Szigligeti pályája
Szigligeti pályája
Nagyváradon született 1814-ben. Szülei őt a reális földmérői pályára szánták, de a fiatal emberben volt valamely istentelen erő, a mely másfelé vonzotta, egy világba, a hol akkor a tisztességes átlag emberek tiszteletéről és szüleinek áldásáról kellett lemondania. Természetesen lemondott mindenről, a régi jó családi nevéről is, még a keresztnevéről is, így lett abból, a ki Szathmáry Józsefnek született, isten kegyelméből Szigligeti Ede.
A művészi adományok rendszerint csak sejtelmes vágyak ködös alakjában szállják meg a fiatalság lelkét. S minthogy a színészet legközvetetlenebbül, napról napra megújuló kisérletben hozza az ember személyét a művészettel kapcsolatba, egész tömegén a művészeknek megesik, hogy első lépésök oda viszi őket. Moličre, Shakspere, Katona, Szigligeti, Arany, Petőfi, mind a színpadon át, a hova valók nem voltak, mentek be a halhatatlanságba. Mennyi még azok száma, a kikben nem volt meg az elszántság ereje erre a lépésre s kik ádáz küzdelemben birkóztak ifjú lelkükkel, melyet megszállt a színpad vágya: mennyi van ilyen az írók, festők s más művészek közt!
Szigligeti Ede a budai társasággal átköltözött az új nemzeti színházba 1837-ben és a színészkedést abbahagyva rendezője, dramaturgja, majd igazgatója is lett ennek a műintézetnek, a melyből többé sehova el nem távozott, csak a temetőbe 1878-ban. De nem rendezői, dramaturgi és igazgatói állása kötötte oda, hanem írói talentoma. Írója volt ő mindenekfelett ennek a színháznak, a legtermékenyebbek közül való a magyar írók köztársaságában, a leghasznosabbak közül való is, mert kora szükségeinek bő kézzel, széles tehetséggel és áldott munkaerejével iparkodott és tudott is eleget tenni.
