A pogány magyarság fölkelése
A pogány magyarság fölkelése
Világos, hogy a konzervativ, a védekező állás a pogány magyarságnak és nemzetségi vezéreinek jutott. A támadó, az ujító, tehát a sajátképi forradalmi ügynek protagonistája István király. Milyen ádáz riadalom, milyen irtó harctól volt visszhangos ez az ország, midőn a Gyulák és Koppányok fölkeléseiben ez a két tábor összecsapott!
E forradalom hőse maga tárja ki szívét s elbeszéli nékünk, a mi ama végzetes órák alatt a somogy-veszprémi erdőben lelkét mozgatta. Egyike azon ritka helyeknek az, midőn egy történeti fordulóponton a vezércselekvő egyszersmind érzületét taglalja s a kifejezés egyéni szinével reánk örökíti.
»Kitörvén – írja a pannonhalmi alapítólevélben – a háborúk fergetege, melyben a theutonok és magyarok között szerte nagy villongás felzúdula, főképen pedig midőn a polgárháborúnak végromlásától szorongattatnám, egyik megye, Sümeg nevezetű, ki akarván engemet űzni atyai székemből, akkora aggály fogott el és lelkem hányódék, mire szánjam magam, hová fordúljak?…«
Itt nem az apostol áll előttünk, ki egy vallási küzdelemnek kimenetelén aggódik csupán. A harcok egész sorozatára látszik utalni; a nemzeti visszahatás, az alkotmányi rend s uralkodó hatalom ellen irányzott támadások különböző motivumai és fázisai között distingvál. A dolgok nem állnak olyan egyszerűen, mint azt a külföldi szerzetesek által írott legendák feltűntetik, a hol minden a hitkérdés körül forog. A lét kérdése az egész vonalon fel van verte és nyilvánvaló, hogy a bukott fél, ha nem is végképen megsemmisűlni, de egész valójában megrendűlni, megtörni fog.
Szent István születése. (A Képes Krónikából.)
Voltaképen az iránt sem foroghatott fenn kétség, hogy a bukott fél ki leend. A pogány magyarság meg lesz vala törve elébb vagy utóbb a s nyugoti befolyás mindenképen érvényesűl. A nemzeti fentartásnak ösztönszerű erőnyilvánítása volt, hogy a magyar fejedelem vezérlete alatt, magyar nemzeti tényezők, pártok részvételével történt. De az iránt sem lehetett kétség, hogy ez az ősi magyar elem sajátlagos életével, mívelődése, egész genetikus fejlődésével egy nagy interdiktum alá vétetett, egy konok, de lappangó ellenzék sáncai mögé vonúlt, s a felszínről letűnvén, átengedé a tért azon új eszméknek és erőhatványoknak, melyek idegenek voltak. Sátrait elvágták a hívők közösségétől, mint a Dathan és Abiron népeiét: de azért a föld el nem nyelte őket – legalább sokáig.
