A krónika forrásai
A krónika forrásai
A krónikás nem támaszkodhatott mindenben hazai hagyományokra. A húnok történetére nézve Jordanes gót története, a Szent István uralmát követő háborúkra nézve az altaichi (bajorországi) évkönyvek voltak forrásai. De midőn az idegen adatokat felhasználja, egész naiv módon a nemzeti felfogáshoz képest megváltoztatja azokat. Midőn Attila rajzát adja, Jordanest követi szórul szóra. Csak egy a különbség. A gót író szerint a nagy hún királynak gyér volt a szakálla a húnok módjára, a krónikás ellenben hosszú szakállt viseltet vele, mert különben hogy hasonlított volna a magyarokhoz? Az altaichi évkönyvek nyomán isten segítségének tulajdonítja ő is a németek ménfői győzelmét, de hozzáteszi, hogy ott roppant sok német esett el. A német forrás azon adatát, hogy III. Henrik a magyarok kérésére német törvényeket adott nekik, azzá változtatja, hogy meghagyta nekik kérésökre a magyar szokásokat és jogokat.
Ha a királyok történetéhez hozzáadjuk a kúnok történetének magyar vonatkozásait, különösen a község jogáról szóló és a magyarok ősi egyenlőségéről szóló helyeket, oly krónikát nyerünk, mely – ki merem mondani – egyedül áll a maga nemében a középkorban. Méltó büszkeséggel tekinthet reá minden magyar szem, mint a nemzeti nagyságnak önérzetes és mégis józan hirdetőjére. Krónikánknak individualitását a nemzeti érzet adja meg. Érezhető a keresztyén befolyás, a szerzetesi fegyelem, de azért nem képes elnyomni a pogány ősök hőstettei fölött érzett büszkeséget. Latin a nyelv, de midőn a fehér ló mondáját, vagy Lehel halálát beszéli el barbár szavakkal, minden ízéből kihallatszik a magyar szó. Igaz, hogy nem nyerünk részleteiben megbízható, kortanilag pontos képet, nemcsak tévedéseket találunk, hanem elferdítéseket is, de mindezért bő kárpótlást nyújt nemzetünk kezdődő s fejlődő míveltségének szeretettel, részvéttel rajzolt képe.
