Debreczeni Márton
Debreczeni Márton
Vörösmarty hatása alatt fogamzott meg egy nagy éposz terve Debreczeni Mártonban, a gyerő-monostori (Kolozsmegye) szegény fazekas fiában, ki 1802 január 25-én született. Életét a sorssal való küzelemmel kezdi, méltányolt nagy tehetségének fokozatos emelkedése kiséri s az elhagyatottság keserű fájdalmával végzi. A kolozsvári református főiskolából a selmeczi bányász-akadémiába lép, önmagára s a jó emberek segítségére hagyatva, de a szilárd önbizalomnak és kitartásnak avval a mértékével, a mely a lángelméknek útat szokott törni bármily nehéz körülmények között is. Tehetségének különböző nyilvánulásai: a költészettel való foglalkozás és az exakt tudományok iránti kitünő képesség, egyszerre ösztönzik a kiválóság koszorújáért vívandó harcra. De mig a bányászat terén lassankint előkelő állásra jut, s a radnai olvasztó-mesterből kémlő-helyettes, majd a szalatnai kohóhivatalnál ellenőr, kohónagy s végre az erdélyi királyi kincstárnál bányaügyi tanácsos lesz: költői működése csak kevesek előtt lett ismeretes azokról a költeményeiről, a melyek a kolozsvári Aglajában (A hajó allegoria s más kisebb művek 1831.) s még előbb az Aurorában (egy anakreoni dala 1825.) jelentek meg. Kevesen tudták, hogy a Bányász-szótár, a Bányászati tudományok rendszere stb. művek íróját, kinek neve e munkáinak révén a külföld előtt is ismeretessé lett, a nemzeti múlt elhanyatlott emlékei nagyobb költői alkotásra is hevítették. Midőn 1849-ben elveszté az első magyar minisztériumban a pénzügyi tárcánál viselt tanácsosi hivatalát: »nejével és hat gyermekével nemes lelkek jótéteményeiből élt«, s mint költő majdnem ismeretlenül roskadt sírjába 1851 február 18-án. Művét, A kióvi csatát, egyik barátja, gróf Mikó Imre találta meg hátrahagyott iratai között s adta ki 1854-ben, nagy figyelmet, de kevés hatást keltve.
Debreczeni Márton.
