Lírai költészete
Lírai költészete
Lírája a hazafiság, szerelem érzéseit a családi élet boldogságát zengi legtöbbször ódai hévvel vagy dalszerű lágysággal, sem tiszta ódát, sem tiszta dalt nem igen írt; hosszadalmasságra, áradozásra hajlott majd mindig. Érzései közűl csak a hazafiságé vetett mélyebb hullámokat; ezt táplálta a kor, a reformok felé siető nemzet feltörekvése, miért is művei a harmincas években és a negyvenes évek elején mintegy a közhangulat tolmácsai lévén, elég nagy népszerűségre jutottak. Azonban Garay nem mindig várt valamely erősebb felbuzdulást, valamely eszmei hatást. Éppen ezért akkoriban leghíresebb költeményei is csak félig sikerűltek. A Magyar hölgynek néhány strófája igen szép, de éppen eleje s vége nem ment a dagálytól; a Kelet népéhez című inkább szónoki, mint költői képekből van szőve. Mind e mellett éppen a Kelet népéhez címűben, a melyet Garay 1845-ben írt, elég sikerűlten kapcsolja össze a múlt dicsőségét s a jövőbe vetett hitet; a honalkotó Árpád maradékainak elfajulását Isten átkának tűnteti föl, a mely azért érte a magyart, mert »a törvényt, eskűt és a népet megvetettük sok száz éven át, jog fölé a kény hatalma lépett«. A nép felszabadítását s a szabadságot követeli, mely ha egyesíti a magyart, neve fenmarad időtlen időkig; ha pedig most is késlekedik a rabbilincsek megtörésével, betelik ezredévi átkunk, s minmagunktól fogunk csúfosan elpusztúlni. Tehát mintegy a Szózat eszméi ihletik a költőt.
Szóval Garay, a kinek ifjúkori költészete a Kisfaludy Károly és Bajza lírájának kecses érzelmességéhez annyi hasonlóságot mutat, később a Vörösmarty szónokias hangját túlzásba viszi, nem tudván azt sem érzelmeinek hevével, sem képzelme élénkségével áthatni. Költészetének e sajátsága legkiválóbban s leghatásosabban nem is tiszta fajú lírai, mint inkább balladaszerű műveiben nyilatkozik. Ezekkel aratta legszebb babérait, mert ezek voltak leghívebb kifejezői a kor általános hangulatnáak.
