G. Katona magyar nyelvtana

Teljes szövegű keresés

G. Katona magyar nyelvtana
E rengeteg könyveknél mai nap jóformán több érdekkel bír az a tizenkét levélnyi Magyar grammatikátska, melyet Geleji a Titkok titka után függesztett. E kis füzet módszerét második címe mutatja: »Avagy az igaz magyar irásban és szollásban kévántató néhány szükséges Observatiok, mellyeket irogatási és elmélkedési között, egyszer másszor eszében szedegetett, meg-jegyezgetett, és magyar munkájában, főbb-képpen a Titkok Titkában követett is, és egyként a maga írásának és szollásának mentségére, s másként pedig a magyarságon kapdosó elmés ifjuságnak oktattatására, kibocsátott G. K. I.« stb. Azaz nem rendszeres grammatika, hanem egyes gyakorlati esetekből, többnyire nyelvbeli és írásbeli hibákból kiinduló s olykor elvi eredményekre vezető megfigyelések gyűjteménye, minden szoros rendszer nélkül, hatvanhat tételben (ilyen pl. a ki és mely különbsége). Legfontosabb e grammatikában a helyesírás etimologiai elvének felállítása, mely az eddigi zavaros és inkább a kiejtés esetlegeitől függő helyesírással szemben elvi zsinórmértékül szolgált; csakhogy Gelejit túlzott következetessége hibás tételekre ragadta (pl. nyelvekvel). Ez újítással a magyar etimologizálást is megindította. Másik nevezetes kezdemény annak a nyelvújító tételnek a kimondása, hogy a meglevő képzések és összetételek analogiájára olyan új szókat alkothatunk, melyek a »község« előtt ismeretlenek és szokatlanok (pl. kegyestelen), s egy sereg tudományos műszót mindjárt maga alkot is: phantasia = képezmény, essentia: magánlétel v. vagyonság stb. Ilyen újításokkal munkáiban is sűrűn él.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem