Eötvös első minisztersége
Eötvös első minisztersége
Nagy buzgalommal látott tárcája feldataihoz; kitünő emberekből szervezte minisztériumát, azok élén id. Szász Károlylyal, a híres nagyenyedi tanár s jogtudóssal; s a rövid néhány hó alatt, a mennyi működésére jutott, megmozgatá a közoktatás összes kérdéseit. Törvényt hozatott az egyetemi tanszabadság érdekében s az egész egyetemi oktatás reformját munkába vette; a középiskolák legfeltünőbb bajait rendeletileg kezdé megszüntetni; a porosz tanító-képző intézetekbe magyar ifjakat akart kiküldeni mindenik felekezetből, hogy a népiskolák minél előbb jó tanítókat nyerjenek, s mindenekelőtt néhány fő elvnek törvényhozás utjáni kimondását akarta keresztülvinni, melyek a közoktatás egészét s azon belől, az oly fontos népoktatás ügyét is szabályoznák.
De mindezen törekvéseket, mielőtt valósításukra komolyabb lépéseket tenni lehetett volna, egy pár hónap múlva elsöpörték a politikai események. Ügyeink Ausztriával és az udvarral mind kínsoabb válságba jutottak; a minisztérium szeptember 10-ike körül lemondott; az újban, melynek megalkotásával szintén Batthyány bizatott meg, benn lett volna Eötvös is, de az, mint tudjuk, sohasem erősíttetett meg. A helyzet urává Kossuth lőn az országgyűlésen, s majd nemsokára a kard a csatatéren. Eötvös kétely és aggodalom között járt a küldöttségekkel Pestről Bécsbe, Insbruckba és vissza s mindjobban elveszíté reményét a békés megoldás lehetőségében. Ő, a ki mindig csak az eszmék fegyverével küzdött s a politikáról azt tartotta, hogy ahhoz a legmagasabb ítélőképesség s a legnyugodtabb megfontolás kívántatik: réműlve látta, hogy az az utcára lekerűlt s a tömeg kormányozatlan szenvedélyének játéka lőn; s midőn Lamberg grófot a nép a hajóhidon meggyilkolta, mindent veszve hivén, szeptember 29-én elhagyta Pestet; még egy pár napig Bécsben tartózkodott, de midőn október 6-án ott is kitört újra a forradalom: családjával együtt külföldre ment, a honnat csak 1850 november havában tért vissza. Nem volt forradalmi ember; finom idegzete nem birta el a nagy katasztrófával együtt járó izgalmakat; s alapjában ugyanaz az ok és lélekállapot, a mi Széchenyit ugyanezen napokban a döblingi tébolydába juttatta, Eötvöst idegen országba űzte, s dicsőségünk és gyászunk további történetét csak a hírlapokból ismerte meg.
)
