Széchenyi Béla gr. keletázsiai utazása
Széchenyi Béla gr. keletázsiai utazása
Mindezek után pedig, mielőtt tudományos törekvéseink ismertetését bevégezzük, meg kell még emlékeznünk egy kivételes vállalatról: gróf Széchenyi Béla 1877–1880. évi keletázsiai expediciójáról, mely mind erkölcsi, irodalmi és tudományos tekintetből, mind a reá fordított anyagi áldozat nagyságánál fogva, a legnagyobb elismerést érdemli meg.
Széchenyi Béla grófot Kreitner Gusztáv közös hadseregbeli főhadnagy mint geografus, Bálint Gábor mint nyelvész és Lóczy Lajos mint természetvizsgáló kisérték huszonhét hónapra terjedt nagy útjára. (Bálint Gábor azonban fél év múlva, még a khinai út kezdetén nagy beteg lett s minthogy csak a halál s a haza utazás közt választhatott, Kantonból, déli Khinából kénytelen volt visszatérni.) Részletes útitervet előre nem készítettek, hanem elhatározták, hogy oda mennek, a hova belső Ázsiában a körülmények menniök megengedik, föltéve, hogy ott még addig geografus és geologus nem fordúlt meg; mert »az út célja egyedül a tudomány előmozdítása, jelesen a felkeresendő tájak geografiai és geologiai átkutatása s gyűjtemények szerzése volt.« Ezeken kivül Széchenyi Béla »abban a reményben is ringatta magát, hogy el fog jutni oly helyekre, a hol őseink nyomára talál, vagy oly népekre és törzsekre, a melyek velünk magyarokkal faj- és nyelvrokonságban vannak«. Az expedició szerencsével járt s 1880. május havában, csaknem harmadfélévi távollét után, közvetetlen a gróf Széchenyi István szobrának leleplezése alkalmával rendezett ünnep küszöbén, tudományos adatokkal és gyűjteményekkel gazdagon érkezett vissza a hazába.
A nagy út tudományos adatainak és gyűjteményeinek feldolgozása eleinte lassan haladt, de annál fényesebb az eredménye. 1897. év végén a nagy műnek mind a három kötete megjelent ily cím alatt: Gróf Széchenyi Béla keletázsiai útjának tudományos eredményei. 1876–1880. Első kötet: Az utazáson tett észlelések. (Budapest 1890.) Az igen fényes kiállítású, és számos ábrával díszített kötethez nagy folio alakú, 33 térképből álló atlasz is tartozik. E kötet első szakaszában Széchenyi Béla az expedició történetét, útját és általános körülményeit ismerteti, második szakaszában Kreitner Gusztáv a csillagászati helymeghatározásokat, a magasságméréseket és a topografiai viszonyokat írja le, harmadik s legterjedelmesebb szakaszában pedig Lóczy Lajos számol be a geologiai megfigyelések leírásával és eredményeivel. A második és harmadik kötet a gyűjtött anyagok feldolgozását foglalja magában. Széchenyi a gyűjteményekről, az expedició útjáról és költségeiről számol be; Bálint Gábor a Tamul Dravida nyelvet illető tanulmányait adja elő; Török Aurél a jezoi ainokoponyáról közöl kimerítő tanúlmányokat; az állattani gyűjtéseket Frivaldszky, Horváth Géza, Lendl, Madarász, Mocsáry, Neumayr, Hilber és Steindachner; a növénytaniakat Kánitz Ágost írta le. Heller József a szinganfui Nestorianus emléktáblát ismerteti tüzetesen; Kalecsinszky és Wartha chemiai elemzéseket adtak, Koch, Krenner és Schmidt pedig ásvány- és kőzettani vizsgálataik eredményeit közlik. Az ősvilági növényeket Schenk, a korálokat Frech, a palaeozoi kőzeteket és foraminiferáikat pedig Lörenthey írta le. Legnagyobb rész jutott a harmadik kötetben is Lóczy Lajosnak, a kit az egész mű igazgatása körül is oroszlánrész illet, a mennyiben egymaga írta le az összegyűjtött ősvilági állatok maradványait és foglalta össze a bejárt nagy területnek összes palaeontologiai és sztratigrafiai eredményeit. (Lásd e tárgyról Lóczy előadását az Akadémiai Értesítő 1898. évi kötetében.) Gróf Széchenyi Béla érdemeit, e nagy mű létrejöttéért, a magy. tud. Akadémia a 200 aranyos nagy jutalommal tűntette ki; Lóczy pedig, geologiai kutatásainak elismeréseül, a berlini Geographiai Társaság koszorúját, a Ritter-érmet érdemelte ki.
* * *
Ideje azonban, hogy szemlénket befejezzük s végezetül megemlékezzünk még azokról a tudósokról és azokról a szorosabb értelemben vett természettudományi írókról, a kik már a hatvanas években élénk munkásságot fejtettek ki és igy mint a természettudományok népszerűsítői is tágabb körben hatottak műveikkel. – Népszerű természettudományi irodalmunk ugyanis a hatvanas évek előtt, sőt kevés kivétellel még a hetvenes évek előtt is, leginkább az akkori (az ötvenes és hatvanas évek folytán keletkezett s részint elég jó, részint kitünő) folyóiratokra és gyűjteményekre szorítkozott. – Az igazi népszerű és a mívelt közönségnek szánt, az alantabb járó népiességtől ment, a kor míveltségének megfelelő munkák első fecskéi Greguss Gyula fentebb már megemlített Természettani és Természettani Földrajzi művecskéi voltak.
