Balásfy

Teljes szövegű keresés

Balásfy
Ezek között a legtevékenyebb BALÁSFY TAMÁS. Erdélyi unitárius családból származott; ő is, mint Pázmány, a jezsuitáktól vezettetett a kath. egyházba, és Rómában végezte theológiai tanulmányait. 1604 táján hazájába visszatérvén, győri kanonok, majd pozsonyi prépost és bosniai címzetes püspök lett. Sokoldalú míveltségével, éles elméjével és a vitatkozásban való ügyességével tekintélyre tett szert; de könnyen fellobbanó heves természete gyakran erőszakos tettekben, vad kitörésekben nyilatkozván kínos bonyodalmakat támasztott.
Az irodalom terére Pázmány vezette, ki mikor 1614-ben Rómába utazott, két röpiratának sajtó alá bocsátására kérte föl. Balásfy az egyiket a maga ajánló levelével és egy függelékkel toldotta meg. 1616-ban, ezen egy esztendő lefolyása alatt két terjedelmes munkát és egy kisebb röpiratot tett közzé Pázmány védelmére, kinek ellenfeleit a legnagyobb szenvedélyességgel támadta meg. A csúfolódás és szitkozódás mesterségében senki sem múlta őt fölül. A komoly fejtegetéseket elmés ötletekkel és szójátékokkal élénkítette. Nyelve folyékony, kifejezésekben és fordulatokban nagy változatosságot és gazdagságot tűntet föl.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem