G. Katona püspöki működése

Teljes szövegű keresés

G. Katona püspöki működése
A püspöki széken nagy föladatok vártak rá. Erdélyben a református egyház uralmát és egységét komoly válságok fenyegették. Az unitarizmus és a szombatos felekezet folyton terjeszkedett, magában a reformált egyház kebelében is bomlasztó törekvések merűltek föl, az Angliából és Hollandból haza kerűlt fiatal theologusok presbiteri és independens eszméket terjeszgettek. Geleji azonban nemcsak példás életű és kitünő pap volt, hanem eszes és erélyes egyházkormányzónak is bizonyúlt. Erős akaratával úrrá tette magát a helyzeten, az egyházban szoros rendet tartott, az ellenvéleményűeket részint szóvitákban és könyvekkel, részint hatalmi úton elnyomta s ebben szinte vak türelmetlenséget tanusított. Nagy hatása volt a fejedelemre is, kinek támogatásával nagy eredményeket ért el. A zsidózóktól és katholikusoktól számos egyházat elhódított, az unitáriusok terjeszkedésének gátat vetett, az episkopális rendszert pedig megerősítette. Célja érdekében az erőszakos eszközöktől sem riadt vissza s a lelkiismereti szabadság elnyomásától sem irtózott. Része volt az 1638-iki országgyűlés azon határozatának meghozatalában s végrehajtásában, mely a zsidózók felekezetét eltörölte, híveit pedig megsentenciázta; a fanatizált nép egy szombatost megkövezett, sokat sáncmunkára hurcoltak, jószágaikat elkobozták s mindegyiket kényszeríték, hogy a bevett vallásfelekezetek valamelyikére térjen át. A presbiteri és independes irány fő képviselőjét, a lelkes és merész Tolnai János pataki tanárt és társait nyolc évi küzdelem után az 1646-iki szathmári zsinaton megfosztotta hivataluktól, pártjokat összetörte vagy megfélemlítette. E zsinat megbízásából készíté a fennálló rendeletekből a Geleji-kánonok néven ismert egyházi törvénykönyvet, mely 1649-ben fejedelmi megerősítést nyert és korunkig fennállott. Élte folyására, működésére megelégedéssel tekintett vissza, csak azt fájlalta, hogy a gyermekek áldását megvonta tőle a gondviselés. 1649. decemberében halt meg, szép összeg megtakarított pénzt hagyva egyházának. »Volt ez igen hasznos ember, vigyázó és jó rendet tartani kivánó püspök, az eklézsiákat, oskolákat szaporgatta s híven megtartotta« – jellemzi Bod Péter.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem