Erdélyi János

Teljes szövegű keresés

Erdélyi János
Irodalmunkban Erdélyi, művészettörténetünkben Henszlmann kezdik a műbölcseletnek valódi útját megjárni. Amaz (1814–1868) költeményeket, elbeszéléseket és színdarabokat ír, kifejti a népköltészet fontosságát s megkezdi rendszeres gyűjtését, bírálja a műköltészet termékeit; szerkesztő, színházigazgató, majd akadémiai tanár. Egyik vizsgálója szerint küzdelmes életében megjárja a szellemi életnek minden tartományát, ifjú korát költészetben, férfi erejét műélvezetben tölti s élete tapasztalásait filozófiai elmélkedésekbe foglalja. Irodalmi öntudata a Kazinczy iskolája hatása alatt ébredt, de már a romantika művein csiszolta izlését s mesterein kezdte nagy tárlatú kritikáinak írását. A nemzeti, népi iránynak lirájában előtte járt, elméletileg igazolta s utóbb túlkapásai ellen a legtöbb energiával ő védelmezte irodalmunkat. Birálataiban a század első felének műbölcsésze volt és egyben irodalomtörténet írójává lett, Berzsenyitől Aranyig irodalmunk fejlődését és hőseit magyarázva, fejtette ki, hogy a nemzeti költészetnek nemzeti alapon kell fejlődnie. A klasszicizmus csak úgy, mint a romantika a fejlődés útja, melyen szükség szerint a nemzeti felé kellett törekednünk s a nemzeties költészet nem a népies frazeologia, hanem a fajilag sajátunknak mondható szemléleti világ, érzelmi képesség és képzelmi tehetség fölismerése és művészi kifejezése által van jellemezve. Tanulmányai tiszta ízlést, eredeti fölfogást s mélyen járó bölcsészeti szellemet mutatnak. Költészetünk vizsgálatában ő kezdi a történeti módszer alkalmazását s a szellem szabadságát követeli; birálataiban az új irány eszthetikusa, a népies elem törvényesítője; bölcseleti dolgozataiban a magyar szellem filozófiai munkásságának történetét kutatja. Hegel követője és magyarázója, keresi az eszme és az alak harmóniáját, a szépet úgy, a mint a magyar szellem a maga módja szerint ki tudja fejezni. Rendszert nem alkotott, de egész működése elárulja, hogy művészi fölfogása erős bölcseleti alapokon épült. Nála nélkül e kornak sem irodalmi, sem eszthetikai történetét nem lehet megírni.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem