Az inzurrekció védelme
Az inzurrekció védelme
Kisfaludy megdöbbent. Halála után ki fogja megvédeni az inzurrekció jó hírét? S ha rajta tapad a szégyenfolt, mivé lesz a személyes fölkelés kötelessége s ennek megszünésével nem enyésznek-e el a nemesség kiváltságai is? Így tépelődött magában. Munkájában be akarta bizonyítani, hogy az inzurrekció lelkes csapat volt, hanem a kudarcnak »a kormány balfogása, János főherceg és főleg annak rosszul választott tábormestere voltak okai«. 1844 elején Batthyányi Fülöp herceghez fordúlt, ki szintén tagja volt a fölkelésnek, hogy anyagi segélyével tegye lehetővé a munka megírását. hanem a herceg »egy fenséges személy iránti tiszteletből« nem fogadta el az ajánlatot. Kisfaludy most Kossuth segítségére gondolt, de már a sikerben nem igen bízott s arra kérte Kossuthot, hogy halála után védje meg emlékét, nehogy azt mondják róla, hogy »talán leghasznosabb szolgálata végrevihetését buzgalma akadályozta«. Érezte már, hogy az idő szorítja, »az idő, mely egy feneketlen setét mélységre mutat, mellyben ezen szavak lebegnek: volt – nincsen!« 1844 május 20-án írta e sorokat. Ugyanez év október 28-án már meghalt.
