Szilágyi Sándor
Szilágyi Sándor
Nagy-Kőrös kollégiuma volt a Bach-korszakban a magyar tudományosság fő menedékhelye. Arany János, Szabó Károly és Salamon Ferenc oldalán ott működött Szilágyi Sándor (1827–1899) a tudós, buzgó kálvinista, de a mellett konzervativ érzületű Szilágyi Ferencnek fia. Atyjának köszönhette, hogy sokkal nagyobb szakbeli készültséggel lépett a történeti pályára, mint a minő akkor szokásban volt. Életét szülőföldje, Erdély történelme kikutatásának és feldolgozásának szentelte. Megírta Erdélyország történetét (2 kötet), azután részletes tanúlmányokban foglalkozott az egyes fejedelmekkel és dinasztiákkal, különösen Báthory Gáborral és a Rákócziakkal. Nála a közlés, a kiadás párhuzamosan jár a feldolgozással. 1863-ban Szilády Áronnal együtt megindította a Török-magyarkori történelmi emlékek publikációját. Azóta egész kis könyvtárt tesznek ki közleményei külön művekben és folyóiratokban. A XVI. és XVII. század anyagát senki sem gazdagította annyira, mint ő s különösen az Erdélyi országgyűlési emlékek kiadása által (1540–1695. 20 kötet) szerzett nagy érdemet. Bár mint író, nem ment az elhamarkodástól és inkább szeret a felszínen, a külső diplomáciai viszonyok tárgyalásánál maradni, mint a dolgok mélyébe hatolni; munkássága már terjedelme és sokoldalúsága által is gyümölcsözővé vált. Mint tudós, egész terjedelmében uralkodott nemcsak a szorosan vett erdélyországi történeti anyagon, hanem az egész kiadott s kiadatlan irodalmon is, mely a fejedelemségnek magyarországi s külföldi összeköttetéseivel foglalkozik. Éppen e külföldi vonatkozások kikutatásában s előadásában találta legnagyobb örömét, gyönyörűségét. Kedves, megnyerő egyéniségének és tudományos tekintélyének sikerűlt maga köré vonni és foglalkoztatni az ifjabb erőket. Hogy mennyire volt képes s alkalmas erre, mutatja az általa szerkesztett ú. n. Millenniumi történet létrejötte és sikere.
Látjuk, hogy némi látszólagos ingadozás dacára, valóban folytonos emelkedés, haladás volt történelmi irodalmunkban, napjainkig. Mert Salamont és Szilágyit csak néhány év előtt ragadta el közülünk a halál. A legközelebbi szükséges lépés, mely még hátra van, a fontos események és különösen a kultúrai mozgalmak és változások kritikai megállapítása és elbeszélése. E cél felé közeledünk az akadémia által megindított nagy anyaggyűjtemények és az egyre sokasodó feldolgozott monografiák által. Aztán következhetik csak, betetőzés gyanánt, a nemzeti szellemű, de lelkiismeretes és igazságos előadás beillesztése az általános történelem tudományának keretébe.
Szilágyi Sándor. (1863.)
