Orczy költeményei
Orczy költeményei
Lelkesedése és hódolata Mária Terézia iránt, ki kegyeivel halmozza el, pályája végéig híven és fényesen lobog. Énekeiben az emberi nem gyönyörűségének, országok dicsőségének nevezi, kinek halálakor ég és föld beborúl szomorú felhőkkel. Természetes ennélfogva, ha a költő fel-felrándul Bécsbe, el-elmulat az udvar és testőrség körében, hisz még a Szerencse istenasszonyt sem tudja másutt képzelni, mint a székvárosban. Jobbágyi hűségénél csak magyarsága és hazafisága erősebb; fajára, hazájára igazán büszke a rajongásig. Már első költeményeiben: A szegény paraszt néphez és A hadi pályára készülő ifjúhoz ez az érzése megkapó hévvel nyilatkozik. A nemzetietlenkedő főurak helyett a parasztságot magasztalja a maga egyszerűségében és természetességében; mert benne látja mindazt, a mi ezen a földön, melynek határait az isten őrzi, bőséggel és szabadsággal betölti. A költő szíve mindig felmelegszik és hangja ódai emelkedésbe kap, ha magyar fajára és hazájára gondol; s mindig keserűséggel és gúnynyal telik el, ha az idegenkedő grófokat s mindenféle srófon járó bárókat veszi tollára. Erkölcsi romlottságukat, nemzetietlenségüket, külső hivalgásukat és belső nyomorúságukat elitéli. Egész kedélyessége és ötletessége kiárad, ha a divatozó és cifrálkodó élet furcsaságain mosolyoghat, enyeleghet, hangosan kacaghat vagy zúgolódva dohoghat. Mert Orczy maga minden előkelősége, magas állása és kiváló olvasottsága mellett mindig egyszerű és természetes marad. A puszta tudást szánja, a bölcsességet hirdeti, azt a bölcsességet, mely a boldog középszer követésében áll. S korképeiben, melyeket a városi estélyről, a magyar szépekről, az asszonyok természetéről, a bugaci csárdáról rajzol, e javuló és javító, enyelgő és feddő törekvése oly szeretetreméltóan jelenik meg, hogy egészen elbájol. Vidor és mégis gúnyos, játszi és mégis komoly, teli eredetiséggel. Arany szerint éppen genialitással. Sokszor hosszadalmas, sokszor pongyola, de mindig van mondanivalója. A régi verselés nyügét és bőbeszédűségét maga is érzi; s hogy könnyebb és szabatosabb legyen, a négyes rímet párossal cseréli föl. Ez az újítás az ő érdeme. 1789-ben halt el. Emlékezete, a mint Kazinczy találóan mondja, mindaddig áldott lesz, valamig a maradék nemzetünknek ősi jellemét s az igazi bölcsességet becsűlni fogja tudni.
