A ballada
A ballada
Az alkalmas talajon tovább tenyésztett műfaj érintett szívósságát nemcsak alaki sajátságaival, hanem a sokkal múlékonyabb természetű tartalommal is módunkban áll bizonyítani. A Szilágyi és Hajmási ballada például éppen olyan régi, mint a regényes tartalommal viszonyba hozott Mátyáskori történeti nyom, mert alig képzelhető, hogy a régi poéta ismeretlen verse után, vagy a névtelen szendrei énekmondó eltérő változata révén kerűlt volna naiv költészetünkbe. A vele rokon Fogoly katona szintén a törökkel folytatott viszonyból származott, valamint a viszony egyéb emlékeit őrző Budai Ilona, Fogarasi István, Boriska, Kicsi nemes legény és Kis Gergő Istvánné című is. A Bethlen Anna tárgya Apafi idejére vall, Kerekes Izsák esete pedig Szeben 1705-iki ostromára vonatkozik. Az életerős műfaj belterjedelmét viszont az a gazdagság jellemzi legjobban, hogy találhatunk forgalomba hozva mondai közkincsbe illő holmikat. Vannak közös tárgyai a holland, skót, dán és újgörög naiv epikával, a mi azonban ép úgy lehet a minden irányban aknázott közös viszonyok eredményének esetleges találkozása, mint a milyen találkozás az oláh, erdélyi szász, magyarországi tót és szerb néppel folytatott és közvetített kölcsönviszonyból is elég származott.
Az epika tágas területét ily szabadon barangoló székely nép egyben mégis rokona maradt a nálánál szegényebb képzelmű alföldi magyarnak. Ez a keleti pusztaságokon nevelkedett fajok elpusztíthatlan individualizmusa, mely a székely epikai dalban is kifejezésre jut, midőn tárgyait csupán a szűk családi élet eseményeiből meríti, a közérdekű, országos rázkódások iránt pedig fogékonytalan. A sok szereplő közt fordúl ugyan elő történeti név tulajdonosa is, de minden történelmi vonatkozás nélkül. Az elbeszélő kedvet mindig a férj és feleség, szülő és gyermek közti mély erkölcsi viszony indítja meg szörnyű katasztrófáival. De ebből is csak az érdekli, a mi a saját kis világából való, vagy ha kivülről jött is, még a tulajdon erkölcsi mértéke alá vonható. Az a körülmény, hogy az érintett világrendet többnyire nők sértik meg, szintén a magyar paraszt önérzetességére vall. Ha a tiltott szerelemért férfi bűnhődik, akkor az úri rendből való, mint Hajmási és Gyula Márton. A mi neki idegen, vagyis a mi rá nézve egészen tárgyi természetű volna, epikai dalában eddig nem hagyott nyomot. Ezért nincs is benne semmi részletező elbeszélés. Csupán drámai helyzetek és jelenetek iránt fogékony, de ezt aztán a való éle erejével érzékíti meg, mert itt sem epikus, hanem drámai eszközökkel él, a mennyiben mindent a szenvedélyes párbeszédre bíz. Az előzmények, hátterek és felvilágosító részletek ismeretét inkább föltételezi, mintsem elbeszéli. Ez az oka aztán, hogy némely ballada a viszonyok megváltoztával töredékesnek látszik, vagy mire avúl, felvilágosító toldásokra szorúl és terjengőbbé változik.
