Bocskai István
Bocskai István
Bocskai Istvánnal nyitjuk meg a sort. Illő, hogy azon kezdjük, a ki kezdője volt a század mozgalmainak s a kinek munkáját a nemzedékek sora alapvetőnek tekintette. »Sem a dialektikához, sem a rhetorikához nem tudunk« (írja egyik levelében) »a dolgot ő magát nézzük«. Illésházyval váltott leveleiben fejezi ki a legszebben érzelmeit, s politikai gondolatait. »Az erdélyi fejedelemség« – írja Illésházynak – »mely legerősebb pajzsa a mi nemzetiségünk megmaradásának, ha örökössé lehet ő magában és nem szaggathatják idestova, abból várhatjuk örökös megmaradását egész nemzetségünknek nem különben«. Így fogalmazza a gondolatot, mely élete végén eltölti lelkét. Történeti küldetésnek teljes tudatában él. »A halál csak egy halál és arra a nélkül is reá kell mennünk. Inkább akarjuk pedig ez életünket oly helyen és okokért elfogyatnunk, a kivel hiti, nemzete és hazája szerető emberek örök emlékezeti megmaradhat, hogysem csak ingyen a nélkül is kimenni e világból.« Ezeket írja halála évében – nem a rhetori hatás kedvéért. (Szilágyi közl. Történelmi Tár 1878.)
