Hunfalvy Pál
Hunfalvy Pál
Hunfalvy Pál (1810–1891) hosszú és nagy sikerekben gazdag életének egész folyása alatt a nemzeti mívelődés munkása volt. Egyetemes szellemét tanulmányainak megoszlása, tárgyainak sokasága jellemezte, megadván neki azt a képességet, hogy a részletek buvárlásában fáradhatatlan, az egész mű egybefoglalásában uralkodó legyen. Irodalmunkban a görög klasszikusok fordítása által tűnt ki, tőle bírjuk Thukydidest és Arisztoteles Költészettanát; irodalmunktól a görög nyelv védelme között vált meg, mikor azt a középiskolából kiszorították. Útját a klasszikus szellem sugárai özönlötték be, mikor indúlt, s ugyanazon szellem fénye világította meg, mikor elvált tőlünk. E két verőfényes emlék között elmúlt élete a magyar nyelvészeté volt. Az akadémiában ő fejtette ki az új nyelvtudomány követeléseit; hangsúlyozta a rokonság vizsgálatának kérdését, melyet előtte már Ballagi Mór is kiemelt. De Hunfalvy pontosabban dolgozott: meghatározta az ugor nyelvek területét, melynek művelésére törekednünk kell. E követelményeket maga iparkodott legjobban betölteni. Egymásután mutatta be a rokon népek nyelvét, a mordvint, cseremiszt, zürjént, lappot; az eszteket és finneket maga is fölkereste és személyes tapasztalatai által erősítve, ösztönt nyert fokozottabb munkásságra; a vogulok nyelvét Reguly Antal hagyományaiból ismerte és ismertette meg, midőn Reguly vogul-gyűjteményét kiadta. Munkássága mind tágabb körre terjedett s később már az ethnografia és történetírás felé hajlott. Az összehasonlító nyelvészet tanúságait értékesíteni s általuk nemzetünk őstörténelmére némi fényt deríteni, új kérdés volt, melyet elkerűlni alig lehetett. Hunfalvy tehát e gondolat hatása alatt, de a vogul hagyományok ethnografiai jelentőségéről vezetve, a magyar föld és nép múltját kutatta s belemerűlt történeti kutatásaiba. A mint fölismerte az összehasonlító nyelvészet fontosságát őstörténetünk homályos kérdéseinek modern irányú kutatásában, épp oly éles tekintettel látta, hogy a magyarság faji életének s az ezzel összefüggő nyelvtudományi fejlődésnek behatóbb vizsgálatára az ethnografiát szélesebb alapra fektetni, művelésére új erőket megnyerni s a régieket egymással szorosabb viszonyba fűzni elodázhatatlan kötelesség. E gondolat megvalósítása gyanánt megalapította a »Magyar Néprajzi Társaságot,« melynek maga első munkása és önzetlen jóltévője volt, s mely életének első tíz esztendeje alatt nemcsak Hunfalvy Pál hagyományait követte, hanem tudományos életünkben már is helyet szorított magának. A magyar föld népeinek vizsgálata természetes átmenet volt ama tevékenységéhez, melynek élete utolsó sikereit köszönhetjük; a román tanulmányokhoz, a román törekvések megvilágításához. Valóban úgy történt, Hunfalvy egész szenvedélylyel feküdt e tanulmányoknak s ezt annál könnyebben tehette, mert akkor mellé nőtt a fuldai Budenz József, kinek előbb mestere, utóbb társa volt, a kinek erős tudományára, mesés szorgalmára és eszményi lelkesülésére nyugodtan bízhatta mind az ugor összehasonlító nyelvészet vezetését, mind a Közlemények gondját.
Hunfalvy Pál. (1866.)
