Farkas András

Teljes szövegű keresés

Farkas András
Mindjárt az első s legrégibb bibliai tárgyú elbeszélés is e rokon vonásokat állítja párhuzamba. Ez az esztergomi származású, külföldön tanúlt s aztán valószinűleg protestáns pappá lett FARKAS ANDRÁS krónikája a zsidó és magyar nemzetről (Cronica de introductione Scyttarum in Vngariam et Judeorum de Egypto), mely Gálszécsi Keresztyéni tudományával együtt Krakkóban jelent meg 1538-ban. A zsidókat Kanaánba, a mi eleinket Magyarországba vezérelte isten; utóbb mindkét nemzet bűnökbe sűlyedvén, amazokra Nabukodonozort, mireánk a törököt s németet küldé büntetőkül. Hiába küldötte oda a prófétákat, majd egyetlen fiát, nem hittek bennük s elpusztúltak; így járunk mi is, ha Istenhez nem térünk. Azt tanácsolja tehát, hogy a hatalmasok »ne üldözzék az istennek igéjét« (t. i. az új vallást), inkább adjanak hálát, hogy »szent igéjével vigasztal veszedelmünkben« s kérjük istent:
Magyari uraknak pártoló szűvöket
Igazgassa immár ha jámbor kerál mellé,
(t. i. Jánoshoz), kinek az énekszerző annyira híve, hogy az egyetértés kedvéért a törökkel való szövetkezését is jónak tartja:
Bölcsen cselekedjék: frigyet vélek vete,
Hogy csak épölhetne ah megnyomorodott ország.
A vallásos és hazafias szellemnek ez a kapcsolata innét kezdve állandó vonása mind a bibliai, mind a történeti tárgyú elbeszéléseknek; csakhogy a török barátságról később máskép ítélnek. Farkas András idejében a török még nem foglalt, még nem lakott a hazában; azontúl, bár szabad járást-kelést engedett az új vallás hirdetőinek s többszöri nyílt pártfogása mint a könnyenhívők még áttérését is lehetőnek tartották: hamar meggyőződtek a barátság veszedelmes voltáról s kiábrándúlva annál nagyobb hévvel gyűlölték a magáén kivül minden más vallást kigúnyoló törököt.
Farkas András fellépte után egymást éri a szent-történetek írása s kiadása. Alig van a szentírásnak (különösen az ó-szövetségnek) egyetlen része, mely feldolgozóra ne talált volna; de akad néhány elbeszélés a szentatyák és vértanúk életéből is. A nevezetesebb énekszerzők a következők:

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem