Vörösmarty költői nagysága
Vörösmarty költői nagysága
S élete és költői pályája végén már Petőfi és Arany versenyeztek vele az elsőségért s a nemzet legnagyobb költője koszorújáért, de költői nagysága előtt mindketten szívesen meghajoltak; bár Petőfi a dalban, Arany az epikában, őt határozottan túlszárnyalták, a nélkül, hogy az ő dicsőségét elhomályosították volna.
Élete delén s pályája zenitjén azonban, az alatt a tizenöt év alatt, mely az akadémia megalakulásától 1845-ig, a Petőfi fellépte után gyors hírnévre jutásaig eltelt, Vörösmarty a magyar költészetnek senki által kétségbe nem vont, nem is vonható, elsőrangú csillagaként tündökölt.
A Szózat és a Merengő, a Liszt Ferenc és az Élő szobor, a Szép Ilonka és a Kis leány dala költőjét senki sem múlta felül, sőt utol sem érte; még a Cserhalom, Tündérvölgy és Két szomszédvár énekesének koszorúját sem vitathatták el tőle, sőt a Csongor és Tünde, a Marótbán s az Áldozat drámai koszorúit sem, bár drámai koszorúi voltak a legkétesebbek, de akkor még a Katona Bánkbánja nem volt újra fölfedezve s becse elismerve, Teleki Kegyencét is csak Vörösmarty maga méltatta kellőleg, Kisfaludy Károly már rég elhallgatott s Szigligeti és kortársai még nem szólaltak meg, vagy nem jutottak közelismerésre.
Vörösmarty lakóháza Nyéken.
S így Vörösmarty a lírában, az époszban s a drámában egyidejűleg és soká megtarthatta elsőségét.
Költőket összehasonlítani s a versenyben elsőségüket meghatározni, mindig nehéz, sokszor igazságtalan dolog; de a legtöbbször, világosító. Vörösmartynál pedig, mivel ő, fénykorában, költészetünk kétségtelen középpontja volt, melyből a dicsőség sugárai szétáradtak minden irányban, az összehasonlítást, ha akarnók, se mellőzhetnők.
