A Szózat
A Szózat
A Szózat Vörösmarty lírai költészetének legérettebb, mert legmegérleltebb gyümölcse. Nem dolgozott gyorsan, sem könnyen. Soká s mélyen elgondolta megirandó munkái tervét; a nagyobbak vázlatát prózában, papirra is tette, a kisebbeket elméjében szőtte s legfölebb az alapeszmét vagy fordulatot magában foglaló sort vagy versszakot jegyezte föl. Néha napokig, hetekig forgatta elméjében s mikor a leírásra kerűlt, akkor is folyvást törűlt, igazított, változtatott rajtok. Szózatával majdnem egész évig járt viselősen, nem is említve, hogy 1831 óta, mikor Széchenyi munkáinak olvasása megváltoztatta a közérzületet s a csüggedés tettre és életre buzdító reménynyel váltotta fel, s a Régi dicsőségünk éji homályában késését sirató Vörösmarty lelkivilágát is újjá szülte, – majd minden hazafias költemény érezteti vagy legalább sejteti a készülendő Szózat hatását s úgy szólván annak színét viseli magán. 1835-ben már lelkében viselte s elméjében forgatta azt – és csak 1836 vége felé írta meg s fejezte be, hogy az 1837-iki Aurorában helyet foglalhasson. E költeményébe Vörösmarty mindent befoglalt, a mi nemzetét emelheti, lelkesítheti s bár érezteti vele veszélyes helyzetét, még bekövetkezhető pusztulását is, de – majdnem vallásos hittel bátran állítja a világ s a sors ítélete elé, nem hihetve, hogy azok elhagyják, ha maga nem hagyja el magát. Rövid, egyszerű, de szívhez szóló fölhívás után a múlt küzdelmeire s dicsőségére, a kiontott vérre s kivívott diadalokra mutat, – melyek a magyart a haza földéhez kötik – mintha époszai szellemét kivonatban akarná még egyszer a nemzet szívébe csepegtetni; majd a nemzetek s a világrend igazságára utal s még a végveszély és pusztulás lehetőségében, a nagy gyászban is az örök igazságra hivatkozik – végezve azzal az intéssel, melylyel kezdette. Mily egyszerű szerkezet! Nem némely ódáinak rohanó árja, vészes dörgése – a vallásos ének nyugalma s a férfias erő elszántsága szól benne. S ez egyszerű szerkezet, e férfias nyugamú hang, a mi ez ódát valódi énekké, himnuszszá tette a nemzet szívében s milliók ajkain. S bár ritmusa nem éneklésre való, s a hozzá készűlt dallamok, még az Erkelé sem, felelnek meg a zeneművészet igényeinek: a nemzet ez éneket nem felejti, hanem énekli mindig s fogja énekelni mindig, mig nemzeti aspirációi, mind az utolsóig, nem teljesűlnek.
Vörösmarty költői munkássága emelte a nemzet szellemi nagyjai közé, mint költő lett nagygyá s neve halhatatlanná. De írói munkássága s annak érdeme nem határozódik csak költészetében. Ennek terjedelme, eszmékben és formákban, csaknem példátlanul gazdag ugyan. A költészet mind a három nemében, a lírai-, epikai- s a drámaiban és mind a háromnak csaknem minden műfajában s egyikben sem csak véletlenül, vagy szeszélyből, vagy műkedvelőül, hanem rendszeres tanúlmánynyal, elhatározással s állandóan működik. S mind e mellett, mint prózaíró is, nemcsak érdemes, de kiváló is: a prózai elbeszélő szépirodalomban, a nyelvtudományban, a gyakori eszthetikában s műbírálatban, sőt még a társadalmi politikai terén is; s végre az időszaki sajtóban mint szerkesztő vagy állandó munkatárs.
Vörösmarty ércszobra Székesfehérvárott.
