Bessenyei irodalmi fellépte
Bessenyei irodalmi fellépte
A mi már maga elárúlja, hogy idegen befolyás uralkodik rajta: Voltaire hatása a bécsi színi benyomásokkal. Voltaire görög drámával, Ödipussal indúl 1718-ban költői pályájára; azzal indúl ő is annak példájára a görög világból merít. Hőse Agis, ki Kleombrotessel Spárta nyomorának henyhítése végett népfölkelést támaszt a hatalmas uzsorások ellen Lykurg törvényeinek visszaállítására, miben az eladósodott Agesilaus bújtogatja. Leonidás békésen enged, a főemberek gyűlekezetében megigéri, hogy a kérést teljesíteni fogja; de később gyanúval és haraggal telik el Ágis és Kleombrotes iránt; mert Agesilaus, ki már megszabadúlt uzsorásaitól s most meg akar szabadúlni jótevőitől is, elhiteté véle, hogy a két hazafi a főhatalomra törekszik, mit a nép új zendülése megerősíteni látszik. A király elhatározza vesztöket, ha meg nem követik, s bűnöket be nem ismerik; de ők nem érezve magokat bűnösöknek, a lealázó kegyet megvetik. S hiában minden baráti tanács és hitvesi zokogás, meg nem hajolnak: Leonidás ennélfogva Kleombrotest számüzeti és Ágist megöleti; bár kénytelen megvallani róla, hogy noha elpártolt, de nagy volt szívével. – A tragédiának folytatása is van, Agiaris keserve, színi kép. Ágis felesége megjelen a sírboltban, a hamvvedrek között, hogy ott haljon. S kínosan kesereg: veszteségét siratja. De Telónis, a Kleombrotes neje, élni édesgeti, hogy örömet nemzeni tud még a természet; Ágis árnya is erősen sürgeti, hogy térjen az életbe vissza ártatlan halála megbosszulására. S az asszony e követelésben, mint isteni végzésben megnyugszik: a világba visszatér.
Bessenyei Ágis Tragédiájának címlapja.
Ágis története kétségtelen alkalmas a tragikai feldolgozásra: de Bessenyeiben hiányzott a színműíró minden tehetsége. Cselekvénye kuszált, szétágazó szálait bonyolítani, fejleszteni és összefoglalni nem bírja. Nem elégszik meg az Ágis bukásával, kiterjeszkedik a felesége keservére: még szerencse, hogy legalább a gyermekeiről hallgat. Egységesíteni és alakítani nem tud; a hármas egység törvényének gúzsában csak nehézkesen mozog, minélfogva a jellemzés művészetéről, a lelemény elevenségéről és a hangszínezés indulat szerint alkalmazkodó erejéről szó nála alig lehet. Jellemei nem fejlődnek, nem cselekszenek, csak beszélnek, mert felfogása szerint a tragédiában minden mesterség abban áll: hogy a beszélők illendőképen beszéljenek.
Mária Terézia-kori nemes testőr (állítólag Bessenyei György).
(Az eredeti festmény a M. Tud. Akadémiában.)
Még gyöngébb a Hunyadi László tragédiája, mely voltakép elsietett vázlat. Egyes részei csak laza kapcsolattal függnek össze, a szenvedélyek festése, az indítékok valószinűsége nélkül. A hős elitéléséről és kivégzéséről is csak a játékszínen keresztül siető s tévelygő magyar keserves kiáltásából értesűlünk.
Buda és Attila tragédiája, a következő esztendőből, már teljesebb: de alig szerencsésebb. A nagy hún király testvére életére tör, ki elégszer menekűlhetne előle; de sem nem menekszik, sem Eméziával meg nem esküszik. Csak tanakodik és panaszkodik. Összes tette, hogy az elfogatására érkező Álust elkergeti; miért Attila, mikor Buda Mikoldhoz menne, leszúrja. Lelke nappal, viharban megjelenik Eméziának. A büntetés Attilát hamar eléri: vérébe fúl, mit Mikold kikelt arccal beszél el; Álust pedig, a cselszövőt, Csaba döfi keresztül. A költő Attila és Buda alakításában épúgy vét a történeti tudalom, mint Mikold és Csaba jellemzésében a természetes pszichologia ellen. A többi alakja meg puszta báb.
