel, melynek kiválóbb két tagja: Domitrovich Péter, a zágrábi egyházmegye püspöke és Batthyáni Ferenc, a kanizsai végek vicegenerálisa, ki mint a gyermekek nagybátyja s jószágaik egyetemes kormányzója nevelésökre és örökségökre a legközvetlenebb befolyást gyakorolja. De Pázmány is rajtok tartja szemét. Nemcsak a király figyelme, mely irántok érdeklődik, de a maga mély és őszinte vonzalma is, melyet a család iránt érez, vezeti elhatározásában. Hiszen Zrinyi Györgyöt ő térítette egyháza kebelébe; vallási és egyéni érdeke egyaránt követeli, hogy árváiról se feledkezzék el, ha ezt az oly nevezetes családot a katholiczmusnak meg akarja tartani. Miklós az ő felterjesztésére már 1628-ban megkapja az apja érdemeiért a főlovászmesteri méltóságot, így már nyolc esztendős korában az ország zászlós ura lesz, kinek jelenléte és aláírása szükséges a törvénycikkek szentesítéséhez. A két testvér az ő befolyásával szerencséjére alaposabb tanításban részesűlt, magasabb műveltséget szerzett, mint a korabeli nemesi ifjak rend szerint. Mert ezek megültek atyjok vagy más nagy urak udvarában. S mit tanúltak ott? Zrinyi szerint bizony keveset: írni, pompáskodni, egy mentét aranynyal megprémezni, egy kantárt pillangókkal felcifrázni, egy forgóval pípeskedni, egy paripát futtatni: szóval esküdni, hazudni és semmi jót nem tudni. Senki sem tanúl tudományokat, senki sem lesz zarándok, hogy aztán hazájának valamit szolgálni tudhasson!
