Döbrentei Gábor
Döbrentei Gábor
DÖBRENTEI GÁBOR Kazinczy hatása alatt kezdte írni első költeményeit, s az ő pályája serkentette sokoldalú tevékenységre. 1786. december 1-én született Nagy-Szőllősön (Veszprém.); iskoláit Pápán kezdte, Sopronban folytatta s végezte be, a hol a Magyar Társaságnak mindvégig legmunkásabb tagja s titkára volt. 1806 elején Wittenbergába ment, a hol történelmi, eszthetikai és hittudományi előadásokat hallgatott; innen Lipcsébe tért tanúlmányainak folytatására, de már előbb levelezni kezdett Kazinczyval, a ki őt 1807-ben Erdélybe a gróf Gyulay-házhoz nevelőül ajánlotta. Döbrentei mint nevelő nagy sikerrel felelt meg a benne helyezett bizalomnak; nemcsak nevelte és tanította növendékeit, de maga is folyvást tanúlt, képezte magát, jegyezgetett, emlékező tehetségét bámulatos gyakorlottságra edzette s nemcsak környezetének szeretetét nyerte meg, hanem csakhamar szívesen látott vendég volt a legelőkelőbb erdélyi családoknál, s az ifjú Wesselényi Miklósnak is barátja lőn. Évekig maradt Döbrentei a Gyulay-családnál, mígnem 1819 után Pesten telepedett le, hogy egészen az irodalomnak éljen. Többször megfordúlt Bécsben s Pozsonyban, de mégis legállandóbban Pesten tartózkodott, folyvást nagy tevékenységet fejtve ki az ébredező irodalmi és társadalmi élet több ágában: a színészet ügyeinek rendezésében, a Tudós Társaság alapszabályainak kidolgozásában, a nemzeti kaszinó és lóverseny-társaság szervezésében Széchenyi mellett. 1824-ben a budai kerületbe másod-albiztossá, 1841-ben főbiztossá, majd 1844-ben kir. tanácsossá neveztetett ki. Meghalt 1851. március 6-kán.
Döbrentei Gábor.
Döbrentei nemcsak a költészet több ágában tesz kisérleteket, ír lírai és epikai műveket (Klára Visegrádon s A kenyérmezei diadal), fordítni kezdi Ossián műveit és Shakespeare drámáit, levelez a magyar írók és államférfiak legkiválóbbjaival; e mellett ismeretterjesztő irodalmi, eszthetikai, nyelvészeti értelmezéseket közöl az akkori lapokban, ír neveléstani műveket (Pali és Minka olvasni tanul és A kis Gyula könyve), megindítja az Erdélyi Muzeumot (1814), a Külföldi színjátékok gyűjteményét (1821.), a Közhasznú Esmeretek Tárát (1830), a M. T. Társaság Évkönyveit (1833.), felkutatja a magyarországi nevezetesebb levéltárakat s roppant sok becses anyagot hord össze (így a nevéről nevezett kódexet), szerkeszti a Régi Magyar Nyelvemléktár I–IV. kötetét, kiadja Berzsenyi összes műveit (1842.) s felolvasásokat tart az Akadémiában, mint annak rendes tagja és titkára.
