Elbeszélései
Elbeszélései
Eredeti tehetsége, festői képzelete s lendületes előadása a legszerencsésebben érvényesűl mégis elbeszéléseiben, melyek a legtöbb dicsőséget szerezték nevének; mert prózában írt költeményei olykor ellankadnak, a természeti tudás levegőjében szárazak és ridegek maradnak. Elbeszélései nemcsak érdekök és értékök, de irányok és hangjok következtében is megkapnak: mert irányuk mindig a jog és szabadság hirdetése, hangjok mindig az igazság és méltányosság meggyőződése. Vajda mélyen érzi és mélyen szenvedi a rendi alkotmány visszásságait s a maga forrongó korának és forrongó lelkének kifejezést keres. Mint jogtalan jobbágy fia, hogy a jobbágyokért szabadon szólhasson, álmodozva és küzdve keletre, a messzi keletre bujdosik, és szabadságszerető szíve egész szenvedélyével, ékesen szóló ajka teljes tüzével hevűl és izgat az emberi jogért a nyomorú páriák érdekében. Hősei, a történeti és képzeleti alakok egyaránt, számtalanszor az ő eszméivel, az ő hevüléseivel küzdenek minden osztályi elkülönülés és társadalmi üldözés ellen. Elbeszéléseinek java része úgy mennyiségileg, mint értékileg keleten játszik: de Mária, kibe a vagyontalan jobbágy fia, Jogfi szerelmes, s Az éj fia, ki szegény jobbágy apja megölése és kedvese elhurcolása miatt gyújtogat és gyilkol, a hazai földön maradnak és a nemzeti élet reformeszméinek vívódását, különböző társadalmi elemeinek összeütközését egyenesen érintik. Az éj fia a leghevesebb érzéssel egészen a lírába vesz. A költő e beszélye nem is annyira elbeszélés, mint lírai monológ. Hasonlókép Hábor és Gyula is. Vajda valamennyi elbeszélése célzatos s irányzatos; s mindenütt, a hazai Mária és Éj fia kivételével, a történeti vagy társadalmi összeütközés mellett vallási összeütközést is sző meséibe, melyek ideje rendszerint két kor mesgyéjére esik; s mindenütt nem a természetet az emberben, hanem az embert a természetben vizsgálja és taglalja: sokkal inkább érdekli az ember és természet között való viszony, mint az emberi szenvedélyek és hatásuk között levő kapcsolat. Elbeszélései teli vannak a természet csillogó festéseivel és a szeretet lángoló dicsőítésével: de hiányzik belőlük az egyénítés. Van egy szép elbeszélése, Vajkoontala, mely annyira általánosságban mozog, hogy szereplőinek még neve sincsen. Három kötetes történeti regénye, Tárcsai Bende, II. Endre korában, hazai történeti alakokat is szerepeltet, de a mese tarka szövevényében egészen összefolynak. Vajda általában sokat vét a jellemzés, egyénítés, lélektani megokolás, történeti hűség, műfaji szabatosság és művészi árnyalás ellen; a keletiesség és különösség örökös mívelésében modorosságba téved; de mind e hiányok ellenére az igazi költészet fuvallata, ereje és melege érint elbeszéléseiben. Hőseinek imái és dalai, bár prózában szólnak, de nem egyszer annyi zengzetességgel, annyi szabatossággal, hogy, mint Osimandia kiáradása Memnon szobrában, egyik legszebb elbeszélésében, a naphoz és szoborhoz s a szobor válasza hozzája, nem egyéb rímtelen versnél, mely sorokba szedhető.
Vajda Péter síremléke.
