Beniczki Péter versei
Beniczki Péter versei
De gondoskodott szellemi hagyatékáról is. »A minemű magyar verseim vannak Veresküben, írja végrendeletében, adja Beniczki Pál uram nagyprépost uramnak (Bartók István) és adjon elegendő költséget az kinyomtatására ő nagyságának.« Bartók tinnini c. püspök még az esztendő folyamán kiadta verseit, melyek azóta húsz kiadást értek. A köztetszésnek e szembeötlő nyilvánulásával szemben Beniczkinek költői sikerét tagadnunk nem lehet, s el kell ismernünk érdemét, hogy korának igényeit kielégítve, hűségesen betöltötte a maga helyét. De mai ízlésünk nem talál bennök annyi lelkesítőt, mert e dialektikus irányú költemények, egyházi énekek s rímes sorokba szedett példabeszédek stíljében és nyelvében ép oly kevés művésziességet találunk, mint hangulataiban kevés líraiságot, gondolataiban kevés fölemelkedőt. Bőbeszédű verselése és érzelembeli szegénysége miatt elmarad Rimaitól, kivel kortársai majdnem egy rangba sorozták. Beniczki nem ringatta magát hamis illuzókban:
Nem írtam ezeket elme-mulatásért,
Hanem néha s olykor csak a mulatságért,
Nem laktam oskolát én a tanulásért.
Ezt értvén ne gúnyolj engem rhitmusimért.
Hanem néha s olykor csak a mulatságért,
Nem laktam oskolát én a tanulásért.
Ezt értvén ne gúnyolj engem rhitmusimért.
írja ő maga. Valóban, figyelmes szem észreveszi, hogy e költeményekben egy sokat elmélkedő, mély kedélyű embernek becses axiomái vannak lerakva. De észre fogja venni azt is, hogy e gondolatok egyszerűsége s kifejezésök cifra szerkezete egymással nem hangzanak össze, miként e példa nyilván megmutatja:
Az állhatatlan szív:
Magának is nem hív,
Másnak is jár vesztére:
Kuvasz szénán fekszik,
De benne nem észik;
Morog éhult ökörre;
Harang is csak hirdet,
De maga nem mehet
Templomba a misére.
Magának is nem hív,
Másnak is jár vesztére:
Kuvasz szénán fekszik,
De benne nem észik;
Morog éhult ökörre;
Harang is csak hirdet,
De maga nem mehet
Templomba a misére.
3. Irígység oly dolog,
A mely szívben bolyog.
Van maga gyötrelmére:
Mert kire ma dúl s fúl,
Holnap arra szorúl,
Nincs az is örömére:
Ha más vesztén örül,
Maga belé kerül,
Lesz az is sérelmére.
A mely szívben bolyog.
Van maga gyötrelmére:
Mert kire ma dúl s fúl,
Holnap arra szorúl,
Nincs az is örömére:
Ha más vesztén örül,
Maga belé kerül,
Lesz az is sérelmére.
| (74. 75. Péld. besz.) |
Csábrághi és Szitnyai gróf Koháry István címere.
E versekbe foglalt példabeszédekben, nem a versek, hanem a példabeszédek fontosak ma, míg a maguk korában a versekért becsűlték azokat. Bennök, 250 ily darabban, a XVII. századi magyar nyelvnek legalább kétszer annyi közmondása olvasható, s ezek a versbe foglalt bölcs mondások méltán emelték írói hírnevét, ámbár »Csak idő csalásból – Szerzette e verseket«.
Bár Beniczki nem volt elsőrendű költői tehetség, s nem volt hivatásszerű lírikus, mégis egyik derék alakja XVII. századi költészetünknek. Nagy népszerűségét mi sem mutatja inkább, mint hogy verseit, tót nyelvre fordítva, annyira megszerették a felvidéken, hogy őt magát egyenesen vissza kellett hódítani a magyar költők közé.
