Utolsó évei

Teljes szövegű keresés

Utolsó évei
Az ország visszanyerte alkotmányát, s a győzelem örömében, dicsőségében csak az nem részesűlt, a ki mindig az elsők sorában küzdött. Kemény lélekben és testben megtörve bolyongott Pest utcáin; szánták, s csakhamar elfeledték. De ez őt még akkor sem bántja vala, ha nem veszti el öntudatát, mert nem hiúság ragadta az írói és politikai pályára, szenvedélyből lett költő, hazafiságból politikus, s magas eszményei lévén, sohasem volt elégűlt magával. Azonban mégis érezte, hogy nem hiába élt. Munkái egyikében mélázva gondol az utókorra. »Miért ne higyjem én is – úgymond – hogy, miután szemem bezárúl, tetemem szétmállik, fejfámat ledönti az idő, még találkozni fog, bár kevés, vagy talán egyetlen egy, a ki irodalmi fáradozásain iránt érdekkel viseltetvén, érdeket kiván irántok gerjeszteni«. (Meghalt 1875. decz. 22-én).
Oh találkozni fognak s nem kevesen! A hű magyar nem fogja feledni a puszta-kamarási sírt, hol agg diófák árnyékában egyik legkitünőbb költője és publicistája aluszsza örök álmát. Költői műveinek igazságot szolgáltat az idő; azok inkább fognak olvastatni később, mint jelenleg s Magyarország újabb történelmének írója kegyelettel fog megemlékezni a bajnokról, a kinek a kor dicsőségéből kevés jutott, de a ki egészen átérezte reményeit, aggodalmait, viselte gyászát, megharcolta küzdelmeit, s elesett a győzelem zászlója alatt.

Kemény Zsigmond sírja Puszta-Kamaráson.
(Zárókép.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem