Nagyobb epikai művek
Nagyobb epikai művek
Garay mind a Csatárban, mind a Szent Lászlóban (1851.) s az Árpádok korából írt kisebb epikai elbeszéléseiben inkább a történeti adatok hű tolmácsa, mint önállóan alkotó művész. Fejlődő s kereken végződő cselekvényt nála is hiába keresünk. Történeti adatai nem tudnak egy élő organizmussá kialakúlni; egy-egy epizódja magában elég érdekes, de ez epizódokat nem tudja egyeségesekké, egymástól fejlődőkké tenni. S nemcsak a jellemek drámaibb cselekvése, fokozatos fejlődése hiányzik, de jóformán meséje sincs époszainak. Csatárban az I. Ulászló választásakor dúló pártharcok, vagy a Garay nádor nagyravágyása nyomán kelt visszavonás és evvel ellentében a Hunyadi János önfeláldozó küzdelme magukban véve nem költőietlenek: de semmi szerves összefüggés nincs közöttük. Garaynak ez első kisérlete a hexameteres éposznak mintegy utolsó visszhangja. Ily formában nem ír több époszt Garay, hanem visszatért a magyar versidomhoz és átültette a nibelungi strófát is. A magyar történelemnek, legkivált pedig az Árpádok korának majd minden kiemelkedő eseményét lantjára vette ugyan, de a középkori magyar daliás vitézsége s mély vallásossága egyetlen művében sem ihletik őt oly erősen, mint a Szent Lászlóban, e hosszú, tizenkét énekből álló történeti rajzban, a melybe egészen beleöntötte nemes idealizmusát, vallásos kedélyét s az ősök dicsősége iránti csodálatát. Minden nyomot felkutatott a krónikákból s népmondáinkból, hogy e nagy király tetteit minél fényesebb színben tűntesse föl; de alkotó tehetsége itt nem tudott műegészet adni. Inkább versbe szedett krónika az, mint igazi éposz. László neveltetésétől, a hazába jövetelétől kezdve egész élete föltárúl előttünk: álma, hogy a szent korona fején fog csillogni, szerelme Etelka iránt; Vid, Salamon és a herczegek viszálya; Ilonának, László húgának férjhez menetele, az álom teljesűlte, mert László csakugyan király lett, a kúnokon vett győzelmei stb. A költő nem hagy egyetlen mozzanatot sem érintetlenül, hogy hősét és korát megértethesse; nem ok nélkül nevezte e művet Toldy »költői életrajznak«. E bajt még növeli a tizenegy szótagú, három ütemű népdali formának nem mindig szabályos ritmusa. Mind a mellett költői leirásaiban sok nemes lendület, festéseiben élénk szín, lírai fölhevüléseiben sok bensőség s gyöngédség, az indulatok rajzában számos helyen drámai erő van.
